Február 22 – március 5. Euro Center.
Jani (hobbista), Tamás (hobbista), Péter (hobbista), Rajhi (hobbista), Sasi (hobbista) Gyuri (hobbista), Arnold (hobbista), Csaba (hobbista), Zsófi (hobbista), Imre (versenyző), Krisztián (versenyző) Adrián (versenyző), Zsolt (versenyző), Péter (versenyző), Viktor (versenyző), B. Zoltán (versenyző).
Tamás az utóbbi időben keveset jár edzésre, pedig szüksége lenne a mindennapi gyakorlásra, hisz egyes mozdulatai mostanában stabilizálódnak.
Alapkondíciója jó, ezért még bírja a megterhelést, de rendszeres edzés nélkül nehéz a fejlődés.
Jani összeszedettsége egyre stabilabb, de a védekezésében vannak hiányosságok. Amíg figyel, minden rendben, de amint belelendül az aktívabb munkába, fejét kiemeli és ütés közben leejti a kezéit. Kondíciója egyre jobb, fáradt állapotban is terhelhető.
Gyuri egy-egy edzésről hiányzik csak, ez meg is látszik a folyamatos fejlődésén. A lassúbb gyakorló munkára egyelőre nem sikerült rávenni, ezért néhány rosszul berögződött mozdulatot nehéz „kiverni” belőle. Kondíciója jó.
Arnold ugyan hiányzott az előző három edzésről, de az előző két hétben, hihetetlen iramban javult az ütéskombinációs készsége. Ütései és lábmunkája összhangban van, a távolságot is remekül érzi. Időnként kicsit darabos a mozgása, ezért több lazítást javaslok neki. Kondíciója jó.
Csaba szép lassan kiküszöböli a kickboxból berögzült hibás mozdulatokat, de több edzésen kellene részt vegyen ahhoz, hogy a fejlődése kézzel fogható legyen. Kisebb iramú iskolázásnál látható a javulás, de pl. kesztyűzésnél rendszeresen előjönnek a hibák. Ezzel tulajdonképpen semmi baj, mert csak idő kérdése, a teljes javulás. Alapkondíciója jó.
Zsófi ritkán hiányzik edzésről, ezért napról napra stabilabb a teljesítménye. A hajlított karú ütéseket, és az elhajlásokat nem igazán érzi, de a visszalépés utáni válaszütései szabályosak és jó üteműek. Lábmunkáján van mit javítani. Kondíciója jó.
Imre kondíciója egyre stabilabb, védekezése jó. Az ütőtávolságot nem érzi, ezért nehezen éri el az ellenfelet. Az oldalra mozgást sokat többet kell gyakorolnia.
Krisztián túl van az első profi mérkőzésén. Kiderült, hogy idegileg jól bírja a megterhelést.
Az iramváltásokat többször kellene alkalmaznia, ezt iskolázás közben gyakoroltatom vele. A visszalépés utáni válaszütéseket remekül üti. Kondíciója jó.
Adrián hamarosan ismét ringbe lép, ennek megfelelően dolgozik minden edzésen. Következő ellenfele stílusát figyelembe véve, alakítjuk ki a taktikát. Kondíciója jó, ha idegileg rendben lesz, kihozhatja magából a maximumot, ami könnyen meglepetéshez vezethet.
Zsoltot, a könyöksérülése már nem akadályozza az edzésmunka elvégzésében. Néhány edzésről ugyan hiányzott mostanában, de az előző időszakban megszerzett kondíciója egyelőre kitart, tehát a feladatokat maximálisan elvégzi. Hajlásai egyre jobbak. Jobbegyenese kimondottan kemény.
Péter inkább Gyugyóbácsihoz jár edzésre, de néha nálam is megjelenik. Amikor megfelelően kikapcsol idegileg, gyors és kemény. Amikor viszont nincs edzésen lelkileg, nehezen találja a ritmust. Ilyenkor nem tud megfelelően koncentrálni, így nehezebb kijavítani a rosszul berögződött mozdulatokat.
Viktor is túl van az első profi mérkőzésén. Mozgása könnyed, ami egyszerűbbé teheti a 3 perces menetekre való átállást. Fáradt állapotban is terhelhető, ezért csupán akarat kérdése, hogy megszerzi-e a megfelelő kondíciót, ami a hosszabb menetidő és több menetszám miatt elengedhetetlen.