Február 10. szombat, Euro Center 5 fő
Arnold (hobbista), Krisztián (hobbista), Jani (hobbista), Zoli (versenyző), B. Zoli (versenyző)
Ma egy kesztyűzős szombatot rendeztünk. Tulajdonképpen Béres Zoli kért, hogy bokszoljunk néhány menetet, de velem együtt hatan jöttünk össze. Jó kis délután volt...
Arnold először kesztyűzött velünk. A tegnapi edzéshez hasonlóan, védekezése ma is hiányos volt. Alapmozgásánál minden rendben van, de bizonyos szituációknál nem kontrolálja a mozdulatait. Ilyenkor kiemeli az állát, és a fedezékét is elemeli a fejétől. Mese nincs, a következő edzéseken nagyon kell figyelnie ezekre a hibákra. Minél hamarabb helyre kell hozni, mert később sokkal nehezebb lesz.
Krisztián az előző edzésekhez hasonlóan, ma is aktívan dolgozott. Aktivitása időnként már egyhangú volt, amit az ellenfelek könnyen kiismerhetnek, ezért a jövőben több iramváltást javaslok majd neki. Az iramváltásos mozgás ugyan kondícióigényes, de Krisztián hozzáállása alkalmas a megfelelő kondi megszerzéséhez.
Jani már rendszeresen vállal kesztyűs edzéseket, nála tapasztaltabb bunyósok ellen. Erre mindenképp szüksége van, mert meccsre készül. Ma kijött a tapasztalatlansága, de ez nem meglepő, hisz nincsenek mögötte, bokszban eltöltött évek. Tudja, hogy nehéz dolgot vállalt el a versenyzéssel, épp ezért nem féltem a megpróbáltatásoktól. A mai nap is hasznos volt számára.
Zoli csak 4 menetet kesztyűzött. Mindenféle tekintetben sokat fejlődött az elmúlt néhány hónapban, de még van néhány hiányossága, amit mindenképp pótolnia kell, ha biztonságban akarja érezni magát a ringben. Az egyes-kettes ütéseket könnyen hatástalanítja, de a hármas-négyes kombinációk időnként zavarba hozzák. Fogadó ütéseit csiszolni kell, így könnyebben állíthatja meg az ellenfelek támadásait.
B. Zoli ma nagyon jó állapotban érkezett edzésre. Ütései, pattogósak, védekezése biztonságos volt. Néha kicsit egyhangúan ment előre, pedig nehezíthetné ellenfelei dolgát, ha többirányú mozgással tenné bizonytalanná őket. Kondíciója nagyon jó!
Cimkék: Kesztyűzés