A K-1 mezőnyének nem ízlett a Török-méz

A program néminemű módosulása akár el is bagatellizálható, egy betétprogram elmaradása, valamint az eredeti menetrend csekély átszervezése senkinek nem okozott szívfájdalmat. Így a 70 kiló alatti Nagy Zsolt, aki szokásosan K-1 MAX-ban lépett ringbe nem az első meccset, hanem a sokadikat vívta – és nyerte meg egy rakkolós, ellenfele számára orrvérzős, törülköző bedobós mérkőzésen –, csupán azok csalódhattak, akik a neves „Tatárt”, anyakönyvbe bejegyzett nevén Németh Gábort, egykori kempo világbajnokunkat, MMA-győztesünket is látni akarták egy eredetileg ugyancsak élményfokozónak szánt derbin. Neki ugyanis nem jutott ellenfél, lévén vízum nélkül maradt a délszláv versenyző, Sasa Lazics. Az se mindig fordul elő a K-1 viadalok során, hogy a tartalékmeccs győztese végül nem kap lehetőséget, pedig így történt: a négy pár, amely a nagydíjért hajtott, adott egy-egy továbbjutót, akik (no ez a nem mindegy) folytatni is tudták a küzdelmeket, mivel dagadt sípcsont, vérző szemhéj ide, zúgó fej, szétrombolt combizomzat oda, mind talpon maradtak.

Időrendben haladva a Kis Balázs-Boros Attila tarcsi-csata keménységből jelest hozott, amolyan felvezető meccsnek mindenképpen jó volt. A Magyar Nagydíj mezőnye azonban már hosszabb mérkőzéseket produkált Remy Bonjasky kétszeres K-1 világbajnok figyelő szemei előtt. Ő volt a sokak által várt Bob Sapp helyett meghívott díszvendég, s bár Debrecenbe sajnos nem verekedni jött a valószínűleg a „negyvennyolc fogú mosoly országából” jött színes bőrű klasszis, ám a két sztár tudását összehasonlítva, talán még nem is baj, hogy Bonjasky váltotta Sapp-et. Rajta kívül is volt illusztris vendége a viadalnak – ki ezért, ki azért vonzotta a tekinteteket. Elég, ha a helyi nagyok közül a cselgáncsozó olimpiai harmadik Csősz Imrét emeljük ki vagy – hogy egy kissé a férfisovinizmus is előtérbe kerüljön – az egyik debreceni playmate döntőst a tavalyi évből (Beke Ivett). A vakítóan szőke hölgy persze inkább bizonyos helyeken bizonyul nagynak, míg a dzsúdós úriember nemcsak testben hatalmas… no, de vissza a sportélményhez!

Az első párban az ellenfelénél hat évvel fiatalabb Veres Ádám pontozással verte a legelső debreceni K-1 torna győztesét Meiszter Gábort, jelezve, valóban jönnek a fiatalok. A második összecsapás még ennél az ütközetnél is keményebbre sikeredett. Legalábbis ezt mondta a később önmagát bajnokká tévő Török Ádám, aki – Nagy Tiborhoz hasonlóan – inkább kyokoshinkay alapokkal rendelkezik, ami szerinte sokat számított, mert ő úgy gondolja, a szívósságot leginkább onnan merítette. Szüksége is volt rá a neves zenész papa fiának, mivel, amikor a torna végén erről faggattuk, a Mark Bos (holland srác) elleni első mérkőzését nyilvánította a leghúzósabbnak. Túl volt rajta, keze a magasba lökődött – mint később kiderült, nem először –, jöhetett egy helyi K-1 etalon, Zilai Sándor megmérettetése a változatosság kedvéért ugyancsak hat esztendővel ifjabb Jánosi László ellenében.
Előtte azonban a francia csokifiú, Souleimane Konate vívott a közönséget végre lázba hozó meccset a nagyon akaró, jól is küzdő, ám végül alulmaradó Ferencz Józseffel. A gall sportoló nemcsak kigyúrt izomzattal, hanem változatos technikai-taktikai repertoárral, valamint agilis támadásokkal vétette magát észre. No, gondolhattuk, jó lesz megjegyezni, lehet, hogy a végső győztest láttuk a ringben. Vagy mégsem? Jánosi László ugyanis Zilai (és nem mellékesen edzője, Hutai László) meglepetésére olyan bunyóval állt elő, hogy csak néztünk. A meccs elején meglepte a rutinos, korábban olykor egyensúlyzavarokkal küszködő, ám a versenysportot feladni nem tudó Zilást, s ez a jó nyitány kihatott a csata egészére is. Jánosi a ringből kifelé jövet azt mondta, tudatosan kezdett ilyen agilisan, el akarta bizonytalanítani a helyiek egyik kedvencét, ami sikerült is. A mérkőzés alatt talán csak az elfogódottság mondatta híres edzőjével, Sándor Györggyel, hogy „meg van fogva, te vagy az erősebb…”, ám az önbizalomtól duzzadó Jánosi a gongszót követően maga is úgy érezte, jobb, erősebb, taktikusabb volt ezen a napon Zilainál. Mennyire lehetett igaza? Nagyon is, mivel Hutai László tréner is elismerte, megérdemelten győzték le tanítványát, nincs mit szépíteni. Az érthetően nem túl jó kedvű szakember hozzátette még: „fogalmam sincs, mi történt, az ellenfél jobb volt, kész”.
A mezőnyben a nyolcból így négy lett, erős magyar esélyekkel – s mint két éve, most is egy félelmetesnek tűnő francia sportoló volt az, akinek a testén át vezethetett az út a bajnoki címig. Jánosi kapta meg Konatét, naná, hogy a jócskán megtelt Főnix Csarnok (össze-vissza lehettek vagy három ezren az eseményen) a magyar fiú mellé állt. Főleg úgy, hogy a kezdeti Konate rohamok után esély kínálkozott Jánosi előtt, hogy megfogja vetélytársát. Változatos meccset láthattunk, hol az egyik, hol a másik harcos került meleg helyzetbe. Konate továbbra is a közeli térdeléseket és a távolabbi, nagy ívű, mégis elég gyors rúgásokat erőltette, Jánosi viszont kemény diónak bizonyult, mert jól állta a sarat. A nézők egy része elégedetlen volt azzal, hogy a bíró olykor talán indokolatlanul állította meg a verekedést, s ilyenkor bizony általában a magyar srác volt lendületben. Ráadásul a francia sportoló nemcsak remek harcos, hanem okos időhúzó is. Hol a bal bicepszéről csúszott le a rojtos díszítés (meg kell igazítani), hol a fogások garmadát alkalmazta – néha pedig a földre vitellel is élt. A lényeg: a meccs végén őt hozták ki győztesnek a pontozók. Szórványos fütty, de ez szinte természetes ilyenkor.
A másik elődöntőben Veres Ádám – kívülről úgy tűnt – nagyon megszorongatta Törököt, ám az újabb pontozásos győzelem a láthatóan jó erőben és kondiban lévő Töröké lett. A döntő előtt aztán két régi ismerős, az egykor debreceni Nagy Tibor (Zilai „örökös” ellenfele) a svájci, de amúgy Petar Majstorovicnak hívott sportolóval meccselt Prestige Fight-ban. A nap talán legunalmasabb összecsapása a szokásos Nagy-féle kivárásos taktikát hozta, ám a valamivel erősebbnek tűnő svájci végül legyűrte őt. A másik Prestige Fight találkozón aztán Karacs Attila (kétszeres magyar K-1 bajnok) kárpótolt minket. Kellett ehhez mondjuk a szintén kétszeres első Luca Sabatini is, aki viszont Itáliában ért fel már két alkalommal a csúcsra. Jól megválasztott ellenfél volt, mert a harcos talján komoly erőkifejtésre késztette a honi K-1 sport legnagyobb reménységét. Végül itt is pontozás döntött Karacs javára, ám a pofonosztás után elmondta, nehéz küzdelem volt, és nagyon örül a sikernek, mert értéke van. Nemrég Franciaországban, az ottani nagydíjon csak a döntőbéli sérülése állta útját győzelmének. Még most is jól látszik az az egész sípcsontját beborító vérömleny, amely az utóbbi meccseit végigkísérte, de Karacs úgy véli, ezen a napon nem hátráltatta a csatában (szűkszavúan annyit mondott: „kiheverem”). Rákérdeztünk, milyen hozadéka lehet a mostani, versenyen kívüli – esetében szó szerint is – presztízs-találkozónak. – „Úgy érzem, már ismernek annyira Európában, és meghívnak a versenyekre is, hogy ne ebből a mai meccsből ítéljenek meg” – hallhattuk az egyébként rendkívül szimpatikus fiatal versenyzőtől. Ettől függetlenül Katona Attila menedzser úgy hiszi, hogy a kétszeres olasz bajnok legyőzése bőven ér annyit, mint ha az idei viadalt pipálta volna ki.

És akkor a döntő! Magyar vagy francia elsőség? Magyar! Na, de hogyan? Úgy, hogy a mérkőzés felétől Török Dániel Konate fölé nőtt. Hallatlan erő munkált a honi fiúban, és úgy tűnt, kondival bárkit megverhet ezen a napon ebből a mezőnyből. Ahogy a vége felé haladt a döntő, egyre többször került padló közelbe a francia. Török megérezte a vérszagot és űzte, hajtotta ellenfelét – a publikum meg őt, természetesen. Tetszett a móka azoknak is, akik vajmi keveset konyítanak ehhez a sporthoz, mert hát az egy csapásra hazai kedvenccé váló srác csapkodta agyon a korábbi magabiztosságát azért nyomokban megőrző, s egyébként pedig csakis dicséretet érdemlő gallt. Az mindenképpen kiemelendő, hogy egy-egy nagyobb Török-roham után a kóválygó Konate elképesztően gyorsan szedte össze magát. Ha ehhez hozzávesszük, hogy ez már a harmadik kemény derbije volt laza három órán belül (mondjuk Töröknek is), meg kell hajtanunk a fejünket előtte is. Török azonban ezen a napon ellenállhatatlan volt. A segédek, edzők végig kiabálták neki ekkor már, hogy meg van a meccs, de a sportoló később elismerte, ő még nem így érezte ott bent a kőkemény fekete sráccal szemben állva. Aztán mégis az ő keze mutatott felfelé a végén – immár harmadszor. A K-1 magyar Nagydíj győztese annyit még elárult a monokli.com-nak, hogy más taktikával indult Konate ellen, mint előtte és valóban, annak idején, kyosként is a legjobb erőnléttel bírók között tartották számon, erre tehát építhetett.
A legnagyobb jóindulattal sem állítható, hogy Török Dániel lenne az eddig lebonyolított magyar GP-k legtechnikásabb fightere, ám az biztos, hogy az egykori karatéka mentálisan magasan verte az idei mezőnyt, s akkora szíve van, mint ide Lacháza. Három teljes meccset hirigelt végig, de a kyo-ból hozott hihetetlen fizikális tartalékai átsegítették minden nehézségen, kihúzták a legszorultabb helyzetekből is. Török Dániel a debreceni viadal előtt rendesen kapta az „ívet” az internetes fórumokon, sokan felrótták neki budapesti K-1-es antréját, melyen az őt körülvevő team valóságos Csimm-bumm Cirkuszt produkált, ám Jan Müller simán lerendezte az egykori kyo-Európa-bajnokot. Lelekács Csaba tanítványa most nem ígérgetett, szerénységgel, s alázattal állt a küzdelemhez, ahogy ő mondta, az esélytelenek nyugalmával indult harcba. Mozgásán még rengeteg a javítani való, a lépegetős karatékából át kell állnia a beleállós bunyós figurába, ahol ütései teljes erővel csattanhatnak ellenfele testén. Ha továbbra is a tanulást tekinti K-1 karrierje elsődleges szempontjának, akkor nagyon messzire juthat.

Koppányi Szabolcs – Balogh Zoltán