Ajtai L. Péter: ez egy nekem való feladat!

Ajtai L. Péter negyven esztendős koráig élte a budapesti vendéglátósok hétköznapi életét, már ha átlagosnak nevezhető, ha valaki a fővárosi művészvilág körében rendkívül népszerű Balettcipő presszó motorja. A bunyó ekkoriban már csak egy szép emlék, ifjúkori szerelem volt az ökölvívással a prágai középiskolás évek alatt megismerkedő Ajtai L. Péter számára. A kor bírólegendájával, Sermer Györggyel való szerencsés találkozása azonban újra a kötelek közé vezérelte, bíróként „szolgálta” tovább a sportágat.
- Az első pillanattól kezdve jól éreztem magam a ringben, de az edzőktől, idősebb kollégáktól érkező visszajelzések is megerősítettek, jó úton járok. Tudtam, ez egy nekem való feladat. Számomra a bíráskodás a szorgalomról, a kitartásról, a tisztességről és a barátságról szól. Pályám elején az egyik legnagyobb dicséretet a legendás Énekes Árpi bácsitól kaptam, aki azt mondta: nagybetűs bíró válhat belőlem! – emlékezett a kezdetre a sportember.

Ajtai L. Péter beváltotta Énekes Árpád hozzáfűzött reményeit, bár elmondása szerint abban az időben az ifjak nem haladtak olyan gyorsan előre a karrier terén, mint a maiak, a régi döntnökök keményen megküzdöttek a helyükért.

- Sokat köszönhetek Mesteri Laci bácsinak, aki a bíróküldést intézte. Nem dobott rögtön a mélyvízbe, fokozatosan kaptam az egyre nehezülő feladatokat. Harmadosztályú bíróként kezdtem, rengeteg meccset vezetettem, évekig a legtöbbet működő hazai bíró voltam. A rutinszerzés ma már nem ilyen egyszerű, mert alig vannak versenyek. Nemzetközi tornán még másodosztályú minősítéssel debütáltam, a Vasassal Dániában vettem részt egy viadalon.

1993-tól azonban felpörögtek az események, az áprilisi Ádler-emlékversenyen való közreműködés után Ajtai L. Péter egy évvel később már Velencében, az egyik legrangosabb európai tornán kapott feladatot. Majd rá két esztendőre világversenyen is bemutatkozott: a vejlei felnőtt Európa-bajnokságon látott el pontozói- és vezetőbírói teendőket. Kiváló minősítéssel zárta az Eb-t, ahol az egyik fináléban vezetőbíróként működött közre. Ezután állandó szereplője lett az amatőr ökölvívó világversenyeknek, szinte mindenhol döntőt vezetett, nem volt olyan alkalom, hogy harmadik helynél hátrébb pozícionálják a döntnökök ranglistáján. A csúcsra a 2000-es olimpián ért fel, sporttörténelmet írva, magyar ökölvívóbírók közül ő vezethetett először döntőt ötkarikás játékokon. Négy évvel később Athénban már a zsűriben kapott helyet, legutóbb pedig a 2007-es, dániai női Eb-n látta el a verseny technikai ellenőri tisztjét.

Parádés karrier! Amikor azonban megjegyeztem, ha a magyar sportági szövetség talán kicsit jobban menedzseli, nem „csak” az EABA bíróbizottságának tagságáig juthatott volna el, a válasz előtt Ajtai L. Péter kis szünetet tartott.

- Erre hadd ne válaszoljak. Bíróként mindent megkaptam, mindent elértem, talán még többet is, mint reméltem. Nem akarok belebonyolódni a „mi lett volna, ha” kérdésbe. Egy tény, ahová nem vittek ki, oda értelemszerűen nem lettem beválasztva. Meg vagyok elégedve a felém irányuló tisztelettel, az EABA bíróbizottságának tagjaként igyekszem hasznára lenni a magyar és az európai ökölvívásnak – válaszolt a kissé kényes kérdésre.
Ajtai L. Péter 2001-től látja el a MÖSZ bíróbizottságának elnöki posztját, megvan a kellő respektje, kollégái elfogadják vezetőként.
Szigorú, de igazságos főnökként jellemzik, ám ha valami nem tetszik neki, heves vérmérsékletéből adódóan rögtön szóvá teszi.

- Nem tagadom, néha valóban indulatból cselekszem, de két perc múlva már elnézést is tudok kérni. Ez is én vagyok, így kell elfogadni, de egy tény, a becsületes kollégáimért, a barátaimért a legmesszebbmenőkig elmegyek. Büszke vagyok, hogy a magyar bírói kar egy nagyon összetartó, baráti társaság, s állítom, a legerősebb a világon! Persze, mi is hibázunk, emberek vagyunk. De ha az elkövetett hiba eredményt befolyásol, vagy tendenciát vélek felfedezni, akkor diszkréten, négy szem között megbeszélem a dolgokat a kollégával – mondta az Andrássy úti Ring Café tulajdonosa.

A 61 éves sportember következő kérdésemet, amikor arról tudakolóztam, hogy a világversenyek légköréhez szokott bírónak nem derogál-e közreműködni egy serdülő vagy kadet országos bajnokságon, picit zokon vette.

- Nem derogál, sőt! A legjobb bírókat, ha lehetőség volna rá, a gyerekmérkőzésekre kellene küldeni, ott van szükség az igazán jó bírókra. Minden verseny ugyanolyan kihívás számomra, hiszen ezért vagyok amatőr bíró. A kezdetektől, az elsők között csábítottak a profi bunyóba, de nem hagyom magam megfosztani attól az élménytől, hogy csillogó szemű gyerekeknek vezethessek. Amatőr bíró vagyok, voltam, s az is maradok. Nekem ez a sport! – hangzott megfellebbezhetetlenül.

A magyar ökölvívóbírók vezetője mindent elért a szakmában, elmondása szerint már nem az egyéni ambíciók motiválják, a pozíciók gyűjtögetése sokadlagos számára. Megemlítette azt is, hogy köszönettel tartozik Eperjesi Mihálynak és Nacsa Józsefnek, akiktől a bíráskodás mellett a zsűri- és az ellenőri munkát is megtanulhatta.

- A legfontosabb a fiatal kollégák kinevelése, a minél jobb bírói utánpótlás létrehozása. Lehetőséget kell biztosítani a tehetségeknek az előrelépésre. Úgy érzem, mi bírók egy nagy családot alkotunk, ahol nagyon fontos a bizalom. Az új sporttörvény szerint a testületvezetőket az elnökség jelöli ki, így én dr. Csötönyi Sándor bizalmának köszönhetően kerültem a bíróbizottság élére, nem választottak. Ez kicsit kellemetlen volt számomra, ezért már többször felajánlottam, vezesse más a testületet, legutóbb éppen az év eleji bírói továbbképzésen. De a kollégák kiálltak mellettem, biztosítottak bizalmukról, jelezték, szükség van rám. Bevallom, ez nagyon jól esett, lelkileg megerősített, új erőt adott a további feladatok elvégzéséhez.

Balogh Zoltán
Fotók: Fejes László - JollyDee