
Azokkal a javaslatokkal kapcsolatban, amelyek a versenyszabályokat is közvetlen érintik, az AIBA Elnöke megbízta a technikai és szabály bizottságot, hogy az elfogadott határozatoknak megfelelően a jelenlegi szabályokat formálja át. Az így elkészült javaslatokat a Végrehajtó Bizottság elé terjesszék elfogadásra:
- Ennek megfelelően a technikai- és szabály bizottság javasolt néhány szabály törlését, ill. új szabályok bevezetését. Jelenleg a Versenyszabályzat módosítása folyik az AIBA főirodájában, annak érdekében, hogy azokat kézbesíthessék a tagszövetségekhez. Néhány módosítás 2009. január 1-jén lép érvénybe, míg mások azonnal alkalmazandók. Az azonnali módosítás a versenyzői korcsoportokat érinti. Elfogadásra került, hogy a versenyzők a következő korcsoportokba legyenek csoportosítva:
A. Női- és férfiversenyzők 19 és 34 év között: felnőtt korcsoport. A Pekingi Olimpián azonban a 17 évesek még indulhatnak.
B.Lányok és fiúk 17 és 18 év között: Ifjúsági korcsoport.
C.Lányok és fiúk 15 és 16 év között: Junior korcsoport.
A versenyzők kora a születési év szerint meghatározandó!
Tehát 2008-ban az AIBA eseményeken résztvevő versenyzők csoportosítása az alábbiak szerint történik:
1. Felnőtt versenyeken a 1974 és 1989 között született férfi és női bokszolók vehetnek részt.
2. Ifjusági versenyeken a 1990 és 1991 között született férfi és női bokszolók vehetnek részt.
3. Junior versenyeken a 1992 és 1993 között született férfi és női bokszolók vehetnek részt.
Az újonnan született határozatból adódóan 2008 április 1-től a Magyar Köztársasság területén az amatőr szabályok az AIBA által hozott döntésnek megfelelően változnak.
- Erre azért van szükség, hogy a lehető leghamarabb tudjunk igazodni a világszövetség szabályaihoz, hiszen valamennyi kontinentális és nemzetközi versenyt már ebben az évben ennek megfelelően bonyolítanak le.
Igaz örömünkre szolgált, hogy a Magyar Szövetség elnöke, Dr. Csötönyi Sándor által benyújtott szabálymódosítási javaslatot az AIBA elfogadta, és így a korosztályoknál megszüntette a születési hónap, nap szerinti besorolást. Ennek köszönhetően kiszámíthatóbbak lesznek a kontinentális korosztályos bajnokságok és versenyek.
Várhatólag a fejvédő, és menetidő tekintetében a jövő évben történhet esetleges változás.
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség az ismertetett szabálymódosításról írásban értesíti valamennyi tagegyesületét.
Szakos József
MÖSZ, szakmai igazgató

Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek