Amatőr – Profi ökölvívás, avagy boksz?

A legnagyobb és valós különbség nem a menetek és a menetidők, illetve a fejvédő és a felső ruházat megléte vagy elengedése, tehát az azonnal érzékelhető, látható és mérhető eltérések miatt keletkezett, a mára már - bátran állíthatom - két önálló sportág között. Miért mondom, hogy két sportág? Az én olvastomban már nevében is benne van, amatőr ökölvívás - profi boksz.

Ezzel együtt az első és legfontosabb különbség a versenyeztetés formájában van, az amatőröknél sorsolnak, a profiknál választanak ellenfelet. Ez a tény hatalmas távolság a két sportág között. A profiknál, nincs rá jobb kifejezés, felépítik a versenyzőt, már akit alkalmasnak tartanak a későbbi nagy eredmények elérésére. Na, gondolhatjuk ez már valami! Ám azon is érdemes elgondolkodunk, mi tesz alkalmassá egy profit arra, hogy a menedzsere - promótere felépítse. Na, ezen már vitatkozhatunk!

Általában sikeres amatőr pályafutás előzi meg a profivá válást, tehát eleve eredményes sportolót választunk, de ez még nem elég, eladhatónak is kell lennie. Itt is meg kell álljunk egy pillanatra, hisz az eladhatóság alapfeltétele, hogy más legyen, mint az átlag. Nem elég jól művelnie a szakmát, nem árt, ha rendelkezik valamilyen különleges testi adottsággal, jóképű (De La Hoya), különösen csúnya és méretei hatalmasak (Valujev), egyedi stílusa van (Hamed), érdekes nevet találnak ki, ami illik rá, és persze nem árt, ha bokszolni is tud (Michalcewski, a Tigris), és sorolhatnám. Nos, ezeknél a bokszolóknál a menedzser megválasztja, mondhatnám azt, megveszi az ellenfelet, és felépíti a versenyzőjét, így tolja fel a csúcsra. Vannak persze kivételek, mint Erdei Zsolt, a Madár. Zsolt kiváló bokszoló, villámgyors keze van, viszont átlagos a termete, és semmi kirívó nincs a viselkedésében. Ö elmegy edzeni, és akkor edz, ha pihen, akkor pihen, a ringbe pedig győzni megy, és győz. Semmi ígérgetés, hogy ezt meg azt teszem, semmi botrány, csak bokszol és nyer, s ezt nagyon nehezen fogadta be a német közönség és a média. Csak jót írni és mondani, az a mai profi életben olyan snassz, mondhatni unalmas. Ezért Zsoltnak évek, és többszörös címvédés kellet ahhoz, amit más mondjuk egy zaftos, közlekedési kihágással egybekötött rendőrfenyegetéssel azonnal elér, hogy rá irányuljon a sajtó figyelme és beszéljenek róla, tehát eladható legyen.

A hazai promóterek közül Rácz Félix ismerte fel idejében a lehetőséget, és gyorsan ki is használta mindazt, amit itthon lehetett. Sajnos itt is bebizonyosodott, hogy az igazán felkészült világklasszis nem igazán kaphat nagy szerepet, helyette jöttek a hangzatos nevek, Csonttörő, Hajdúsági Zúzógép, és a még vadabbak, mint a Hóhér. Velük lehetett három évig szerepelni a médiában, de a hazai legjobb eltűnt a süllyesztőbe, például Isaszegi Robi. Robi amatőrként is világklasszis volt, és profik között is az lett, megkoronázva mégsem lett soha. Miért is? Csendes, szerény, több gyermekes családapa, az életben nem hallatta a szavát, csak a ringben volt vitéz, s ezért a sajtó nem igazán foglalkozott vele, még ütős beceneve sem volt. Volt viszont jóindulatú, hozzá nem értő menedzsere, aki pénzt tett bele, és rosszul akarta kivenni. Így Félix nem tudta a csúcsra juttatni, hisz nem ő volt a menedzsere, pedig így az ismert tények tükrében, vele koronázhatta volna meg önmagát, és tevékenységét, nem Nagy Janival.

Még Matolcsi Józsival is előbb befuthatott volna, de Józsi rutintalansága miatt nyert mérkőzésen vesztett. Maradt tehát az itthoni média, amíg maradt, aztán miután láthatóvá vált, hogy a hazai piac nem tud finanszírozni komoly profi ökölvívást, ezért Félix kilépett belőle.
De Félix bebizonyította a nagy igazságot, hogy megfelelő szakmai felkészültséggel, és anyagi háttérrel lehet sztárt csinálni profi bokszolóból. Itt a lényeg, lehet sztárt csinálni, ez is egy hatalmas különbség az amatőr és a profi boksz között.

Az amatőr ökölvívónak ki kell érdemelni a sztár címet, amit sok győzelemmel és bajnokságok megnyerésével érhet el.
Az amatőr ökölvívó nem válogathatja meg az ellenfelét, neki sorsolnak, és amennyiben szerencséje van első körben, elkerüli a nagy nevű ellenfeleket, de előbb vagy utóbb meg kell küzdeni vele is. Ugye milyen különbség?
Ebben a világban is meg van a lehetőség - kisebb mértékben ugyan, mint a profiknál -, hogy létrejöjjenek úgynevezett „álom – mérkőzések”. A lehetőség megteremtése a kiemelés. Az erősebb ökölvívókat külön ágra teszik, így egy ideig el tudják kerülni egymást, de egyszer mindenképen találkozniuk kell, és akkor már nincs mese, győz a jobbik, itt nincs olyan, hogy a világbajnokot védik, itt csak bírói csalás történhet, de az mindenhol megtörténhet, az ellen nincs védekezési lehetőség. Tudják, hogy van ez, amit ember alkot, azt ember is teszi tönkre.
A menetek száma kevesebb, a menetidő is rövidebb, ezért az amatőr ökölvívás pörgősebb, gyorsabb, nincs dulakodás, pihenés, mert azt nem engedik a bírók. Az ökölvívók jóval felkészültebbek, ezért kevesebb a kiütés is, senki ne higgye azt, hogy a fejvédő miatt van, az sok esetben gátol, és nem véd. Ami ellen véd, az a fejelés és a fejre irányuló ütés, de nem az álra mért ütés. Így a kiütési pontok megmaradnak, azt nem védi a fejvédő, de az ellenfelek jobbak, így nincs akkora különbség köztük. Itt nehezebb is állócsillagnak lenni, ezért is kell megbecsülni Kovács István teljesítményét, hisz ő egy technikai virtuóz volt, ezért lehetett ennyire eredményes.

Az amatőröknél is számít a tekintély, ha nem is annyira nyíltan, mint a profiknál, de tudják a bírókat befolyásolni. Míg a profiknál, ha egy bíró nem tudja, kit kell kihozni győztesnek, a promóter figyelmezteti rá, hogy kitől kapja a pénzét, addig az amatőröknél, egy nagybefolyással bíró ember úgy ül le, hogy a bírók lássák. Higyjék el nekem, ez bizony sok esetben elég, jön, megy és győz. Ennyi a lehetőség az amatőr ökölvívásban. Sokkal kevesebb, mint a profiknál, és ezért is sokkal többet kell dolgozni egy amatőrnek, hisz neki mindenkit meg kell győznie tudásáról, felkészültségéről. Sokat és nagyon intenzíven edzenek az amatőrök, nekik 4x2 perc alatt nagyon sokat kell ütni, és közben védekezni, lábon elmozogni, és ehhez bizony erő kell és dinamikus erő, nem kifejezetten ütőerő. Ezzel szemben a profik lassabb tempóban bokszolnak, és az ütések nagyságára helyezik a hangsúlyt, a védekezést nem igazán mozgással, hanem fogással oldják meg. Természetesen van kivétel, de ez csak a szabályt erősíti. Egyenes következménye tehát a két stílus közti különbségnek, hogy az amatőr mérkőzések látványosabbak, gyorsabbak, több az ütés, kevesebb a dulakodás, viszont az ütés ereje kisebb, hisz a pontozás is más. Az amatőröknél a találatokat pontozzák, a profiknál a súlyos, látványos ütéseket. Nem véletlen az, hogy a kiütési statisztika, a profiknál magasabb, így a sérülések száma is sokszorosa az amatőrökének.

Sommázva eszmefuttatásomat, az amatőrök ökölvívása, a gyorsaságra, ügyességre, technikai felkészültségre, valamint a gondolkodásra alapszik, így a küzdelem művészete, tehát tiszta sport. A profi boksz viszont, az erőn, a látványon és a megsemmisítésen alapszik, kiegészítve show-elemekkel, és üzlettel, tehát egy cirkusz, ami a promótereknek nagy, a résztvevőknek - kevés kivétellel - kis pénzt hoz a kasszájába.

Még sokat lehetne írni a két bunyó közti különbségről, hisz azokról nem beszéltünk, akik nem lehetnek sztárok a profiknál, az úgynevezett felhozó emberekről, akik kevés pénzért vállalják az esély nélküli küzdelmeket. Nem beszéltünk azokról az amatőrökről sem, akik nem nyernek semmilyen bajnokságot sem, de mégis megbecsült tagjai az ökölvívó társadalomnak, hisz versenyeken indulnak, edzéseken vesznek részt, és ezzel segítik a tehetségesebbeket a fejlődéshez. Pedig lehetne róla beszélni, hisz minőségi különbség van a felhozó ember, és az amatőr nem nyerő ember között. Hogy csak egy példát említsek, az első a pénzért vállalja, hogy győzelmi esély nélkül lép a kötelek közé, a második, tehát az amatőr, a sportág szeretete, és testének, lelkének karbantartása miatt vívja a küzdelmeket. Micsoda különbség, vagy nem!?

Perutek János
kuzdoter.com