Hogy miért fontos ez? Mivel olvasóink sem a sportjogban, sem a sporttörvényekben nem igazán jártasak, ezért Bata főtitkár segítségével megpróbáljuk dióhéjban összefoglalni a Magyar Kickboksz Szövetség és a Thaiboksz Szövetség között már jó ideje zajló „háborúskodás” hátterét, mely az utóbbi időben jelentősen elmérgesedett.
- 1997-ben, három évvel a szövetség megalakulását követően az akkori elnök, a kitűnő sportember, Kató Mihály tragikus halála után keletkeztek a sportág építményén az első „repedések”. Kiváltak csapatok, akik később többen visszataláltak hozzánk, de az igazi gondok 2002-ben kezdődtek, amikor gyümölcsözőnek látszó együttműködést kötöttünk a Magyar Kickboksz Szövetséggel, mely „ernyőszövetségünk” lett a Nemzeti Sportszövetség felé. Nem zavartuk egymás munkáját, világszövetségeink is élesen elkülönültek, de később az egyik tagunkat a megkérdezésünk nélkül beválasztották a kickboksz szövetség elnökségébe, aki ezután már nem képviselte a thaiboksz érdekeit. Éppen ellenkezőleg, nem támogatta az önálló tagságunkat a Nemzeti Sportszövetségben, sem világszövetségi tagságunkat. Később arra próbált rávenni minket, hogy olvadjunk bele a Magyar Kickboksz Szövetségbe, ami a Magyar Muaythai Szakszövetség halálát, a sportág megszűnését jelentette volna. Most arról született végzés, hogy nem csak egyesületeink, de a sportág fölött is kizárólag a Magyar Amatőr Muaythai Országos Sportági Szakszövetséget rendelkezhet - fogalmazott Bata Tamás, aki hozzátette, jó, hogy lehetősége van a kialakult helyzet tisztázására, hiszen mostanában töménytelen fals információ jelent meg a sportágról, s a kickboksz szövetséggel való kapcsolatukról.
A főtitkár kijelentette, a nyíregyházi ob-döntő győztesei tekinthetők egyedül magyar bajnokoknak, más szövetségnek nincs joga ilyen címet kiadni, s ezentúl senki nem írhat ki magyar muaythai bajnokságot, csak a hivatalosan elismert szövetség. Természetesen nyílt versenyeket ezután is szeretnének szervezni, továbbra is várják más stílusok képviselőit. Bár Bata Tamás szerint rendezvényeiken a kempósoktól a shaolin kungfusokig eddig is bárki részt vehetett, de ezután is mindenhová elküldik a versenykiírásokat.
Edzőképzés terén is újra a Bata Tamás nevével fémjelzett szövetség kezébe került az irányítás, a főtitkár elmondása szerint a kickboksz szövetség itt is próbált „kavarni”, félrevezetni a szakemberképzéssel foglalkozó TFTI-t. (Testnevelési Egyetem Továbbképző Intézete)
- Rajtam kívül soha, senki nem tett egy lépést sem a thaiboksz-edzőképzés érdekében – folytatta Bata Tamás. - A ’90-es évek végétől dolgozom az ügyön, de akkor elutasítottak, ám a 2002-es, nemzeti sportszövetségi gyűlés óta jó irányba fordultak a dolgok, így indulhatott be egy évvel később a képzés, s azóta tizenöten szereztek sportoktatói oklevelet. Idővel szeretnénk továbblépni, hogy edzőink minél magasabb szinten tanulhassák a szakmát.

A Magyar Amatőr Muaythai Országos Sportági Szakszövetséget első embere elmondta, nyitottak a profi világszervezettekkel való kapcsolatokra, de ennek a területnek a koordinálását Feja Tibor végzi, míg a nemzetközi sportigazgató a remek összeköttetésekkel rendelkező Csikós Gábor. Együttműködésre törekednek a WKA-val, a WFCA-val, vagy az eddig inkább az ökölvívó mérkőzések szervezésére szakosodott UBC-vel, melynek európai szekcióját az egykori bokszmenedzser, Győry József vezeti, aki szintén jelen volt a nyírségi rendezvényen. (Győry József az UBC világszövetség executiv alelnöke és az Európai régió elnöke.)
S ha már a nyírségi gálánál tartunk, a főmérkőzés – melyet a hazai pályán küzdő Tóth István vívott a svájci Zijad Rizvanovics ellen – rövid értékelésére is fölkértük a thaiboksz bíróként is ismert Bata Tamást.
- Őszinte leszek, mindkét versenyzőn messziről látszott, hogy kickbokszosok. A zsigerből jövő mozdulatok legtöbbször nem a thaibokszból, hanem a kickbokszból jöttek. Egy profi tahiboksz mérkőzésen sajnos inkább kickbokszot láttunk – hangzott a kritika.
A karakteres vélemény ellenére a szabolcsi megyeszékhelyen zajló rendezvényt azonban a már említett ünnepi hangulat jellemezte, hiszen tizennégy hosszú év után ért kikötőbe a thaiboksz.
- Örülnék, ha megszűnnének a veszekedések, s belátnák azok az egyesületek, akik jelenleg nem tartoznak a szövetséghez, hogy velünk ugyanolyan nagyok lehetnek, mint azoknál, akikhez jelenleg kötődnek – adott hangot vágyainak Bata Tamás. - El kell hinnünk, mi is képesek vagyunk a karate-, a kickboksz- és a kungfu szövetséghez hasonlóan boldogulni, mások támogatása, „ernyője” nélkül. Bízniuk kell magukban a magyar thaibokszosoknak, hiszen mi is tudunk önálló és jól működő szövetséget létrehozni. Miért kellene nekünk bárhol csatlósnak lennünk?! Az elejétől kezdve az a célom, hogy a sportágat egy irányba tereljem. Jó érzés volt egy ilyen remekül szervezett, kitűnő hangulatú országos bajnokságon bejelenteni, hogy hivatalosan is önállóvá vált a szakszövetségünk. Nagy öröm ez, talán sokan nem is gondolnák, milyen komoly munka van mögötte, a befektetett energiáról, pénzről most nem is beszélnék. Végre eljutottunk oda, ahová már régóta szerettünk volna. De nem mondhatom azt, hogy most már ülhetünk nyugodtan a babérjainkon, mert éppen most kezdődik a munka. Még csak oda jutottunk el, hogy a rajtvonalhoz állhatunk, a cél még nagyon messze van!
Balogh Zoltán
fotók: Ezüstszegi József – Xlsport.hu