www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Klublista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Danny Williams megint meggondolta magát

A+A-
2007. már. 20., kedd, 09:23973 olvasás - 0 komment


Danny Williams megint meggondolta magát

Tavaly decemberben Danny Williams (37 győzelem – 6 vereség) egyszer már bejelentette visszavonulását, arra hivatkozva, hogy már nem tudja olyan magas szinten űzni az ökölvívást, mint azt korábban tette. Mint ismeretes, Williams 2006-ban Matt Skelton és Audley Harrison ellen is vereséggel távozott a ringből, ez késztette a brit harcost meghátrálásra.


Danny Williams - The Brixton Bomber

Nem sokkal később a roppant testméretű bokszoló Frank Warren kifejezett kérésére mégis elvállalt egy utolsó küzdelmet, a veretlen brit nehézsúlyú bajnok Scott Gammer ellen, idegenben, Walesben. Williams a 9. menetben ütötte ki a címvédőt, majd a mérkőzés utáni interjúban úgy fogalmazott, hogy csak a küzdelem felvételének megtekintése után dönt jövőjéről.

„Még mindig nem néztem vissza a szalagot” – mondta nevetve Williams. „De azt hiszem, túl szigorú voltam magamhoz, amikor azt szabtam meg, hogy visszavonulok a Gammer meccs után. Beszéltem pár emberrel, akiket becsülök és tisztelek a bokszéletben, beleértve David Hayét is, akivel számtalanszor gyakoroltam és pozitív visszajelzéseket kaptam tőlük.”

„A visszavonulás gondolatát teljesen elvetettem. Az, hogy a két vereségem után kiütéssel győztem, az csupa jót jelent. Csak a következetességem űzött velem tréfát. A Gammer meccsen az egyik menetben jó voltam, aztán rosszabb, de könnyen formába tudok kerülni, és jobb leszek, nem fogok többet veszíteni.”

„Ismertek milyen vagyok. Az egyik menetben klasszikus kombinációkat ütök, aztán a következőben nem csinálok szinte semmit, pedig nem vagyok fáradt. Nem tudom, mi miért történik velem, de már nem is érdekel. Ti se akarjatok megérteni” – fogalmazott Williams.

Frank Warren és az Universum Box-Promotion nemrégiben tárgyalásokat kezdett egy Virchis-Williams Európa bajnoki küzdelemről.
Értékelje cikkünket: (Eddig 2 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( Még nem érkezett hozzászólás... )
Még nem érkezett hozzászólás...

Oscar-Pacquiao: ki nyerne?
Oscar PTS
Oscar KO-TKO
Pacquiao PTS
Pacquiao KO-TKO
döntetlen vagy döntés nélkül
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML PageRank Toplista - SEO Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika