
Ősidők óta nem volt példa, hogy egy szakújságíró gyakorlatilag beleveti magát a semmibe és elkezd edzeni. Ifj. Perutek ezt megtette, méghozzá a magyar válogatottal készült. Utoljára Szegő András vetemedett ilyesmire, igaz még ő sem edzett az edzők szerint annyit, mint a Peru becenevet viselő újságíró. A tíz napos edzőtáborozás első öt napja Tatán volt, ahol napi két edzésen kellett bizonyítania ifj. Peruteknek a reggeli légző gyakorlatok mellett.
„Nagyon szimpatikus volt a csapat. Mindenki segítőkész volt, az edzőket is beleértve (Szántó Imre, Turu István, Ramócsa Sándor). Balzsay Karcsi bácsi fantasztikus ember és tréner. A kezdeti izgalmaimat azonnal szerteoszlatta és sikerült hamar beilleszkednem. Ezért a táborozásért hálás vagyok a szövetségnek és a kapitánynak, hiszen hozzájárultak ahhoz, hogy behatóbban tanulmányozhassam az ökölvívást” - meséli az élményeit ifj. Perutek, aki még hozzátette, nagyon sajnálja, hogy sokan már most úgy érzik, hogy egyedülállót alkotott, hiszen minden szakírónak át kéne éreznie milyen egy válogatott edzés.
A Küzdőtér főszerkesztője igazi tapasztalatait az áprilisi magazinban olvashatják, ahol négy oldalas cikkben mutatja be naplóját, amit a táborozást alatt írt.
„Minden este lefekvés előtt megírtam az élményeimet, amiből volt bőven. A tábor óta sok mindent máshogy látok és olyan emberek barátságát szerzetem meg, mint Szellő Imre, aki fantasztikusan sokat segített nekem, hogy jobban bunyózzak. De említhetném még Bedák Pimpa, vagy Káté nevét és még sok más bunyósét is. A válogatott nagy része már hallott arról, hogy meccset szeretnék és mindenki bíztatott, hogy csak kitartás kérdése és meg lehet.”
Azonban míg a csapat nagy része bíztatta ifj. Peruteket a szövetségi kapitány inkább lebeszélné Jánost a meccsről, persze a döntést rábízza.
„Nagyon kitartó, szorgalmas és meglepően jó mozgású srác János. Örülök, hogy vendégül láthattuk. Hasznára van a csapatnak az ilyen ritka pillanat, amikor egy újságíró, egykori világbajnoki meccseket promótáló menedzser edz velük. Észrevettem, hogy rögtön befogatták és remélem lesz ennek még folytatása. A reggeli futásoknál néha probléma volt, de a délutáni edzésen maradéktalanul teljesített, ami nem kis feladat ilyen szinten.”
Nos, hogy milyen tapasztalatokat szerzett az újságíró a táborozásról, azt hamarosan megtudjuk, mindenesetre az már eldőlt, hogy ifj. Perutek az edzőváltásnak köszönhetően nem a tavasszal lép a kötelek közé.
„Petrányi Zoli és én békében, tisztességesen elváltunk. Mostantól Füzesy Zoltán kezei alatt készülök és ellátom a klubjának sajtó munkáit is. Erre a felkérésre ma mondtam igent edzés után. Remélhetőleg az ősz elején ringbe is lépek. Megfontolom a kapitány szavait és tanácsait is, ami csak rám és rá tartozik, de egyelőre nem érzem úgy, hogy elment volna a kedvem a mérkőzéstől!”
Demeter László