Nem tudta visszaszerezni a WBF (Boksz-világalapítvány) nagyváltósúlyú világbajnoki övét Matolcsi József (28–11, 18 K. O.–T. K. O.). A Polish Boxing Promotion magyar bunyósa Peterlee-ben 12 menetes csata után nagy különbségű (minden bírónál legalább nyolc pont volt a differencia) pontozásos vereséget szenvedett Marcus Portmantől (18–5–1, 3).
hirdetés
A brit bunyós júliusban technikai K. O.-sikerrel szerezte meg az övet Matolcsitól, és a mostani volt az első címvédése. A mérkőzésen szinte végig Portman akarata érvényesült, a kihívót egyszer meg is fogta, miközben az önmaga átlagától is elmaradó Matolcsinak még csak megrendítenie sem sikerült a hazai öklözőt. Veres László, Matolcsi József edző-menedzsere elmondta, hazatérésük után a Polish vezérkara tárgyalásokat kezd a bokszolóval a folytatást illetően. Elképzelhető, hogy Matolcsi több mint egy évtizedes karrierjéből már csak egy búcsúmérkőzés van hátra.
A Polish másik versenyzője, a lengyel Grzegorz Proksa (12–0, 8) a papírformának megfelelően nagyon simán abszolválta az osztrák Gotthard Hinteregger (29–14, 15) elleni találkozóját. Proksa a második menetben zárta le az egyoldalú ütközetet, és sorozatban a harmadik gyors győzelmét aratta.
Értékelje cikkünket: (Eddig 2 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
Veres legjelentősebb tanácsa kb. ez volt: "Józsikám most az a taktika, hogy mindent ki kell adni magunkból"
8Suspect Zero[2007-10-13 20:46:50]
Szabó Gábor?
7Flex[2007-10-13 20:40:27]
És akkor zgat mindig felesleges dolgokat,mikor az edző utasításait hallgatnám.
Honnan vették ezt a herélt hangú barmot?Már elég régóta rontja itt a levegőt!
6Tyll Vietta[2007-10-13 19:55:01]
Igazából az a zavaró a műsorvezetőben, hogy mindennek feneket akar keríteni, a legjelentéktelenebb dologról is mindenképpen bőrt akar lehúzni, miközben lényegesebb kérdésekről szó sem esik.
Gyakorlatilag fényezi, görgeti maga előtt a semmit, közhelyeket percenként elismétel,(12 meneten keresztül ecseteli azt, hogy tudjuk a Józsi bármikor képes a kiütésre, stb...) eközben a kérdéseire válaszolgatni próbáló Hídvégit akkurátusan félbeszakítja, és protokoll instand beszélgetést erőltet.
Olyan volt az egész, mintha egy "pont"-ról beszélt volna, és már nem tudott mit mondani, de közben meg kellett, és akkor hangoztak el a legértelmesebb észrevételi, hogy "milyen kerek is ez a pont"...
Ez nem szó szerint volt, de ilyenek mentek.
Leírva nem is zavaró, de kínszenvedés ezeket a közvetítéseket nézni miatta, illetve az egész ráerőltetett felhajtásos hülyeség miatt, ami főleg az RTL kívánalma.
5Romsy[2007-10-13 19:43:16]
Miket mondtak?
4Geronimo[2007-10-13 18:19:13]
Lefthook, egyetértek. A kommentátor kritikán aluli volt. Én lenémítva néztem.
3lefthook[2007-10-13 12:04:42]
Hihetetlen mennyiségű tömény hülyeség hangzott el a közvetítés alatt. Ezt már szinte képtelenség fokozni! Nem lehetne valaki hozzáértő, de legalább nem hozzáértőnek képzelő dilettáns műsorvezetőt megbízni a feladattal?
2Tyll Vietta[2007-10-13 10:54:17]
Sajnálom, hogy nem sikerült visszavágnia. A mérkőzés végigment, és sajnos most be kell látni, hogy Mata tisztán vesztett. Az első meccs után még élt némi esély, hogy volt (ill. lett volna) sansza Portman ellen, de sajnos tegnap este nem tudott élni ezzel. Igazán kár.
Úgy tűnik a rövid közlemények szerint, hogy a Polish is már csak egy búcsú mérkőzésben gondolkozik Józsival kapcsolatban, arra talán még partner lehet az RTL, de a továbbiakban ha Mata nem vonul vissza, (mert nem muszály), valszeg ilyen támogatást mint eddig nem biztosítanak neki.
Monnyuk sz.tem nem fog visszavonulni, hanem vívja a maga kis mérkőzéseit, ameddig még erősnek érzi magát, és biztosan lennének még jó meccsei.
Az RTL-es közvetítés szinte már megszokhatóan a "világ rossza" volt, ez a műsorvezető egészen egyszerűen nem alkalmas ilyen témakört vezetni. Sz.tem.