www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Klublista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Ragadozó hazatér

A+A-
2007. július 12.  11:231351 olvasás - 0 komment


Ragadozó hazatér

Mészáros András (15 győzelem - 1 vereség) féléves tengerentúli tartózkodás után, július 20-án hazatér. A bunyós az USA-ban próbálkozott New York és Miami edzőtermeiben, több menedzserrel is kapcsolatba került, ám végül úgy döntött, hogy korábbi edzőjével, Nagy Lajossal Nyíregyházán folytatja a közös munkát.


Mészáros András- András július 20-án érkezik, ez biztos, mert én foglaltam le számára a repülőjegyet – nyilatkozta a monokli.com-nak Nagy Lajos.
- Versenyzőmnek először a sérült térdízületét kell megműttetnie, a beavatkozást Fehérgyarmaton dr. Vass László ortopéd adjunktus, a súlyemelő válogatott korábbi orvosa végzi el. Gondolom, a felépülés néhány hónapot igénybe vesz, de aztán belevágunk, szeretném, ha András újra nemzetközi címmérkőzésig jutna.

A volt nagyszalontai ökölvívó azt is elmondta, a jövőben ő szervezi „Ragadozó” összecsapásait, de többek között kapcsolatban áll Paszterkó Lászlóval és Veres Lászlóval is, akiknek ha kell, igénybe veszi a segítségét. Nagy Lajos szeretne tető alá hozni egy nyíregyházi ökölvívógálát is, melyen elsősorban helyi bunyósok szerepelnének, a főmérkőzést pedig Mészáros András vívná, akinek nevével meg lehet tölteni a városi sportcsarnokot.
Értékelje cikkünket: (Eddig 10 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( Még nem érkezett hozzászólás... )
Még nem érkezett hozzászólás...

ki nyeri a címet?
Pascal PTS
Pascal KO-TKO
Balzsay PTS
Balzsay KO-TKO
döntetlen vagy döntés nélkül
dentista ungheria, impianti ungheria, stomatologo, implantologia - építőipar, épületgépészet, mélyépítés - trapézlemez, csarnoképítés - fűnyíró szivattyú
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


ROR INFO SITEMAP XML Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
Page Strength SEO Tool - SEOmoz.org PageRank Toplista - SEO Tools Fight Against Unliked Spammer Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika