A szombat este a lengyelországi Warkában került megrendezésre a Petrányi Zoltán (Profibox Promotion) által tető alá hozott WBF interkontinentális könnyűsúlyú címmérkőzés Nagy István (6 győzelem – 3 vereség), és a lengyel Dariusz Snarski (23 győzelem – 27 vereség – 2 döntetlen) között.
hirdetés
Az első néhány tapogatózó menet váltakozó sikerrel telt el, miközben a mérkőzés középső szakaszában a lengyel versenyző volt sikeresebb. Ekkor a bíró fejelésért megintette Nagyot, ám a spori igencsak elkapkodta az intést. Később, a mérkőzés második felében, mélyütésért újra intették a nyíregyházi versenyzőt.
A tizenegyedik menetben csupán egy hajszálon múlt, hogy Nagy István nem tudta befejezni a mérkőzést, ugyanis a menet első percében egy jobbcsapottal tisztán állon találta Snarskit, aki majdnem padlóra került. Szinte hihetetlen, hogy a menetből hátralévő két percet lábon kihúzta a lengyel, hisz Nagy észrevette, hogy megszédült az ellenfele, ezért óriási „hajtóvadászatba” kezdett, és valóban egy hajszálon múlt, hogy nem küldte padlóra a lengyelt. Talán sikeresebb lett volna ez a „hajtóvadászat”, ha megpróbálja előkészíteni a K.O erejű ütést! A vége így pontozásos lengyel győzelem lett, amelynek arányáról egyelőre nincs információnk.
Nagy Lajos edző a vereség ellenére elégedett volt tanítványával, mert elmondása alapján István így is megnyerte a mérkőzést, mert a hazai pálya előnyét élvező Snarski sokkal kevesebbet talált, és a két intés közül az egyik mindenképp jogtalan volt.
Értékelje cikkünket: (Eddig 2 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!