
A 32 éves ukrán öklöző, aki a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) bajnoka is, erről a német Bildnek nyilatkozott. „A csata júliusban lesz, Németországban” - idézte őt a lap.
Klicsko február 23-án, a New York-i Madison Square Gardenben egyhangú pontozással győzte le az orosz Szultan Ibragimovot. Azon a mérkőzésen az ukrán bokszoló az IBF és az IBO, riválisa pedig a WBO legjobbjaként lépett ringbe.
Klicsko az eddigi 53 mérkőzéséből 50-et nyert meg - 44-et kiütéssel -, és három alkalommal kapott ki. Leendő ellenfele 36 esztendős, s profi pályafutása során 31 győzelmet aratott - ebből 19-et kiütéssel -, emellett pedig egy vereséget szenvedett el.
Az ukrán öklöző arról is beszélt a Bildnek, hogy az év végén vagy a jövő év elején az orosz Alexander Povetkinnel találkozik. Povetkin az IBF szövetség elrendelt kihívója. A 2004-ben olimpiai bajnok 28 éves orosz ökölvívó mostanáig mind a 15 profi mérkőzését megnyerte, közülük 11-et idő előtt fejezett be.
A
monokli.com úgy tudja, hogy ha tényleg létrejön a júliusi Klicsko-Thompson küzdelem, úgy a gálán Kovács „Vipera” Attila (22 győzelem - 1 vereség) is ringbe lép, éspedig IBO címvédő mérkőzésen.