www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Bernáth István türelmetlen, de hallgat edzőjére

A+A-
2007. dec. 27., csütörtök, 11:01679 olvasás - 1 komment


Bernáth István türelmetlen, de hallgat edzőjére

A Hajdúsámsonban megrendezett felnőtt magyar bajnokságon kitűnően teljesítettek DVSC-s juniorok, a trónkövetelők három bronzot szereztek. Paczók László és Deél Szabolcs szerepléséről már beszámoltunk, most nézzük, hogyan vélekedik +91 kilogrammos junior bajnok, Bernáth István a „nagyok” között nyújtott teljesítményéről.


- Gratulálok, minden dicséretet megérdemelsz, hiszen a junior arany után a felnőttek között is dobogóra állhattál. De hát ez is volt a cél, nem?
- Nagyon nincs mihez gratulálni, mert én első szerettem volna lenni. Meg akartam verni Kurtuczot, sajnos nem sikerült, csak harmadik lettem – mondta Bernáth István.

- Tihanyi Álmos ellen meccseltél az éremért, akit négy menet után 3:0-ra győztél le. Ez az eredmény olyan, mintha a kosárlabdában 22:13 lenne egy mérkőzés vége. Tényleg ennyire kevés pontos találat volt az összecsapásotokon, nem adtatok munkát a pontozógépnek?
- Valóban nem sok ütés jellemezte a találkozót, de háromnál azért jóval többször találtam, amit ütöttem, az szinte mind célba ért. Elsősorban balegyeneseket küldtem testre, fejre. Első kezes ütésekkel hoztam a mérkőzést, nem akartam nagyobb dolgokba belebonyolódni. El lehetett volna intézni a srácot egy vagy két menet alatt is, de nem igazán feküdt a stílusa, kellemetlen mozgása volt. Azt azonban elismerem, többet kellett volna ütnöm.

- Azzal, hogy végignyomtad a négy menetet, legalább szoktad a felnőtt ob légkörét, bár azt már tavaly is volt alkalmad megtapasztalni.
- Igen, így van.

- Hajdúsámson csak egy kőhajításnyira van Debrecentől, gondolom, sok drukker szorított érted a helyszínen?
- Nagyon jó volt a hangulat, sok barátom, ismerősöm jött ki, hogy drukkoljon a Kurtucz elleni elődöntőn.

- El is érkeztünk a legfontosabb mérkőzésedhez, nem lehetett könnyű feladat a sokszoros bajnok rutinos bunyóssal meccselned. Hogy érezted a küzdelmet?
- Nem voltam semmivel rosszabb nála.

- A találkozó nem nélkülözte a pankrációs és birkózó elemeket sem, nem igazán az ökölvívás dominált.
- Igen, voltak szabálytalanságok mindkét részről, engem kétszer, őt egyszer intették. Nem volt szép meccs, de ha legközelebb találkozunk, biztos, hogy meg fogom verni.

- Milyen taktikát adott Kurtucz ellen az edződ, Somlai Miklós, mi volt a cél?
- Az, hogy legyőzzem!

- Bővebben?
- Utólag könnyen okos az ember, másképpen kellett volna bokszolnom: több egyenest kellett volna ütnöm, aztán keményen nyomni a hajlított karú ütéseket.

- A beszélgetésünk elején a gratulációmat nem érezted jogosnak, ezek szerint csalódás számodra a felnőttek között szerzett bronzérem?
- Én nyerni mentem Hajdúsámsonba, aranyat akartam, nem bronzot.

- Nincs itt olyan nagy gond, egy évvel eltoltad a bajnoki cím megszerzését. Ha a fejlődésedet vesszük figyelembe, jövőre már nagyobb eséllyel szállhatsz harcba Kurtucz Csabával a dobogó tetejéért.
- Nagyon remélem, hogy már hamarabb fogunk találkozni, bizonyítani szeretnék, készülök rá.

- A január közepén Debrecenben megrendezésre kerülő Bocskai-emlékversenyen erre jó alkalom kínálkozik. Indulsz?
- Úgy néz ki, hogy nem.

- Mi az ok?
- Edzőm, Somlai Miklós még nem szeretné, ha ringbe lépnék a Bocskain.

- Mestered még túl erősnek tartja számodra a felnőtt nemzetközi mezőnyt?
- Én nagyon szeretnék indulni a versenyen, de Miki bá’ ellene van.

- Talán félt, hogy belefutsz egy nagy verésbe, hiszen súlycsoportodban hatalmas füleseket osztogatnak.
- Nem szeretné, hogy probléma legyen, hiszen még csak 18 éves vagyok.

- Természetes, hogy dolgozik benned a fiatalok vehemenciája, türelmetlensége, de azért ugye elfogadod trénered véleményét?
- Elfogadom, de attól függetlenül még mindig nagyon szeretnék ott lenni a Bocskain!

- Mit tervezel még az idén, elmész kicsit pihenni, vagy nyomod tovább az edzéseket, s készülsz a féléves egyetemi vizsgáidra?
- Nem tervezek semmit, Miki bá’ irányításával folytatom a tréningeket, s igyekszem helytállni a suliban. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Somlai Miklósnak az egész éves munkáját, s hogy szívvel, lélekkel foglalkozott velem az edzéseken. Nélküle, s edzőtársaim nélkül nem tartanék itt, még egyszer köszönöm, nagyon hálás vagyok!

Balogh Zoltán
www.dvscboxing.hu
Értékelje cikkünket: (Eddig 2 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 1 hozzászólás érkezett )
1 tudodki [2007-12-27 13:57:18]
Pisti Jó srác vagy, legközelebb ha győzni akarsz többet üss :-))) vagyis üss!!!! Miklós nem viszi vásárra a bőröd, tiszteld érte...! tudom azt teszed.

sok sikert, előtted az élet, a sikerek sorozata még.

Oscar-Pacquiao: ki nyerne?
Oscar PTS
Oscar KO-TKO
Pacquiao PTS
Pacquiao KO-TKO
döntetlen vagy döntés nélkül
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML PageRank Toplista - SEO Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika