A mátyásföldi Galánta adott otthont a BoxingONE hétvégi fodulójának, ahol a Nyitra-Galánta párosításban felálló Nyugat Szlovákia válogatottja a nyíregyházi Big Boxing csapatát fogadta. Az est hangulatát legjobban egy helyszíni szemlélő a főcímben idézett mondata írja le, illetve egy biztos, aki kilátogatott a rendezvényre, az a következő forduló alkalmával is ott lesz. Hlavacka Tibor a hazai csapat kapitánya elégedetten nyilatkozott csapata teljesítményéről, és nekilátott összerakni a gárdát a május 17-i találkozóra, a győri Gladiátorok csapata elleni mérkőzésre.
A rendezvény rövid összefoglalója...
A két bemutató mérkőzést a csapatok felvonulása követte, majd az első mérkőzésen azonnal ízelítőt kapott a közönség a BoxingONE hangulatából, hiszen egy küzdelmes bunyót láthattak 57 kg-ban. A hazai sarokban Vano Tomas ügyesen használta ki magassági előnyét, és végig irányítva megszerezte a csapata első két pontját.
(2:0) A második párban Magyar Gergő rendre megelőzte ellenfelét balegyenes-balcsapott kombinációival, és magabiztosan szállította a két pontot érő győzelmet a vendégeknek.
(2:2) A nyíregyháziak edzője, Nagy Lajos nagy reményeket fűz Gergőhöz, aki hamarosan a magyar válogatott tagjaként vesz rész egy nemzetközi tornán is.
A BoxingONE hétvégi párosítása
Ezt követően ismét előnyhöz jutottak a hazaiak, amikor a szlovák válogatott Balogh Jan verte Balogh Tamást. A hazai versenyző erősen kezdett, és jelentős előnyre tett szert mindjárt a mérkőzés elején, amelyet Tamás menetről-menetre faragott le, de ez kevésnek bizonyult az erejével a végére elkészülő Jannal szemben.
(4:2) Ezt követte a rendkívül izgalmas Spisak-Nagy összecsapás, amely végén a hazai versenyző keze emelkedett a magasba. Nehéz dolguk volt a bíráknak, és Nagy győzelme esetén sem lett volna hely reklamációnak.
(6:2) Az ötödik mérkőzesen Szelle nem tudott kiállni Sipossal, így mérkőzés nélkül ment a két pont a vendégeknek.
(6:4)
Az utolsóelőtti mérkőzés 75 kg-ban került megrendezésre, ahol a nyíregyháziak egy román vendégversenyzővel erősítettek a hazai Varga ellen. Amilian magabiztosan nyerte ugyan az első menetet, de a mérkőzés végére elfogyott, és a tempót folyamatosan fokozó Varga a hajrában nyerte meg a meccset.
(8:4) Ekkor már biztos volt a hazai csapat győzelme, de a nehézsúlyú Fekete János vs. Milko Dominik mérkőzés a végén még kiszolgálta a közönséget. Egy tipikus nehézsúlyú adok-kapok után 12:6-os pontozással Fekete szépített, így a csapattalálkozó végeredménye
8:6.
A hétvégi fordulóval életben maradtak a Győri Gladiátorok éremesélyei, hiszen a következő fordulóban hazai pályán fogadják a szlovák csapatot, ahol győzelem esetén már csak az Alpokalja további teljesítményén múlik a sorsuk.
A BoxingONE csapatbajnoki liga mérkőzésein túl a szorítóba lépett a profinak álló és a Győri Gladiátorokkal készülő Kovács Tamás (2-0-0) is, aki élete első hazai összecsapásán a thaibox-ból jól ismert Michal Tomko (2-0-2) ellen lépett volna szorítóba. Sajnos az ellenfél az utolsó pillanatban lemondata a mérkőzést, így Tomi a beugró Balogh Gábor ellen mutatkozott be a hazai közönségnek, akik egy hajtós meccset láthattak a korábbi amatőr szlovák válogatottól, pontozásos (40:35) győzelemmel a végén.
BoxingONE csapatbajnokság tavaszi szezon
A BoxingONE Nyugat Szlovákia – Big Boxing találkozó május 9-én, pénteken 22:30 órai kezdettel kerül képernyőre az RTL Sportklub-on.
További információk a BoxingONE bajnokságról hamarosan a www.boxingone.com oldalon.