Csötönyi Sándor már most elégedett, de bízik a sérült Szili István sikerében is
A+A-
2008. március 1. 14:38492 olvasás - 0 komment
A Pescara melletti Roseto degli Ambruzziban zajló kvalifikációs ökölvívótorna pénteki napján három magyar ökölvívó, Kalucza Norbert (DVSC), Varga Miklós (HISE) és Káté Gyula (MTK) jutott be a mai finálékba, és szereztek olimpiai kvótát, ám az elődöntőt elbukó Szili István (75 kg) is bizakodhat, merthogy a bronzmeccsen még javíthat.
hirdetés
A szövetség első embere, Dr. Csötönyi Sándor természetesen elégedett, mivelhogy előzetesen két kvóta megszerzését remélte. „A szövetség első embere, Dr. Csötönyi Sándor természetesen elégedett, mivelhogy előzetesen két kvóta megszerzését remélte. „Nagyon elégedett vagyok a csapat eddigi teljesítményével. A mai négy srác remekül bokszolt, igaz, Szili Pista ezt a mai meccset nem tudta megoldani, de rá sem lehetett panasz” - nyilatkozta a FigyelőNet-nek Csötönyi Sándor, a szövetség elnöke.
„A két fiatal, Kalucza Norbi és Varga Miki nyugodtan mondhatom, szenzációs produkcióval rukkolt elő, míg Káté el tudta viselni az esélyesség terhét, és biztosan győzött. Eredetileg két kvótára számítottam, most már biztosan megvan három, s ráadásul Szili még javíthat. Neki egy kicsit fáj a keze, ami nyilván befolyásolja teljesítményét, ennek ellenére bizakodom, hogy holnap majd sikerrel jár”.
A szombati magyar érdekeltségű meccsek párosításai
51 kg: Kalucza Norbert – Khalid Yafal (angol)
60 kg: Varga Miklós – Alekszander Kljucsko (ukrán)
64 kg: Káté Gyula – Gheorghe Ionut (román)
75 kg: Szili István – Andranik Hakobjan (örmény)
A döntők 16 órától, a bronzmeccsek 18.30-tól kezdődnek.
Értékelje cikkünket: (Eddig 2 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!