Erdei Zsolt (28 győzelem – 0 vereség) négy éve ül a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú trónján, igazán komoly riválissal szemben azonban még nem kellett megvédenie az övét. A bajnok kezd lassan beletörődni, hogy soha nem bokszolhat igazán veretes kihívóval, ám ez nem az ő hibája, az Universum nem tudta, vagy nem akarta összehozni neki az igazán nagy mérkőzést, ami érthető okokból zavarja Erdeit. „Nem rajtam múlik, én már minden hamburgi sarkon elmondtam, bárkihez megyek, nem kell nekem Németországba hozni az ellenfelet” – mondta Madár, majd hozzátette: „De úgy tűnik, az Universum csak a saját érdekeit tartja szem előtt, és nem az a fontos neki, hogy csúcsmeccset hozzon össze nekem.” – olvasható a sportnapilapnak adott interjúban. „Én is hibáztam, mert elmondtam a vezetőknek, hogy már elgondolkodtam a visszavonuláson, és nagyjából meg is jelöltem az időpontot. Úgy látszik az őszinteség nem kifizetődő” – nyilatkozta ugyanitt.
hirdetés
Értékelje cikkünket: (Eddig 2 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
Éncsak aszt tudtam hogy tko val kikapott bocs a részleteket nem tudtam nem követem Garay pályafutását.
17Erwin[2008-04-19 01:30:25]
Mondjuk Sancheznek kb. annyi köze volt ahhoz a meccshez, mint mondjuk nekem :-) Meg sem tudta ütni Garayt, csak fetrengett össze-vissza. Garay a gong pillanatában indított egy akciót, a bíró közbeugrott, de a lendülettől még egy, vagy két ütés betalált, amitől Sanchez padlóra került. A spori visszanézte az esetet videóról, és utána diszkvalifikálta Garayt. Röhej volt ez egész, az meg pláne, hogy a fickó megünnepeltette magát, közben meg rommá lett verve :-)
16Gombor Béla[2008-04-18 23:52:02]
Romsy bocs akkor helyesbitek tko ra döntöfölény helyett bár szerintem ugyan az
15Gombor Béla[2008-04-18 23:49:25]
Bocs Suspec roszul tudtam.De ha Garay nagy név akkor a mi Zsoltink még nagyobb
14morgo[2008-04-18 23:02:09]
Garay szerintem az egyik legkeményebb arc a súlycsoportban és még mindig igen fiatal. Manes gondolom úgy értette, hogy Garay már megvolt Zsoltnak és később még nagy név lesz belőle...
13Romsy[2008-04-18 22:44:26]
Ezt én is meg akartam kérdezni. Mert ezesetben elég vicces a meglátás. Profibokszban nincs is ilyen kifejezés hogy döntő fölény.
12Suspect Zero[2008-04-18 22:42:02]
Gombor Béla: Garayt leléptették gong utáni ütés miatt. Ez lenne a döntő fölény?
11kuti[2008-04-18 22:38:43]
Szerintem is!
10Gombor Béla[2008-04-18 22:25:57]
Garayt egy második vonalbeli döntöfölénnyel verte nem is olyan régen kár a nagyok között emlegetni nagyon messze áll tölük
9kuti[2008-04-18 21:38:24]
Egy Garay elleni ujabb merkozesnek nem lenne sok ertelme a Zsolti szempotjabol.Inkabb Glen Johnson ellen lenne jo esely osszehozni egy meccset,ha meg a mostani veresege utan szandekozik bokszolni.
O igazan jo nev es megverte az igazi nagy neveket is es nem is akar hogyan!
Remelem ez a lehetoseg az uninak is felmerul!!!!!!!!!!!!!!
Hajra Zsolti!!
8Lacika75[2008-04-18 20:16:46]
Erdei nem menekülne, mindig is az álma volt a nagyokkal kűzdeni, csak a köcsög Uni meg a lóvé szól ellene. Garay-nak azért nincs neve, mert nem bokszolhat a nagy nevekkel, veszélyes lenne rájuk, de mivel nem ismert, kevés lóvét hozna. 22-es csapdája.
7kuti[2008-04-18 17:48:12]
Lacika75
Erdeinek van miert!De a tobbiek nem igen gondolom hogy menekulnenek!!
Te kire gondolsz?Tarver,Glen Jonson,Roy Jones stb?
Mondjuk en ha nagy nevu bokszolora gondolok akkor nem eppen Garay jut az eszembe.
6Lacika75[2008-04-18 16:47:32]
Nem értetted kuti! Garay elől menekülnek a többiek. Mondjuk a top10 félnehézsúlyú gárda.
5kuti[2008-04-18 14:52:29]
manes
Garay mar megvolt neki es szerintem a hata kozepere sem kivanja ujra azt a meccset!
4leibigab[2008-04-18 07:08:28]
manes
Kik menekülnek előle?
3manes[2008-04-18 06:10:21]
Lesz nagy név a legyőzöttek között csak végre lehetőséghez kéne jutnia Garaynak. De menekülnek előle.
2kuti[2008-04-17 19:11:57]
Sajnalom hogy nem sikerul megmerettetnie magat egy nagyobb nev ellen,de Erdeinek es az Uninak is van igaza az ugyben.
A Zsoltinak kellet volna mar reg istalot valtania ha igazan akarna egy nagy meccset,de nem tett semmit ez ugyben.Ugy gondolom az Uni pedig nagy rizikot nem akar vallalni,nem hiszem ,hogy tul sokra tartanak Zsoltit.
En azert a helyeben mindent megprobalnek egy igazi nagy meccs erdekeben,atigazolnak semmi perc alatt ha mar ugysem akar sokaig aktiv maradni nem sokat veszthetne rajta.
1lefthook[2008-04-17 18:55:53]
Azért nem akarnak neki nagy anyagi veszteséggel összehozni egy nagy meccset, mert már csak néhány meccse van hátra? Sajnos elég logikusan hangzik.