Hasonlóan "furcsa párok" bokszmérkőzését nézhetik meg az érdeklődők május 17-én, szombaton a Vasas - Fáy utcai sportcsarnokban megrendezendő eseményen.
Bochkor Gábor Erdei Zsolttal áll ki, Hajdú Péter Nagy "Csonttörő" Jánossal. Szujó Zoltán is kesztyűt húz és Balzsay Károllyal áll ki, míg Stohl Andrást Kótai Misi próbálja majd padlóra küldeni. A hölgyeket mindössze két versenyző alkotja, a küzdősportban jártas Pesuth Rita, valamint kihívója, akinek személyét szombatig homály fedi.
A rendezvény szervezője Kovács "Koko" István, aki a Boksz Világszervezettel karöltve szeretné a fiatalokat a sportolásra ösztönözni, továbbá felhívni a figyelmet a kábítószerhasználat veszélyeire. Ezentúl az utánpótlás versenyzőit kívánja támogatni azzal, hogy a 120-150 fiatal versenyét egy-egy közönségcsalogató sztárviadallal teszi még érdekesebbé, izgalmasabbá.
Minden szorítóba lépő gyermek a nap végén egy pár bokszkesztyűt, egy táskát, egy pólót és egy oklevelet kap, a résztvevő egyesületeknek pedig bokszzsákokat, bokszfelszereléseket ajándékoznak a szervezők.
A már kialakult párosítások:
Ganxsta Zoli vs Bunyós Pityu
Bochkor Gábor vs
Erdei Zsolt
Besenyei Péter vs Kovács „Koko” István
Kamarás Iván vs Szellő Imre
Stohl András vs Kótai Mihály
Hajdú Péter vs Nagy „Csonttörő” János
Szujó Zoltán vs Balzsay Károly
A rendezvényre a belépés ingyenes.
Helyszín: Vasas - Fáy utcai sportcsarnoka (XIII. ker. Fáy u. 58.)
Időpont: 2008. Május 17. szombat, délután 15 órától