Szili István sportemberként áll a folytatáshoz

- Mielőtt az Athénban elcsalt meccsedről beszélnénk, kíváncsi lennék, hogyan dolgoztad fel az első olimpiai kvalifikációs tornán veled történteket? Mint ismeretes: az örmény Hakobyan elleni találkozódon is egy hatalmas bírói részrehajlás fosztott meg a pekingi repülőjegytől.
- Nagyon rosszul érintett, hiszen szerettem volna már az első kvalifikációs tornán megszerezni az olimpiai indulás jogát. Úgy tűnik, valami végett nem akarták, hogy én induljak. Nem volt könnyű feldolgozni, bántott, de nem mutattam, igyekeztem a következő tornára koncentrálni – mondta Szili István.

- Tatai felkészülés során volt-e benned egyfajta dac, vagy igyekeztél függetleníteni magad az előzményektől, s csak Athénra koncentrálni?
- Egy pici pluszt adott az olaszországi vereség, hogy edzésen tegyek rá még egy lapáttal, de terhet is jelentett, hogy Görögországban mindenképpen kvótát kell szereznem, ha indulni akarok az olimpián. Próbáltam a múltat elfelejteni, s csak az előttem lévő feladatra összpontosítani.

- Mennyire adott önbizalmat, hogy Bundesliga találkozón a német Konstantin Buga személyében olyan öklözőt is megvertél, aki már megszerezte a pekingi indulás jogát?
- Mindenképpen többletet adott, aki ismeri ezeknek a csapatmérkőzéseknek a hangulatát, tudja, miről beszélek. Több ezer néző előtt, jó bunyósokkal küzdhet az ember. Igaz, később egy nagyon szoros meccsen kikaptam Bugától, de ez közvetlenül az olasz kvalifikációs verseny után volt, amikor még eléggé magam alatt voltam, de azt hiszem, ekkor is helytálltam.

- Nem volt rossz érzésed az athéni sorsolás után, amikor kiderült, hogy egy hazai bunyóssal kell megvívnod az első harcodat?
- Úgy mentem ki, hogy bárkivel is kell küzdenem, mindenképpen győzelemre kell hajtanom. Vele sem volt másként, tudtam, „nyomni” fogják, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Azt azért hozzátenném, a Gacisz elleni első menetet valóban elrontottam, nem hajtottam végre a megbeszélteket, de a 7:1 akkor sem volt reális. Azért nagyon nem izgultam, hiszen volt már olyan, hogy az utolsó menetben hat pont hátrányból fordítottam. Itt sajnos nem jött össze, a srác a harmadik-negyedik menetben már teljesen kivonta magát a küzdelemből.

- Tapasztalt, sokat látott öreg rókák - köztük dr. Csötönyi Sándor szövetségi elnök - is azt mondták a mérkőzésed után, hogy ilyen csalást még életükben nem láttak. Hogyan lehetett ezt a szándékos bírói nyomást belülről elviselni?
- Aki ismeri a bunyómat, az tudja, nem adom fel egy percig sem. Ezen a mérkőzésen is így volt, mentem, hajtottam, nem foglalkoztam az eredménnyel. De a negyedik menetben a körülmények hatására már éreztem, nem tudok fordítani. A görög srác lefogott, fejelt, hasra esett, olyan dolgokat művelt, ami nem méltó egy olimpiai kvalifikációs torna színvonalához. Ennek ellenére ő kijutott az olimpiára, én meg maradok itthon.

- Téged igazi sportemberként tart számon a szakma. Hogyan dolgoztad fel a mérkőzésed utáni fájdalmat, tehetetlen dühöt, hogy rövid időn belül másodszor vették el csalással életed nagy esélyét?
- A szavaidat idézve, sportemberként próbáltam viselkedni. Nem hőbörögtem, igyekeztem elfogadni a ringben kihirdetett eredményt. Amikor Csötönyi Sanyi bácsiék beadták az óvást, tudtam, minimális az esély, hiszen általában még az oroszokét is elutasítják. Higgadtan próbáltam gondolkodni, nem volt könnyű, de igyekeztem a jövőre koncentrálni.

- Ezek után oda lehet-e teljes szívből állni az olimpiai felkészüléshez, partnert adni a társaidnak, amikor tudod, hogy te nem leszel ott a Játékokon?
- Jó kérdés. De azt mondom, oda lehet állni, mert ezek a srácok a barátaim. S nagyon sokat köszönhetek Balzsay Karcsi bácsinak is, ő adott nekem esélyt 2004-ben, hogy visszajöjjek a válogatottba. A magyar bajnokság utáni beszélgetésünket soha nem fogom elfelejteni! Kötelességemnek érzem, hogy segítsek a társaimnak s Karcsi bá’nak, mert nélkülük nem tudtam volna ezt a ciklust végigcsinálni. Maximális odaadással fogom végezni az edzéseket, amúgy sem vagyok egy sumákolós ember.

- Szimpatikus válasz, de kitart-e az akaratod Londonig, nekigyürkőzöl-e a következő olimpiai ciklusnak?
- Nem, nem tudok.

- Ezt szomorúan hallom. Mi a terved a jövőre, profinak állsz, vagy leszámolsz a versenyboksszal?
- Nem számolok le, a bunyó az életem. Egy álmom volt az olimpia, amatőr sportolónak nem létezhet ennél nagyobb cél, de sajnos ez már kimarad az életemből. Talán majd edzőként oda tudok segíteni egy ifjú titánt. De nem hagyom abba a sportot, ezt az évet még végigviszem az amatőrök között, bár tudom, hogy az Eb-n már azok fognak indulni, akikre a következő olimpián számít a szakvezetés. A távolabbi célom, hogy profinak állok.

Balogh Zoltán