
Néhány éve súlyos betegségen áteset olimpiai bajnokunk örömmel fogadta a köszöntést. Az ünnep alkalmából felkereste a DUNA Tv és a Rádió 17 akik riportot készített vele. Jó volt felidézni a múltat! 
A kezdetet ami 1948-ban a Kispesti Atlétikai Clubot jelentette, ezt követte a Kispest 1950-től majd 1954-től az MTK. 1963 tól 2 évig a Tatabányán sportolt , de visszatért 1965-ben régi szerelméhez az MTK-hoz. Hatvanszoros válogatott . Az 1959-ben Luzerni EB-n nyert ezüstérme már előre vetítette ,hogy benne van a lehetőség ,hogy a római olimpián valami kimagasló sikert érhet el. És igaz lett ! Az Ö nyakába akasztották a légsúlyban az aranyérmet. Olimpia Bajnok lett. Elindult a Tokiói Olimpián harmatsúlyban , de az első mérkőzésen megsérült. Véglegesen 1966-ban fejezte be versenyzői pályafutását.
Ezután 1976-tól az Építőkben edzősödött, majd ezt követte a Csepel SC. 1993-tól a válogatott keret munkáját is segítette. Vecsés volt az utolsó egyesület ahol befejezte edzői munkásságát, azóta nyugdíjas éveit tölti.
Gyuszi! Valamennyiünk nevében kívánunk neked hosszú, boldog, egészségben bővelkedő éveket!
Szakos József
Szakmai iagazgató
(boxing.hu)
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek