www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Klublista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Kovács István: szeretnék rendet rakni a fejekben!

A+A-
2008. január 5.  21:114477 olvasás - 26 komment


Kovács István: szeretnék rendet rakni a fejekben!

A tavalyi év bokszeseményeinek összegzésénél a monokli.com természetesen nem hagyhatta ki az amatőrök és a profik között is minden címet begyűjtő Kovács István értékelését. Az egykori pehelysúlyú WBO világbajnok mondandója most is nélkülözte a sablont: karakteres véleményt formált Erdei Zsolt tavalyi teljesítményéről, de beszélt az EBU-hoz fűződő, jelenleg nem túl felhőtlen viszonyáról is. „Koko” idei terveit is megosztotta velünk: a 2008-as, Budapesten megrendezésre kerülő WBO kongresszust szeretné emlékezetessé tenni, olyan eseményt akar tető alá hozni, melyről hosszú ideig, elégedetten beszélnek majd a résztvevők.


Kovács Koko István.jpg

- Síelés előtt, után?
- Is-is. Már voltam, de nemsokára indulok Olaszországba, bár az idei szezonban lényegesen kevesebbet síelek, mint tavaly. Akkor szinte minden hétvégén kint voltam valamelyik pályán, ha nem volt bokszmeccs. Most azonban úgy alakultak televíziós, családi és egyéb elfoglaltságaim, hogy kevesebb időm jut a Havazinra – kezdett bele Atlanta bajnoka.

- Igen sok dologgal foglalkozol, mennyire fontos számodra, hogy a kikapcsolódásra is szakíts időt?
- Szerencsés vagyok, egy hónapban átlagosan egy, de inkább két hétvégét külföldön töltök. Igaz, hogy feladatom, munkám, s sokszor felelősségem van, de mégis csak távol vagyok az otthon problémáitól, nem kell megküzdenem a napi gondokkal. Szóval, ilyen értelemben nem vagyok telítve, a munkám során is tudok lazítani.

- Folyamatos buli az életed! Említetted televíziós szerepvállalásodat, nem akarok udvarolni, de egészen belejöttél a dologba. Az alap, hogy az ökölvívókkal fesztelenül társalogsz, de akkor sem látszik rajtad kameraláz, ha más sportág közelébe kerülsz.
- Köszönöm, ha így látod, ez roppant bíztató, de egyben elég erős kritika is a magyar sportriporterek felé. Az alap televíziós képzés kivételével semmilyen előéletem nincs ezen a területen, elsősorban az RTL Klub Reggelijében szereztem meg a kellő tapasztalatot, Barabás Évi mentorkodása alatt. Az élőadás semmivel sem hasonlítható össze, jó iskola volt. Három és fél évet töltöttem el a műsorban, talán mondhatom, én és s stáb megelégedésére. Remek nézettséget produkáltunk akkoriban.

- Bokszoljunk kicsit!
- Jó, rendben.

- Mi volt számodra 2007. legnagyobb bokszélménye? Mivel a helyszínen tekintetted meg Oscar De La Hoya és Floyd Mayweather összecsapást, így a kérdés kicsit álságos.
- Mindenképpen kiemelkedett ez a csata, a történelmi ütközetet show, élmény, látvány, felhajtás és pompa jellemezte. Persze, a krónikákban nem az évszázad mérkőzéseként emlegetik majd, de úgy indultunk neki, akkora volt a felhajtás. Az első sorból izgulhattam végig, életem meghatározó élménye volt, pedig részt vettem már Holyfield-, Lewis- vagy Calzaghe-gálán is, s még megemlíthetném néhány klasszis nevét. Szakmailag azonban közepes volt, inkább taktikai csata zajlott, ilyen szempontból a Calzaghe-Kessler ütközet emelkedett ki. Joe bunyója újabb tanúbizonyságul szolgált számomra, hogy ő egy hihetetlen nagy ökölvívó.
Kovács Koko István.jpg

- Supervisori szempontból mi volt a múlt elmúlt esztendő legnehezebb feladata?
- Egyértelműen az Erdei Zsolt-Tito Mendoza WBO találkozón közreműködő amerikai bíró, Ulysess Grant produkciója után volt a legnehezebb dolgom. Nem emlékszem, hogy bármelyik mérkőzés után ilyen hosszú jelentést kellett volna írnom. Egyébként rendben lement az esztendő, bármelyik amerikai vagy német gálát említhetném, tökéletesen felkészült kollégák vettek körül, egyetlen olyan másodperc sem volt, hogy supervisorként bele kellett volna nyúlnom az eseményekbe.

- Mi a helyzet a profi pontozó- és vezetőbírói karriereddel?
- Sajnos, az EBU kicsit hasonlóképpen állt az érkezésemhez, mint ahogyan a MÖSZ fogadta az ökölvívásba való visszatérésemet, s segítségnyújtó jobb kezemet. Az EBU is félti a saját területét, nem nagyon szeretik a fiatal, agilis, más területeken már bizonyító, s rájuk talán veszélyt jelentő embereket. Szemből mindenki nagy örömmel fogadott, ám később olyan hiányosságokat hoztak fel a személyemmel kapcsolatban, ami egyáltalán nem tetszett. Azt mondták, csak úgy dolgozhatom náluk, ha már tíz mérkőzést vezettem Magyarországon. Ez nevetséges, hiszen ha nagyon akarnám, akkor ezt egy-két Petrányi-gálán két hét alatt teljesíthetném. Most az látszik, nem tárt kapukkal várnak, én pedig így nem akarok „bemenni”.

- WBO elnökhelyetteseként, gondolom, bearanyozza az elmúlt időszakot, hogy a szervezet legutóbbi kongresszusán Budapestnek ítélték a 2008-as esztendő összejövetelének lebonyolítását?
- Szakmailag és sportdiplomáciailag is ez a legnagyobb sikerem, óriási dolognak tartom, hogy a világ egyik legerősebb, legjelentősebb profi ökölvívó szervezete az idén Budapesten bonyolítja le 21. kongresszusát. Külön öröm, hogy a résztvevők hatalmas támogatottsággal álltak a budapesti helyszín mögé. Büszke vagyok rá, hogy hat év után ilyen feladattal bíztak meg, ami azért egy veszélyes játszma, hiszen ha nem jól sikerül a konferencia, az kihathat a menedzserekkel, promóterekkel való jövőbeli kapcsolatomra is.
Balzsay Károly és Bedák Zsolt.jpg

- Légy szíves, értékel az Universum magyarjait!
- Menjünk lentről felfelé. Bedák Zsolt mintha egy picit megtorpant volna, az elmúlt egy-két mérkőzése nem úgy sikerült szakmailag, ahogyan azt ő akarta, vagy mi elvártuk volna. De ez természetes, hullámvölgy minden ökölvívó karrierjében van. A bizalom azonban töretlen felé, nemrég beszéltem az edzőjével, Zsolt nemsokára tízmenetes mérkőzést fog vívni. Szépen építgetik a karrierjét, egy-másfél év múlva jöhetnek a címmeccsek, de addig lélekben, fejben össze kell egy picit raknia magát. Jobban kell bízni önmagában és az edzőjében, mert alkalmas nagyobb feladatok megoldására.
Balzsay Karcsinál szemmel látható a fejlődés, s az hogy szakmailag alkalmas a nagy kihívások legyőzésére. Sérülései miatt neki is szenvedett kisebb törést a karrierje, ha ezek nincsenek, talán már előrébb járhatna. Korából adódóan azonban ideje bőven van, érett, jó bunyót mutatott be, s a legutóbbi mérkőzésén azt is bebizonyította, az állával is minden rendben van, hiszen hatalmasat kapott az argentintól az első menetben. Karcsinak egy-két éven belül alkalmassá kell válnia, hogy a top-bunyósokkal is felvegye a versenyt, technikája, harcossága, küzdeni tudása a legnagyobbak közé emelheti, de addig még ki kell állnia egy-két komoly próbatételt.

- Eljutottunk Erdei Zsolthoz.
- Zsoltnál dilemmában vagyok. Úgy zárta az esztendőt, ahogyan szerettük volna, továbbra is őrzi világbajnoki címét. Első két ellenfele nagyon nem tartozott a világ elitjéhez, s Tito Mendozáról sem gondoltam volna, hogy problémát jelenthet számára. A negyedik menettől eltekintve nem is jelentett, de Zsoltnál sem itt, sem a magyar gálán nem láttam azt a fajta motivációt, a „megmutatom, én vagyok a világ legjobbja” érzést, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki elismerje. Ott maradnak a kis kérdések: mi lenne, ha kimenne Amerikába, mi lenne, ha ezzel vagy azzal bokszolna? Ha utóbbi ellenfeleit lehengerlően, óriási szakmai fölénnyel intézte volna el, akkor nem merülhetnének fel ezek a kérdések. Biztos vagyok benne, ezek őt is zavarják, bár az is lehet, hogy nem, de a szakmát igen. Megjósolni sem tudom ezek után, meddig fogja őrizni a világbajnoki címét, s vajon jókor hozza-e meg a döntést a visszavonulásra. A motiváció hiánya mérkőzésről mérkőzésre érezhető nála, de bízom benne, ez csak azt jelenti: ő is elégedetlen az ellenfelek, és az által képviselt ökölvívás közti szintkülönbséggel, s ha egy hozzá hasonló tudású bunyóssal kerül szembe, akkor ki tudja magából hozni a maximumot.
Erdei Madár Zsolt.jpg

- Nézzünk körül itthon: mi a véleményed a magyar profi bunyó elmúlt évéről?
- Több fórumon követelik Rácz Félix visszatérését, de egyet mindenkinek pontosan kell látnia: Félixnek elévülhetetlen érdemei vannak a magyar profi ökölvívásban, de a pénzt jelentő televíziós szerződések nélkül most ő sem tudna rangos gálát szervezni. Amíg a televízió nem lép újra be, amire jelenleg nem látok esélyt, addig Don King sem tudna Magyarországon színvonalas gálát szervezni, csak nagyon nagy veszteséggel. A tévé kivonulása megpecsételte a magyar ökölvívás sorsát, de ez nem csoda, egy olyan országban, ahol a gazdasági élet is komoly problémákkal küszködik, a profi bunyó sem tud életképes lenni. Főleg nem az itthon maradt szereplőkkel, hiszen legjobbjaink az Universumnál bokszolnak. Jelenleg edzőtermi gálákra kárhoztatott a hazai bunyó, ahol a szereplők néhány tíz- vagy százezer forintért lépnek föl. Ezek a mérkőzések elsősorban arra jók, hogy meglegyenek a szükséges meccsszámok ahhoz, hogy a külföldi menedzserek felhozó ellenfélként alkalmazzák öklözőinket.

- Hogyan látod az amatőrök szereplését, Chicagóban mindössze egy kvótát szereztünk?
- A magyar ökölvívás nincs gondban, végveszélyben! Igaz, kisebb a háttér, kevesebb az ökölvívó, nehezebb megtalálni a gyémántokat. Az biztos, nem azt az időszakot éljük, amit a kilencvenes években, amikor három-négy bunyós szinte mindig szállított medálokat a rangos viadalokról. Most bizony előfordul éremmentes Eb, vb, s tartok tőle, de ne így legyen, hogy akár olimpia is. Jelenlegi menőinknek nagy szükségük van egy jó sorsolásra, szerencsére, egyre nehezebb a dolguk, ha helyt akarnak állni. Itthon, egy-két súlycsoporttól eltekintve, az élversenyzőket nem nagyon szorítják meg. Mindezek ellenére bizakodó vagyok: öt kvótát remélek Pekingre, ahol két pontszerzőt, s köztük talán egy érmet várok.

- Optimista vagy, de kívánom, legyen igazad! Persze, ez érthető, tiszteletbeli elnök vagy az amatőröknél, bár szavazati jog nélkül…
- Nem ez számít, ha valaki tenni akar a sportágért! Nem akartam én szavazni soha, tegyék ezt azok, akiknek nincs önálló ötletük, ők azért járnak ilyen rendezvényekre. Ha valamire szavazok, akkor az valószínűleg tőlem származik, vagy ezerszer átrágtam rajta magam, s jónak tartom. Ötleteket, lehetőségeket próbálok kínálni a magyar ökölvívósport vezetőinek, s remélem, Kovács Istvántársakra, segítőkre találok a megvalósításhoz. Eddig, legalábbis az elnökségi üléseken nem volt probléma, persze, utólag hallottam félhangokat, hogy másként látnak dolgokat, mint én. Ezekkel nem igazán tudok mit kezdeni, hiszen ha gondjuk van, azoknak megvitatására az elnökségi fórumok tökéletesen alkalmasak. Továbbra is szeretnék mindent megtenni a magyar ökölvívósport érdekében, szerencsére sikerült végigvinnem azt az elképzelést, hogy pénzdíjassá tegyük az országos bajnokságokat, és újra sikerült a WBO-tól ötezer dollárt szereznem, melyből február környékén, egy ökölvívó-dzsembori keretében szeretnénk felszereléseket átadni a szakosztályoknak.

- Milyen célok megvalósítását tűzted ki a 2008-as esztendőre?
- Szeretnék rendet rakni a fejekben, legyen az amatőr vagy profi ökölvívás, s úgy érzem, ettől nem állok nagyon messze. Egy olyan WBO konferenciát akarok Budapesten tető alá hozni, amiről remélhetőleg sokáig beszélnek majd elégedetten a küldöttek. Szeretném az EBU-val elkezdeni azt a fajta építőjellegű munkát, melyben mind két partner jól jár, s szeretném, ha azok a magyar profi ökölvívók, akik megfelelő háttérrel rendelkeznek, továbbra is szép sikerekkel örvendeztetnék meg a magyar bokszrajongókat!

Balogh Zoltán
Értékelje cikkünket: (Eddig 40 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 26 hozzászólás érkezett )
26 Csipkés Barnabás [2008-01-11 21:37:29]
Kedves KOKO!
A MAGYAR ökölvívásnak rád van szüksége!
Megúlyulás kell a sportágunknak.
25 manager [2008-01-10 20:53:54]
Kedves Kokó!
Köszönöm szépen a választ.
24 koko [2008-01-09 21:55:49]
A nagy bajnokoknak, lásd, Klicskó, Tyson, Hamed, Oscar, Hopkins, Tito, stb, még hosszantartó inaktivitás után is lehetősége van azonnal, akár már a visszatérö mérközése elött felkerülni a ranglistára....Ha valaki SuperCh, akkor rögtön akár kihivói pozicióba is. Ez teljesen normális, hiszen a ranglista pozició az a szervezett részéröl egy szándéknyilatkozat, hogy amennyiben az ökölvivó managere szeretné ha a bunyós a szövetség égisze alatt található öveket megszerezné, és a szövetség felügyelete alatt versenyezni, akkor a szövetség tárt karokkal várja...már pedig egy Klicskó, a mai nehézsulyban fontos tényező

A nagy bajnokok már letettek annyit az asztalra, hogy ne keljen kivülröl kezdeni az épitkezést, hanem rögtön a legjobbak közé emelik, ahova egyébként valók....

Ugyan ez a rendszer van, csak még szisztematikusabban kidolgozva az ATP Tennis ranglistákon. Ha valaki megsérül akkor lefagyasztják a ranglista pozicioját és ha visszatér akkor egy szorzoszámmal indul de X versenyen belül visszakaphatja a sérülés elötti poziciót.....


Koko
23 manager [2008-01-09 20:55:56]
Én Kovács "kokó" István-tól kérdezem mint a WBO supervisorától, hogy Vitali Klitschko hogyan került majd 2 év inaktívitás után a WBO 11.helyére a nehézsúlyú mezőnyben?????
Nagy Klitschko drukker vagyok, de azért furcsállom a dolgot akárcsak Brewster esetében amikor inaktívitása ellenére volt a ranglistákon.
Nagyon sok híresztelést hallottam erről, de egy "bennfentes" véleményére és válaszára vagyok kíváncsi.
22 Tudós Károlyné [2008-01-09 19:54:25]
Igaza van Józsinak a halakkal kapcsolatban.Az elöttem szólóval is osztom a véleményt.Nincs támogatottság,és így hogy lehet menni versenyre.Kokó segitett ,de van még akinek elkelne a segítség!!!!!!!!
21 lefthook [2008-01-07 22:26:25]
Kokó egyértelműen nagyon sokat segít a Magyar bunyó helyzetén. Józsi, neked meg igazad van. Sajnos nem csak a profik, de az amatőrök is nagyon rossz körülmények között edzenek. Szerncsére némelyikük így is kikerül(t) az Universumhoz, ahol életükben először tényleg van esélyük kihozni magukból a maximumot. A többieknek sajnos nincs. Az amatőrök között sincs, és általában nem is jön ki. Erdeinek is egy Olimpiával hamarabb kellett volna profinak mennie, sőt Kokónak is. De aki nem ekkora szupertehetség, mint ők voltak, azok nem tudnak felülemelkedni a problémákon és az alacsony hazai színvonalon. Normális támogatással legalább 3x sikeresebb lenne a hazai bunyó.
20 Farkas Józsi [2008-01-07 20:38:51]
A mostani zavarosban sok horgász engedély nélkül "fenekezik".
Csak kis halakat tudnak a felszínre rántani, mert a nagyhalak kifogásához nem elég a beetetés.
Idő kell, szakmai idő, gondos, módszeres felkészülés, emberismeret, bizalom.
Írjak még nagyobb baromságokat?
Szerintem - megalázóan fájdalmas, és egészségtelen légkörben készítik jelenleg a profiainkat.
Én így látom...
A klubbomból olyan embereknek is szerveztek már profi meccset, akit a Bp. Bajnokságon égő elindítanom.
Az edzőim háta mögött jön létre a "kapcsolat", s rendeszerint én sem tudtam róla.
Hirtelen eltűnt a sportolónk (mondom: volt könyvnélküli is!) és hogy-hogy nem orvosi engedéllyel profi ökölvívó pályfutást kezdett el.
Aztán a verés után kipiheni magát, megjelenik a klubban és újra készülget, várja a telefont, (tagdíjat nem fizet) de alig látjuk így hát békén hagyjuk, aztán ismét utazik valahová.
KOKÓ!
Ideje rendet rakni!
lehet baromságokat írtam, mert a lányaim itt ordítanak, összevesztek...sírnak...sziasztok!
19 Debreczeni Gábor [2008-01-07 15:17:37]
BéZé ,köszönöm az őszinte választ. Nemcsak Hidvégiről ,hanem Kovács Attiláról is érdekelt volna a véleménye. Megértem ,hogy végül nem került sor rá ,hiszen velük kapcsolatban azért nincs annyira képben mint az Univerzumosokkal. Köszi, DeGa
18 Suspect Zero [2008-01-07 13:23:50]
Gulyasistvan: yes, ezt akartam írni. Nem Koko fogalmazta meg először a Zsolttal kapcsolatos dolgokat, az minden fórumban olvasható egy ideje, ám ő jól összefoglalta a lényeget.
17 VRRRT [2008-01-07 13:11:22]
Gyurit már egy képzetlenebb srác is kiütötte...(és az a döntetlen is elég gáz)
16 gulyasistvan [2008-01-07 12:42:39]
Nagyon jo interju.

Koko szavaival nehez vitatkozni es most is egyet ertek vele.

A hianyerzetem abbol all, hogy Erdei Zsoltnal majd mindenki megfogalmazza ezeket a problemakat, de a megoldast mintha senki sem latna? Van egyaltalan?
15 undisputid [2008-01-07 12:40:52]
én kissé törékenynek találom gyurit. attól félek ha jönne 1 jól képzett nagy ütő bokszoló akkor pár menet alatt elsöpörné. de ne legyen igazam!
14 bézé [2008-01-07 11:50:55]
Gábor, van alapja a felvetésednek, de mentségemre legyen mondva, azért kérdeztem "Kokót" csak az unis versenyzőkről, mert ő tökéletesen lépven van, nem csak a meccseredményekben, de a hétköznapokba is belelát. Hídvégi Gyurit kitűnő bunyósnak tartom, az egyik kedvencem, nem sokára róla is beszámolunk majd.
13 VRRRT [2008-01-07 11:50:43]
Még nem adta ennek tanújelét, az elmaradt meccsén kiderülhetett volna...
12 Debreczeni Gábor [2008-01-07 11:32:35]
Ismét egy nagyszerű írás Balogh Zoltán tollából ,DE van némi hiányérzetem...amiért csak 8 csillagot adtam.
Ha már értékelésre került a sor ,miért nem lett értékelve Hidvégi teljesítménye? Ő is van olyan kaliberű bunyós mint Bedák ,vagy Balzsay.
11 farkas bela [2008-01-07 01:31:32]
Barcsak olyan emberek iranyitanak az okolvivast mint Koko! Mindent megnyert mind amatorkent,majd profikent egyarant!!Egyfolytaban az okolvivas verkeringeseben es a verkeringesevel mozog.Ki tudhatna jobban a dolgokat mint o? Nem mondom azt hogy senki,mert nem all szandekomban akarkit is megserteni,de szerintem ha olyan emberek mint Koko iranyitanak a dolgokat a bunyo korul,az a munka csak biztos pozitivan segitene es meg elorebb leptetne a magyar okolvivast!
10 koko [2008-01-07 00:35:21]
Csepi, nem hinném hogy attól lesz az én munkám, segitségem hitelesebb, mert egy régi barátomnak segitek rendesen feltekerni a bandage-t, de köszönöm.

Aki elismeri a munkámat, az e nélkül is igy érez, aki nem az ezek után sem...

Az egyet nem értés pedig továbbra is fent áll, hiszen nem örülök annak ha magyar bokszolokat, (még ha megértem hogy megélhetési problémákal küzdenek) rendre megverik külföldön és felhozó embernek használják a magyar ökölvivókat, de te is tudod, még ha nem is irta le senki, hogy soha egyetlen egyszer sem követte a véleményemet bármilyen tett, ami nehezitette volna a munkátokat, és természetesen továbbra sem akarok az ellen tenni, hogy azok a srácok akik az egézségüket és a magyar boksz megtépázott becsületét teszik kockára, ne utazhassan külföldre....

Remélem nem történik semmilyen komolyabb baleset, ami miatt még nehezebb helyzetbe kerül a magyar bunyó...


Koko

9 Csepi [2008-01-06 23:16:12]
Le kell írjam, mert régebben az ellenkezőjét is leírtam. Kokoval valóban nem értünk egyet néhány dologban, ennek ellenére, az utóbbi időben, többször is segített nekem (külföldi kapcsolatok ügyében).
Nemrég még azt is felajánlotta, hogy megmutatja a Sdunek féle bandástekerést.
A felé irányuló véleménynyilvánításnál ezeket is tessék figyelembe venni.

Csepi
8 undisputid [2008-01-06 21:19:35]
nagyon jó a cikk. különösen egyetértek az Erdeiről alkotott véleményéről.
7 koko [2008-01-06 17:40:23]
Ugyan eső után köpönyeg és nem is ide illene, de azért beirom, hogy megtisztelő Simonka véleménye, miszerint Én csak egy dolgot nem értek...
Ez nem igy van, több dolgot nem értek...de a nagyobbik baj, hogy sok dolgot pusztán az igzságérzetem és a lelkiismeretem miatt nem tudok elfogadni...
Volt már más is aki közölte velem, hogy nem én vagyok a magyar ökölvivás megmentöje és kénytelen voltam neki igazat adni, annak ellenére hogy én soha nem mondtam hogy én azért jöttem hogy megmentsem a magyar ökölvivást. És még csak az sem szükséges hogy valaki felnyissa a szemeket, hiszen az ökölvivásban élök és dolgozok tökéletesen ismerik a problémákat és az én hibáimat és erényeimet(feltéve ha vannak) egyaránt...

Pisti
6 koko [2008-01-06 17:06:14]
Kedves Simonka,

Valószinüleg félinformáciokbol összerakott képek alapján itélkezel, vagy megvezettek mint ahogy sok más embert is de sebaj.é nem áll szándékomban vitázni a véleményeddel, de mivel a leirt vádak tényként kerültek leirásra és nem kérdés formájában, azért én bár nem fontos de megválaszolom.

1, Engem nem a MÖSZ nevelt ki, mint ahogy Madár, Balzsay esetében is az akkor még meglévö komoly mühelymunka, szakembergárda (Öcsi bácsi, Wallenhofer, Bodis, stb) eredménye hogy ki tudtam-tudták magunkbol hozni a maximumot, és én már akkor is töbször voltam konfliktus helyzetben a szövetséggel mint sem támogatva...
Ez a pontja az irásodnak demagóg...

2, A szövetség ellnökségének azota sem felfedett részének ellenálása az én jószándékú jelentkezésem pillanatában megindult. mielött még egy szót szóltam volna...Igaz ök már ismertek és tudták jól, hogy nem fogadom el a demagog és antidemokraitus munkavégzést...

3, Én Félix és a televizió egyidejü kivonulása után kaptam a felkérést hogy legyek a MÖSZ Hivatalos tagozatának szakmai igazgatoja, amit ugyan nem utasitottam vissza de már az első ülésen leszögesztem hogy semmi szükség rám hiszen a Felix pronotion felbomlásával gyakorlatilag megszünt a szakmai alapokra helyezett profi ökölvivás Magyarországon..

4, A szlovák licencre váltoknak nem szakmai hanem anyagi és jogi indokaik voltak. Nem hinném hogy attól megijedtek volna, hogy felkértem öket arra, hogy találjunk ki közösen egy olyan alapszabályt amit mindenki be tudd és be akar tartani és nem ellenkezik az EBU szabályzatával. A diverzálás oka kizárolag hogy ott gyakorlatilag könnyebb a profi bunyót üzletszerüen üzni és nem kell betartaniuk semmilyen komolyabb egészségvédelmi és jogi szabályt... Ezzel mi nem is akarunk versenyezni, hiszen véleményem szerint nem ez a profi ökölvivás...De mivel mindig is a párbeszéd hive voltam ezért megkértem a magyar managereket, promotereket, mondják el miben tudd segiteni nekik a szövetség...Komoly kérés, észrevétel nem érkezett, hacsak azt nem tekintjük annak hogy azzonal rugjuk ki a Györiné Toth Zsuzsát.Bár ellenemre van de segitettem több magyar "managernek" a külföldi kapcsolataimon keresztül mérközést lekötni, ellenfelet szerezni, kesztyüpartnernek kiküldeni a bunyosát, igaz ezeket a feladataimat nem harsogom mert nem érzem fontosnak...

Mindezen segitségemért soha egyetlen forintot nem fogadtam el...Mint ahogy egyetlen Magyarországon végzet vagy Magyar bunyosnak nyujtott segitség nyujtássért sem, legyen az szerzödéskötés, mérközésen való biráskodás, vagy szakmai tanács, kapcsolatteremtés és ezen jó szokásomat a jövöben is megtartom.

Én ebbe a magyar Ökölvivásba továbbra is csak hozni fogok és nem elvinni..

Nem voltam burokban, sőt én a pályafutásom mellet mindig dolgoztam mert a szövetség (amely szövetség a pályafutásom jellentős része alatt az én eredményeimböl élt és a 97-es sikeres világbajnokságnak köszönheti a pénzügyi stabilitását) soha nem biztositott nekem semmivel többet mint a többi válogatott versenyzönek, azaz a versenyzési lehetőséget és nem többet..Nem véletlenül akartam befejezni az ökölvivást 1996-ban.

Nincs szokásos út és nem is volt. minden ökölvivó vagy vezető egy önnáló pálya, önnáló élet. Nekünk vezetöknek egyetlen dolog lehet a feladatunk, sőt kötelességünk, a lehető legoptimálisabb lehetőségek megteremtése az ökölvivok számára, hogy a tudása legjavát nyujthassa.
Ez számomra továbbra is fontosabb mint egy-két ember megnemértése vagy nem tetszése...

peace,

Koko
5 Simonka [2008-01-06 16:03:40]

Koko csak egy dolgot nem ért meg, hogy nem biztos hogy ő az az ember, akinek fel kell nyitnia a szemeket. Ő most azoknak a munkáját szeretné segíteni, akik kinevelték őt. Koko, Erdei, Balzsay. Az illetékesek annyira nem végezhetik annyira rosszul a munkájukat, ha ezek a tehetségek végül felszínre kerültek !!! Az meg biztos ellenállást szül, hogy mindezt úgy harangozza be, hogy rendet akar rakni a fejekben. A profiknál is, ahol Koko érkezése óta nincs is bokszoló ??? Szlovák, osztrák, német, horvát versenyengedéllyel versenyeznek, mert Koko nyilatkozatai elijesztették őket.

Való igaz, hogy Koko nélkül kevesebben tudnák, hogy mi a profi boksz, de Koko burokban volt. Nem az ő páldája a szokásos út!
4 bézé [2008-01-06 13:27:19]
Köszönöm szépen, de Kokóval nem nehéz jó interjút csinálni: mindig van mondanivalója, kerüli a közhelyeket.
3 Gyugyó bá [2008-01-06 13:17:07]
Gratulálok a cikkhez Neked és Balogh Zolinak is.

Sok sikert kívánok a konferencia megrendezéséhez.
2 leonidasz [2008-01-05 22:48:58]
Lehet Kokó nélkül azt se tudnánk mi az a profi ökölvivás! Egyetértek Adam!Pisti egy igen nagy sportoló,aki segiteni szeretne abban a sportban a fiataloknak,ahol ő mindent elért! Szuper interjú!
1 Adam [2008-01-05 21:37:54]
Egy kiváló, karizmatikus, tehetséges és sikeres emberrel készített, igényes interjú.

ki nyeri a címet?
Pascal PTS
Pascal KO-TKO
Balzsay PTS
Balzsay KO-TKO
döntetlen vagy döntés nélkül
dentista ungheria, impianti ungheria, stomatologo, implantologia - építőipar, épületgépészet, mélyépítés - trapézlemez, csarnoképítés - fűnyíró szivattyú
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


ROR INFO SITEMAP XML Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
Page Strength SEO Tool - SEOmoz.org PageRank Toplista - SEO Tools Fight Against Unliked Spammer Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika