www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Nagy „Zsivány” Zsolt Paszterkó László csapatában folytatja

A+A-
2007. jún. 19., kedd, 12:021295 olvasás - 27 komment


Nagy Zsivány Zsolt Paszterkó László csapatában folytatja

A hajdúságiak pehelysúlyú profi ökölvívójának, Nagy Zsoltnak a jövőben Paszterkó László szervezi a mérkőzéseit. A Pro-Boxnál és a Polish Boxing Promotionnál is próbálkozó bunyós reméli, a több mint egyéves kihagyás után most már valóban ringbe léphet.


- Nem írtunk szerződést, egy kézfogás elég volt. Paszterkó László edzőmmel, Somlai Miklóssal megbeszélte, ha meccslehetőség adódik, jelez felénk. Nem várhatom, hogy a számba repüljön a sült galamb, el kellett indulnom valamerre, mert minden egyes meg nem vívott mérkőzés csak rombolja a jövőbeli esélyeimet. Nagyon örülök, hogy végre arra koncentrálhatok, amihez igazán értek, s nem mondtam le arról, hogy nemzetközi öveket szerezzek. Lehet, ez az út kicsit rögösebb lesz, mintha egy futtatott istálló intézné az ügyeimet, de állok elébe, vállalom a kihívást. Tisztában vagyok vele, hogy a mérkőzéseim zömét külföldön fogom megvívni, ahol valószínűleg nem engem részesítenek előnybe a bírók, de úgy érzem, meg tudom oldani ezt a nehézséget is. Akár az is elképzelhető, hogy havonta ringbe kell lépnem, felkészülök a feladatra, be kell pótolnom a meccshiányt – nyilatkozta a monokli.com-nak a Zsivány becenévre hallgató sportoló.

Nagy Zsolt (10 győzelem – 1 vereség) Somlai Miklós irányításával heti öt alkalommal gyakorol kesztyűs edzéseken, de délelőttönként önszorgalomból a szükséges fizikai tréningeket is elvégzi.
Értékelje cikkünket: (Eddig 4 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 27 hozzászólás érkezett )
27 sheriff [2007-08-19 19:08:25]
Egy kicsit tényleg nem értem ezt a vitát:
Szerintem Erwin csak őszintén elmondta a mit gondol. Mivel ezt kulturált, inteligens formában tette, ez miért probléma?! Mégegyszer ERwin én melletted vagyok, amig kulturáltan teszed, addig igenis mond el a véleményed, mégha ez nem egyezik másokéval.
Mégegy: Ne kérj ennyiszer elnézést. Akinek van felfogóképessége, az egy utánm is megértette, hogy nem akartál rosszat, aki meg nem, hát...
Rofi
Tudom, hogy nem Paszterkó az egyetlen és ha jól emlékszem irtam is, hogy ez nem baj, hisz igény van rá, csak a szurkolói gyomrom azt szeretné, ha győzni mennének be a ringbe a srácok. Ennyi.

Cezi:
Gratulálok. Én sem tudtam volna érhetőbben megfogalmazni a szurkolói elvárásokat.
26 bézé [2007-08-19 18:20:14]
Erwin, ne szívd annyira mellre, sztem Paszterkó Laci azon kevesek közé tartozott, aki nem tudta, hogy a profiboksz.hu egyik újságírója vagy, s a nicknév azonos a keresztneveddel. Hidd el, senki nem néz sunyi f.sznak, mindenki tudja, hogy vállalod a véleményedet.
bézé, Balogh Zoli, ha valaki eddig nem tudta volna, bár nevem alatt ott a "szerk"
25 Erwin [2007-08-19 17:52:55]

Azt hiszem ebből már az életben nem mászok ki...

Jolly

Hol írtam olyat, hogy Paszterko László nem korrekt ember? Még nem ismerem személyesen, de szó nem volt erről, még csak fel sem tételezek ilyet. Egy dolgot tettem szóvá. Én úgy érzem, hogy Nagy Zsoltnak sokkal nehezebb lesz a Paszterko László által biztosított közegből komoly eredményt elérni, mint mondjuk a Pro-Boxnál, vagy a Polishnál. Azt Paszterko László is elismeri, hogy nincs olyan anyagi és egyéb helyzetben, mint a komolyabb klubok, és ennek sok oka van. Akkor hol itt a félreértés? Nem azt mondtam, hogy eleve halálra van ítélve Nagy Zsolt, hanem hogy a körülmények most nem kedveznek neki túlzottan. Ennyi az egész.

Egyet elismerek, tényleg indulatba jöttem, nem kicsit, nagyon. Azt is elárulom, hogy miért. Én nem vagyok ismert ember, nem is akarok az lenni, isten ments, de nagyon rosszul esett, mikor úgy lettem beállítva, mint egy nick mögé bújó beszólogató sunyi f*sz, aki nem vállalja a nevét és az arcát. Tuti nem én vagyok a becsületesség meg a gerincesség mintapéldánya, de bárki előtt hajlandó vagyok magam vállalni, és bárki elé oda merek állni.

A neveddel csak azt akartam érzékeltetni, hogy szinte senki sem az igazi, vagy a teljes nevén fórumozik, ír, és mindig vannak új olvasók, akiknek idő kell, hogy otthonosan mozogjanak a boksz fórumokon. Kapásból megemlítettem példaként három nevet – direkt olyanokét, akikről itt viszonylag sokan vágják, hogy kiről is van szó -, de még vagy ezret fel lehetne sorolni, amiből csak azt akartam kihozni, hogy egy nick mögül író fazon még nem biztos, hogy alapból egy sunyi dög. Van az ellenkezőjére példa bőven, és ez engem is iszonyatosan idegesít, de sokat nem lehet ez ellen tenni.
24 JollyDee [2007-08-19 17:11:04]
Uraim,

Nagyon sokszor voltam Paszterko Lacival különbözô nyugat-europai gálán mint ringsegéd, és bátran állíthatom, hogy az ô versenyzôinek mindegyike a legkorrektebb modon ki lett fizetve. Volt szerencsém néhány eredeti szerzôdésbe is betekinteni tehát tudom, hogy a versenyzôk nem lettek becsapva. Volt olyan bunyos aki (mert nem tudott angolul), engem kért meg, hogy nézzem meg a szerzôdését, és ugyanazt az összeget láttam mint amit korábban Laci elmondott neki.

Az pedig, hogy a versenyzôi nem nyernek az sok esetben a lelkiismeretlen pontozok miatt van akik meglopják a vendég versenyzô(ke)t. Sôt olyan esettel is találkoztam, hogy ugyan a vendég versenyzônek felemelték a kezét a meccs végén, hogy ô nyert, de késôbb a meccs jegyzôkönyvébe jobb esetben egy döntetlen rosszab esetben vereség került. Mindezt arra hivatkozva, hogy rosszul összesítették a pontozolapokat bármikor megtehetik, de ehhez már tényleg pofa kell. Utolag már a Laci semmit nem tehet, maximum bosszankodhat.

Erwin: Eddig téged tartottalak az egyik leg mértéktartobbnak, de most ugy veszem észre, hogy az indulataid egy kicsit felülkerekedtek a jozanságodon. (A JollyDee név pedig elég rossz példa volt, mert azt szinte mindenki tudja, hogy a Fejes László nevet takarja.)

Fejes Lászlo (JollyDee)
23 Erwin [2007-08-19 14:08:01]
Ahogy írtam, nem bunyóztam, nem promóterkedtem, nem tettem semmit a magyar bunyóért, szakértőnek sem tartom magam. Ha ezeknek a tényeknek a tükrében valakit zavar, hogy le merem írni a véleményem egy nyílt fórumon, azt sajnálom. Elnézést, hogy bele mertem pofázni a nagyok dolgába én tudatlan hülye. Többet nem követem el ezt a hibát. Van annál jobb dolgom is, hogy ilyenre pazaroljam az időm.
22 cezi [2007-08-19 14:03:35]
1. erwin nem volt tiszteletlen, egyszeruen elmondta, hogy o hogy latja a dolgot.
2. ha neked mondjuk elszall az interneted, akkor szidod a szolgaltatod? persze, pedig nem latsz a dolgok moge, hogy miert nem tudsz csatlakozni.

szoval ne akarjatok, hogy az atlagember azt nezze, hogy mi van a hatterben, mert kvara nem erdekli ot, mint ahogy teged sem, hogy miert nincs teveadasod, vagy miert van aramszunet.

en mint atlagember jo meccseket akarok, azt akarom, hogy a promoterek/galaszervezok nyaljak ki a hatsomat, es erdemeljek ki a penzemet, amit arra szanok, hogy meccseket lassak. vagy tessek ramszolni, hogy ne ugassak bele, de akkor ne akarjanak kozonseget a bokszoloiknak.

ja es megy egy: nem kell elsokezbol szerzett info ahhoz, hogy tudja az ember: paszterko ur odadobja barkinek az okleszeit, ha penzt lat benne (igen, szerintem is karos az ilyen mentalitas, betiltanam a megelhetesi bokszolokat)
21 Csakazigazat [2007-08-19 13:53:33]
Igaza van mindenkinek. De azok, akik soha nem húztak kesztyűt, soha nem volt még bokszedzésen, és nincsenek első kézből szerzett információi, az több tisztelettel mondjon véleményt a sportágban tevékenykedőkről. Érdekelne, hogy mondjuk Erwin hol tett szert arra a tudásra, hogy véleményt mondjon olyan kérdésekben, mint a menedzserkedés, promóterkedés? Profi sem volt soha edző, mégis edzőnek nevezi magát. Hát milyen világban élünk?
20 Erwin [2007-08-19 13:46:25]
profi

Én közel sem vagyok Nagy Zsolttól elájulva, ahogy itt írtam korábban is, nálam nem csak két kategória létezik (ahogy Te megjegyezted korábban, jellemző az, hogy sokan csak hurkákat meg nagyágyukat ismernek, átmenet nincs is). Régebben sem nagyon tudtam róla elképzelni, hogy valami világrengető eredményeket érhet majd le, de annál is többre tartom, hogy ilyen fiatalon bevállalja a felhozóember szerepét. Egy WBF kaliberű cím összejöhetett volna neki, én úgy látom, és ha ezt Paszterko László összehozza neki, akkor isten bizony megkövetem, és egy rossz szót nem fogok rá szólni.

Félreértés ne essék, nem azért írtam, hogy ha kell, akkor befejezem a kommentelést, mert képtelen lennék elviselni, elfogadni más véleményét. Szó sincs erről. Csökönyös vagyok, ez igaz, de nem olyan mértékben, hogy ne venném figyelembe más érveit. Viszont vannak érzékenyebb emberek – Paszterko László ilyennek tűnik – és semmi értelmét nem látom annak, hogy verbálisan végignyargaljak valakin, és ezzel megsértsem. Inkább megtartom a véleményemet (mert azt változatlan továbbra is, és csak azért nem akarok köpönyeget forgatni, hogy bevágódjak valakinél), ha úgy látom, hogy így mindenki jobban jár. Van olyan szerkesztőtársam – a nevét nem mondom meg (Romsy) -, aki viccesen (vagy lehet, hogy komolyan:-) ), már kikiáltott a magyar boksz ellenségének :-). Na ezt a megtisztelő címet tényleg nem szeretném kiérdemelni :-).
19 cezi [2007-08-19 13:39:17]
hehe, erwin meg finom volt, es udvarias. en mar tobbszor kifejtettem: en nezo vagyok, a t. promoterek azert vannak, hogy engem szorakoztassanak, es kicsikarjak a penzemet. ez pedig azzal a hihetetlen egyszeru dumaval, hogy csinaljam jobban, nem fog menni.
en szolgaltato iparban dolgozom, ha en azt mondanam egy ugyfelnek, hogy ha nem tetszik, csinald jobban... hat minimum kirohog, es megy masik szolgaltatohoz. pedig en a sajat szakmamban nem paszterko szint vagyok (es ezzel nem ocsarolni akarom t. paszterko urat).

nem hiszem, hogy a jelenlegi magyar promoteri garda fejehez stukkert szoritanak, es kenyszeritik oket arra, hogy promoterkedjenek. hanem ugy gondoljak, hogy ezt szeretnek csinalni, ezert csinaljak. en is elviselem, ha valakinek nem tetszik a munkam, csak ahelyett, hogy nekiesnek, en megprobalok folyamatosan fejlodni.

elhiszem, hogy paszterko urnak nincs penze idehozni nagy cimmeccset, de akkor legalabb azt a keves embert ne akarja magatol elmarni, aki fanatikusan szereti a bokszot annyira, hogy meg az o hurkait is hajlando lenne megnezni egy egy galan (nem, ez nem en vagyok, de pl erwin igen).
ugyhogy becsuljek meg az erwinhez hasonlo szurkolokat, hatha miattuk eletkepesek maradnak.

azt a tenyt pedig el kell fogadni, hogy vannak fanyalgok, akiknek sem paszterko ur, sem profi nem tartozik meg a kozepmezonybe se. igen, szerintem is igy van :)
18 Rofi [2007-08-19 13:35:58]
sheriff!Nem csak Paszterkó "veti oda" a bunyósait!Nem minden bunyós tv sztár,akik a háttérben bokszolnak azok szinte mind csak 1-2héttel előtte értesülnek a meccsről!És ez minden "Főnöknél" így van!Mindnek van erre a célra egy tucat bunyósa!(A Félixnek is volt!)
17 bézé [2007-08-19 09:24:17]
Erwin! Paszterkó Laci is teszi teszi a dolgát, te is tedd továbbra is a tiédet! Írd meg továbbra is a véleményedet, mert egy régi, jól prosperáló, a bunyóért tenni akaró portál melósaként jogod van hozzá akkor is, ha nem mindig találsz megértésre, hiszen a fórum ezért is van. Várom ezután is a kritikáidat, észrevételeidet.
16 sheriff [2007-08-19 09:09:16]
Erwin! Szerintem meg ne foggd be. A viták és azok minősége visszi előbbre az embert. Ha mindenki befogja a száját nem változik semmi.

Paszterkó! Én nem óhajtok kötekedni, de rólad valóban az a hír járja, hogy "odaveted" a boxolóidat minimális felkészülésssel Tartom valószinüleg ez nagyjából fedi is a valóságot. Az már más kérdés, hogy erre igény van, mind menedzserek, mind boxolók részéről és ezért én hibáztatni nem foglak.
Csak mint boxszerető emberke, nem esik túl jól, hogy a "mi fiaink" arra a sorsra vannak kárhoztatva, hogy valahol valmi feltörekvő búnyós megdádázza őket.

Üdv: sheriff ( merem vállalni a nevem, csak valami hülye egy boxedzésen elnevezett így és azóta rámragadt )
15 profi [2007-08-19 09:02:50]
Speckó, engem nem bántottál meg! Viszont azért neked is el kellene fogadnod (viselned) ha valaki esetleg nem úgy gondolja mint Te.
Aki bízik magában, az brittaniába megy, és keres lehetőséget.
Aki nem így tesz, hanem csak ugat meg fogadkozik, az nálam egy ruppót sem ér!
Ti kössétek az ebet a karóhoz, hogy mekkora tehetség volt, csak a tehetségtelen Polish, meg Paszterkó, meg Pro-box, meg ...stb szétkúrta a karrierjét!
Tudjátok, a ringen kívül is el lehet vérezni! Van rá bőven példa!
Erwin én szeretlek! Olyan jó fej vagy!! (és lágyszívű) :-))
14 Erwin [2007-08-19 01:38:28]
Én találom meg őt? Szerintem pedig Ő talált meg engem, pedig sok emberke jóval durvább, bántóbb, személyeskedőbb és rosszindulatúbb hozzászólásokat hoz össze, mint én. De mindegy. Én egyszerűen reagáltam arra, hogy Nagy Zsolt meccseit a jövőben Paszterko László szervezi, ezzel kapcsolatban leírtam őszintén, bántó szándék nélkül (bár ezt szerintem úgysem hiszi el, de nem tudok mit csinálni ellene úgy látom, mégha megszakadok akkor sem), amit gondolok. Rohadt nagy hiba volt, most már látom. Mármint hogy leírtam, mert a véleményem az áll továbbra is, csak azon kívül az ég világon semmi értelme sem volt, minthogy egyel több ember kíván a francba ezek után. Jó pap holtig tanul, legközelebb én is inkább befogom a nagy pofámat, és akkor talán megspórolok egy csomó felesleges vitát, és nem bántok meg senkit.
13 profi [2007-08-19 00:47:32]
Erwin!
Miért a Paszterkót találod meg? A Somlai és Nagy együtt teszi tönkre Nagy Zsolt karrierjét!
Olvashatod: Somlai menedzzseli Nagyot! De ki a Zsivány? :-))
12 Erwin [2007-08-18 23:54:53]
A végén még az sül ki a dologból, hogy az én hozzászólásaim miatt van sz*rban a magyar bunyó, és ezért rendeznek kevés gálát. Ha ez így van, akkor isten az atyám, hogy többet egy szót nem írok, se jót, se rosszat. Most én mit mutassak meg? Attól, hogy nem vagyok bent szó szerint a bunyóban, akkor nem is lehet véleményem? Ezért írtam azt, hogy akkor zártkörű fórumot kell létrehozni, és akkor az ilyen hülyéknek mint én nem lesz módjuk beleszólni a dologba.

Én egy szóval sem mondtam azt, hogy valamit is rosszul csinálsz. Nyilván mindennek van anyagi és egyéb határa, ami érthető, és az is, hogy szükség van felhozó emberekre is. De pont ezért tűnik nehéznek Nagy Zsoltot komolyan felépíteni, mert ahogy írtad, arra nincs pénzed, hogy egy ügyes bunyósodnak Te hozzál ellenfelet, és nem fordítva. Tisztában vagyok vele, hogy nagyságrendileg milyen pénzbe kerül egy jó felhozó ellenfél minden költséggel együtt (számomra horribilis összeg), így nem is csodálom, ha erre nincs keret. De ettől még sajnálhatom, ha egy bunyós oda jut, hogy muszájból vállaljon be meccseket rövid felkészülési idővel.

Hogy jó vagy nem, ha egy bunyós úgymond hobbiból, vagy pénzkeresésből űzi a sportot? Egyáltalán nem baj, bár nekem egyáltalán nem tetszik (tudom, egyéni problémám, és a kutyát nem érdekli egy ilyen senki véleménye), mikor jobb sorsra érdemes embereket látok szétcsapva, de ezt ők érzik, a saját bőrüket viszik vásárra. Tegyék, ha ezt akarják.

Azt sem gondolom, hogy rosszindulatú lennék, aki ismer, azt tudja, hogy ez távol áll tőlem. Én a mai napig megemelem a kalapom Félix előtt, mert sok bunyósból jóval többet hozott ki, mint amit gondolni lehetett volna, vagy amit az adott bokszoló képessége prognosztizált. Cséffalvay Pétert is egy nagyon szimpatikus és jóindulatú embernek ismertem meg, és szívből sajnálom azért, amiért ilyen komoly nehézségekkel kell neki szembenéznie. A szívem szakadt meg - pláne vas megyei gyerekként - amikor kongott az ürességtől a szombathelyi csarnok.

Magyar bunyóst sosem bántottam, pedig lett volna rá módom, ugyanis volt olyan, akivel (pár éve) egy interjút szerettem volna készíteni, pedig még nem is nagyon volt eredménye, de én szerettem volna, hogy az olvasók kicsit jobban megismerjék. Az illető enyhén szólva sem volt először segítőkész, pedig józan paraszti ésszel örülni kellett volna neki, hogy írni akarnak róla. Az edzőjének több esze volt, és rászólt, hogy ne szórakozzon. A bunyós nevét nem fogom elárulni, mert eszemben sincs lejáratni, és a vele készült interjúból sem jönne rá senki, hogy a háttérben mi volt. Normálisan belegondolva semmi okom nem volt arra, hogy jót írjak róla, ráadásul valószínűleg jó kis olvasottságot produkálhattam volna, ha leírom az egész sztorit úgy, ahogy valójában megtörtént, még sem tettem, mert nem akartam a sráccal kicseszni. Ez csak egy példa, és sok van még hasonló, amiből jó kis szaftos anyagokat lehetne összehozni, mégsem teszem, mert nem akarok rúgni az amúgy is padlón lévő hazai bunyóba. Ha lenne módom, akkor isten bizony segítenék, de sajnos erre nincs lehetőségem.

Viszont ha ennyire zavar, hogy leírom a véleményem minden rosszindulat nélkül őszintén, akkor leállok mindenféle kommentár és sértődés nélkül. Nekem nem létfontosságú dolog ide írni, és annyit nem is ér az egész, hogy ekkora cirkusz legyen belőle.
11 paszterkó [2007-08-18 22:27:07]
Na orulok neki elore is,hogy találkozunk!Elmondanám addíg is neked,mindenkitol minden nemu kritikát elviselek,csak van egy feltételem!Ha valamire azt mondod,ez így nem jó,mond meg-mutasd meg hogy jó!!!
Egyébként nagyon jól esnek buzdító mondataid,de valahogy azt mondjuk nem látod,vagy nem is érdekel,hogy mondjuk van egy olyan boxolóm is mind mondjuk Dmitrij NIKULIN,akivel sajnos nem tudok tovább lépni,mivel ha csak edzopartnernak kuldom is el/világbajnokokhoz/két nap múlva hazakuldik,veri Oket! Arra meg sajnos nincs anyagi lehetoségem,hogy én hozzak Neki ossze egy címmeccset! Egyébként,ha sok ilyen jóindulatú hozzászólást kapnak a magyar szervezok,menedzserek,már értem miért van olyan rengeteg gála Magyarországon!!!Koszike!!
10 Erwin [2007-08-18 09:13:30]

Paszterko László

Egyrészt én senki elől nem bújok el, a nevemet is vállalom. Hogy miért nem Gallen Ervin néven fórumozok, azt a jó ég tudja, talán mert a hozzászólók, szerkesztők 99.99%-a is valamilyen rövid nicken szerepel. Ennyi erővel megtalálhatnád bézét, Suspect Zerot, vagy mondjuk JollyDeet is, de mindegy (bocs, hogy bennetek említelek, semmi hátszó szándék nincs mögötte, csak most hirtelen ez a három név ugrott be). Óriási ez a "aki nem vállalja a nevét, meg csak okoskodik és a pofája jár, de meg nem mutatja a frankót, az inkább húzzon a sunyiba” szöveg. Szerintem akkor csinálni kell egy teljesen zárkörű fórumot, ahova csak az léphet be, aki tett is le valamit az asztalra. Akkor nem lesznek talán ilyen viták.

Én tényleg életemben nem bunyóztam, szakértőnek sem érzem magam, valószínűleg sosem fogok egy bokszolót sem menedzselni, tenni sem tettem a profi bunyóért, esetleg csak a bokszot szeretőkért melózok időnként egy kicsit egy másik lapon, mert egy fanatikus boksz rajongó vagyok. A véleményemet viszont tartom az előbb leírtak ellenére is, mert aki nem vak, az látja, hogy a Paszterko Promotion versenyzői finoman szólva sem arról híresek, hogy orrba-szájba világbajnoki címért meccseljenek (nálam csak a WBC, WBA, WBO és az IBF cím számít annak). Nem akarok én senkit leszólni, csak szeretem helyén kezelni a dolgokat. Én szurkolok minden magyar bunyósnak - valakinek jobban, valakinek kevésbé - ezért nem rosszindulatból írtam a korábbi hozzászólásomban, csak egyszerűen úgy érzem, hogy habár Nagy Zsolt nem egetrengető tehetség, de talán nem is csak annyit ér, hogy a bokszban nálam sokkal jártasabb emberek körében is ürgefuttató cégként jellemzett istállóhoz tartozzon.

Az említett Sándor Bélát sajnos szégyen és gyalázat, de nem ismerem. Ő lenne az?

http://www.boxrec.com/list_bouts.php?human_id=7771&cat=boxer

Ha igen, akkor nagyon őszinte szívvel kívánom, hogy pár év múlva Nagy Zsolt rekordja ne így nézzen ki…

Gondolom most jön az, hogy fórum betyár vagyok, és könnyen dumálok arc nélkül. Párkányba sajnos tuti nem megyek, de ha esetleg összejön a székesfehérvári Pro-Box gála, és lesz módom odautazni, akkor ott szívesen bemutatkozok. Egyébként így már tudom (a képeket látva), hogy elvileg egymás mellett ültünk a januári pápai gálán a sajtó szektorban, csak mivel nem voltam biztos abban, hogy, tényleg Paszterko László a szomszédom, hülyét pedig nem akartam magamból csinálni, így inkább - utólag látva rosszul döntve - nem mutatkoztam be. Legközelebb erre is sort kerítek ígérem, mert nem esik jól, ha olyannak vagyok beállítva, aki nem vállalja magát.
9 lefthook [2007-08-17 23:23:19]
Szerintem a kritika annak szólt, hogy nem felhozó bunyósok istállójában szerettük volna, hogy kerüljön Zsolt. Ő még nagyon fiatal, és lehetett volna nagy bunyós. Ez a „megélhetési bokszoló” fogalom szép lenne, ha létezne itthon, de a kisebb bajnokok azok, akik valóban képesek ebből megélni. A felhozó bunyósok nem élnek meg ebből! A valaki által már többször említett „hobbi-profi” közelebb van a valósághoz. Ha valóban megélnének a Paszterkó László által, vagy más felhozó manager által foglalkoztatott bunyósok, akkor én nagyon pozitívan venném ezt a hírt. Sajnálom, hogy kedvenc sportomban ennyire nincs pénz a térségben.
8 paszterkó [2007-08-17 21:17:43]
válasz Erwinnek és a hozzá hasonló jóakaróknak:
-kedveseim,hamár annyira okosak vagytok miért nem mutatjátok meg Ti hogyan kell világbajnokokat faragni tehetséges bunyósokból!
Mint látjátok én vállalom a nevem,nem bújok el semmi kitalált név mogé!
Gondolom,ha nem csak jó teoritikusok-kritikusok lennétek,Ti is így cselekednétek! Na ennyit bevezetoul!
ad 1.- Hogy kap-e Zsolt esélyt valaha is világbajnoki címmeccsre erre a válaszomat Sándor Béla eredményei kozt megtaláljátok, ketto alkalommal maradt alul világbajnoki címmérkozésen a leheto legszorossabb kuzdelemben lásd Portugália és Afrika teruletén-idegenben!
ad 2.-miért bun ma Magyarországon az ha valaki abból szeretne megélni amit szeret és aminek az életét szentelte fel? Vagy ez mind nem bun,csak ha éppen az illeto az okolvívást vállasztotta mint megélhetést,akkor?
Tehát az okoskodók helyett inkább segítoket várnák,várnánk az okolvívás szerelmesei nevében!!!!
7 Master Coach [2007-06-20 20:59:23]
Elképzelhetőnek tartom, hogy igazad van, de talán van visszaút. Paszterkó Petrányinak is szerzett WBF világbajnoki meccset. Nagy Zsolt esélyesebb lesz a győzelemre, mint Csepi!
6 fowler [2007-06-20 18:38:29]
Ezzel beállt a megélhetési bokszolók közé. Címet nyerni esélye sem lesz, Paszterko bokszolói meccset sen nagyon nyernek.
Még jó a rekordja, oda lehet dobni a "helyi sztár" elé.
5 bézé [2007-06-19 15:39:06]
Úgy látom, uraim, megint darázsfészekbe nyúlunk. Paszterkó világbajnoki címet ígért Zsoltinak, de mint ahogy Erwin megjegyezte, úgy nehéz lesz produkálni, ha a meccs előtt három nappal szólnak. Én minden esetre várom az első meccsét, de az biztos Pastzerkó Lászlónak lesz egy olyan bunyósa, aki meglepetést okozhat.
4 Master Coach [2007-06-19 15:24:04]
Erwin jól látja a dolgokat. Csak azon vitatkoznék, hogy mekkora tehetség Nagy Zsolt. Nagy tehetség! Remélem, hogy ez csak egy kitérő a pályafutásában, amit önmagának köszönhet: miért ugrott ki a Pro-Box szerződésből? Két mérkőzést ő is kaphatott volna! A Polish-sal való szakítás is furcsa, bár ott el akarták adni ellenfélnek.
3 Erwin [2007-06-19 15:13:08]
A baj ott van szerintem, hogy legyen valaki bármilyen nagy tehetség (Zsolt ráadásul sajnos nem is tartozik ebbe a kategóriába, mert akkor nem kényszerült volna erre a lépésre), ha két, vagy három nappal a meccs előtt szólnak neki, hogy meló van, akkor azt nehéz kompenzálni. Pedig erre fel kell neki készülni, mert Paszterkónak gyakorlatilag ez a stratégiája. Durván megfogalmazva simán odadob bárkit (mindenkit?) martaléknak. Nem azt mondom, hogy Zsolt világverő bunyós (közel sem), de azért ez durva, hogy ide kényszerült. Ennél azért többet ér, vagy ért. Pár durva vereség az ilyen hirtelen jött meccseken, és még a maradék motivációját és hitét is elveszti, ha még van neki.
2 bézé [2007-06-19 14:58:22]
Hát, hogy nem lenne egy szokványos történet, az biztos! De ha belegondolunk, nem sok más lehetősége volt a srácnak. Egy két futtatott bunyóst viszont bármikor elkaphat, hiszen fiatal, éhes és tehetséges.
1 Erwin [2007-06-19 14:51:09]
Ez nem hangzik valami jól. Ha Paszterkó "menedzselése" alatt címet tud szerezni Zsolt, az enyhén szólva is nagy bravúr lesz.

Oscar-Pacquiao: ki nyerne?
Oscar PTS
Oscar KO-TKO
Pacquiao PTS
Pacquiao KO-TKO
döntetlen vagy döntés nélkül
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML PageRank Toplista - SEO Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika