A nézők négy bemutató mérkőzést láthattak: az elsőben két ifjú reménység, Rácz Antal és Fazekas Zsolt lépett a szorítóba.
Három női páros is öklözött, két hölgy mérkőzését pedig igen nagy érdeklődés kísérte. Egyikük, Mizsei Vivien, az olimpiai bronzérmes Mizsei György leánya, a másik Takács Rita, aki kick-bokszban már többször bizonyított, ezúttal pedig kivívta a lehetőséget, hogy december 21-én, nagyharmatsúlyban az UBC világbajnoki övéért bokszoljon.
Ugyanilyen teherrel lépett a szorítóba a váltósúlyú Szekeres László is, aki 59-55-ös pontozással nyert Molnár Attila ellen, míg Szabó Ferenc, a RAMI Box Promotion egyik legnagyobb ásza, csupán egy menetet engedélyezett ellenfelének, Kovács Jánosnak.
A RAMI Box Promotion 2007. november 4-i gáláját 2007. november 10-én 21 órakor láthatják a Hálózat Televízió műsorán.
Eredmények (elől a győztesek)
nagyharmatsúly:
Árvai István ("RAMI") vs Páska Sándor ("RAMI") 2.m. TKO, sérülés miatt.
könnyűsúly:
Szabó Ferenc ("RAMI") vs Kovács János ("RAMI") 2. m. TKO
váltósúly:
Szekeres László ("RAMI") vs Molnár Attila (UNION Sport Kft.)pgy.
középsúly:
Oláh Ferenc ("RAMI") vs Pálnok László ("RAMI") pgy.
cirkálósúly:
Horváth Roland vs Huszka Attila 2.m TKO
RAMI Box Promotion
Fotó: Ezüstszegi József