- Úgy érzem, jól sikerült a felkészülésem, bár kisebb sérülés és betegség nem került el, jó formában várom az összecsapást – nyilatkozta a
monokli.com-nak Rubin Olivér.
Arra a kérdésre, milyen érzés úgy készülni, hogy nem a betétprogramban, néhány néző előtt kell majd küzdenie, hanem főmérkőzésen, IBC interkontinentális övért bokszolhat, a cirkálósúlyú a következőket válaszolta: - Jó, hogy így készülhetek, erre vártam már nagyon régóta. Azt hiszem, érett vagyok egy címmérkőzésre, amit október 5-én, Érsekújváron bizonyítani is szeretnék. Nem tesz rám súlyokat a felelősség, doppingol, hogy végre nemzetközi címmérkőzésen léphetek ringbe, feldob a kihívás!
A kidolgozott izomzatú, kopasz bunyósnak azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen a szlovákiai rendezvényen a minden bizonnyal nagy szurkolótábort maga mögött tudó hazai Frantisek Kasanic ellen kell majd megszereznie az IBC övet.
- Tudom, nem lesz egyszerű, de a komoly feladatoktól edződik az ember, állok elébe. Nem ismerem az ellenfelemet, nem láttam róla videót, de hallomásból annyit tudok, hogy nálam kicsit magasabb. Fel vagyunk készülve mindenre, többféle, több stílusú ellenféllel sparringoltam az edzések során, van néhány taktika a tarsolyunkban. De majd úgy is adja magát a helyzet, az első menetben mindenképpen feltérképezem Kasanicot, s ott majd kiderül, milyen stílusú bunyós- fogalmazott az ökölvívó.
A gála másik főmérkőzésén a korábban az IBC kisváltósúlyú világbajnoki címét szerző Andrzej Sark (12-2-0) hat menetre tervezett összecsapáson ütközik a román Gheorghe Danuttal (5-7-2).
További párosítás:
Zimmermann Péter vs Eugen Stan - nagyváltósúly, 8 menet
Pintye Szabolcs vs Florin Bogdan - váltósúly, 6 menet
Jan Sarkozi vs Marius Racaru - váltósúly, 6 menet
Siroki Norbert vs Maros Pocan - könnyűsúly, 4 menet
Marian Marias vs Robert Borok - cirkálósúly, 4 menet
Rajkai Adrián vs Toldi Miklós - nehézsúly, 4 menet
Az eseményt október 9-én, kedden este a Sport 1 televízió 21 óra 15 perctől felvételről közvetíti, Rubin Olivér interkontinentális bajnoki címmérkőzését teljes egészében leadják, míg a többi ütközetről összefoglalót láthatnak majd nézők.