www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Monokli® Videók Ranglista Klublista Erdei Zsolt Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Szántó Imre szerint az Universum biztonsági bunyóra készíti fel a magyar ökölvívókat

A+A-
2008. május 5.  16:101724 olvasás - 25 komment


Szántó Imre szerint az Universum biztonsági bunyóra készíti fel a magyar ökölvívókat

Szántó Imre, az ökölvívó válogatott korábbi szövetségi kapitánya nyilatkozott a Bors című lapnak az Universum magyar bunyósairól, akik a mesteredző szerint, a német vállalkozás edzői miatt veszítik el látványos technikájukat.


Erdei_Zsolt - Fritz Sdunek.jpg

„Kovács István lábmunkájával annak idején meglepte az amatőröket” – emlékeztetett Szántó Imre. – „Később, az Universumnál aztán átállították egy másik típusú bokszra, és oda lett a csodálatos lábtechnikája.” Szántó ugyanezt tapasztalja Erdei Zsolt esetében is. Szerinte Fritz Sdunek, Madár edzője túl óvatos, és egy biztonsági bokszra készíti fel versenyzőit. „Úgy látom, hogy Sdunek már Balzsay Karcsit is a biztonsági bunyó felé terelgeti. Egykori NDK-beli amatőr edzőről van szó, aki a szemre szürke, ugyanakkor eredményes stílus kedvelője maradt a hivatásos trénerek táborában is.”

Kovács István egyetért Szántó Imre véleményével. „Németországban csak az eredmény számít. Sdunek hozzáértő szakember, profi világklasszisok sokasága fémjelzi tudását. Az erőnléti és a taktikai felkészítésre helyezi a hangsúlyt, de tény, a technikai képzés nem jellemző az Universumnál.”

a Bors írása alapján
Értékelje cikkünket: (Eddig 8 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 25 hozzászólás érkezett )
25 leeloodallas [2008-05-21 16:19:35]
Kokóról csak annyit: A nemzeti sport weboldalán "sztárchat" keretén belül napokig reklámozzák, hogy egy "sztár" fél órát rászán az emberek kérdéseire, ez az ember meg - aki "semmit" sem tett le a sport asztalára, csak egy nagy zsák arany/ezüstérme van, csekélység.... - folyton írogat a sok nagy tudású, hozzáértő egyéneknek. Nem tudom, más fórumokon, van-e olyan sportoló (Kokó eredményeivel), aki megteszi ezt. Zsoltról pedig sajnos én sem tudok sport szempontból jót írni. Végtelenül szimpatikus ember, nem lehetne rá rosszat írni emberként, DE!!! A ringben sem engem, sem mást nem érdekel, mennyire szimpatikus, jóravaló srác, ott "nem ember", ott sportoló (nem is akármilyen), és csak a teljesítmény számít, a profi bokszban pedig vérengzés, a kiütéses győzelem a mérce, a pontozásos "szakmailag érdekes" meccsekkel kitörölheti a seggét, bármennyire is a "Mi Erdeink". Borzasztó ezt leírni, de Madár mára egy "megélhetési világbajnok" lett, nincs benne tűz, szerintem csak a családja érdekli, hogy a ház elkészüljön Fóton, ami egy átlagembernek teljesen normális, de ha ez a célja, vonuljon vissza, és maradjon meg annak, ami volt: egy nagy bajnoknak. Ha nem változtat Zsolt, már a magyarok sem fogják lassan nézni, és a legunalmasabb világbajnok lesz, ami nem méltó hozzá. Persze nem ilyen egyszerű a dolog, de a lényeg ez, a többi mellébeszélés. Remélem, azért látjuk még Zsoltit "Erdeisen" bokszolni, valódi ellenfél ellen. Hajrá Magyarok!!!
24 kuti [2008-05-09 14:07:30]
Nem volt szandekom Magyarkodni csak szamomra egyertelmu ha egy Magyar sportolo sikereket er el akkor annak mi orulunk!Kritizalni lehet hogy jobb lett volna ha ezt vagy azt jobban csinalt vona,mint eppen ahogy az Erdeivel kapcsolatban kifejtettem masokkal egyutt!Errol ennyit Bela!
23 Baku [2008-05-09 13:52:06]
Tisztelt!(csupa kisbetűvel akár egy.....irodalmi mű,-ben)
Szégyen és gyalázat,hogy így gondolkozol egy olyan emberről aki nagyon sokat tett le az asztalra az ökölvívásban ,
és tesz le a mai napig is!!!
Koko nagy volt és az is marad, mert egy unikum volt a mozgása ,és a bunyója!!!!!Tehát az egész személyisége meghatározta az akkori ökölvívást!!!!Nem mellékesen olimpiát nyert ,emlékszik?????Ja és lehet,hogy ön nem jegyzi sehol,de aki ért egy kicsit is az ökölvíváshoz az klasszisnak tartotta Koko bunyóját ,ahogy Hamedot is klasszisnak tartják a mai napig is ,de említhetném Roy Jonst-t is!Amit ők csináltak-(nak)a ringben szerintem bámulatos volt-lesz.Szerintem meg az Universumtól Koko jött el ,és nem kirúgták ,dehát nem vagyok illetékes ebben a kérdésben! Búcsuzóul:_Aki röhög azon ,hogy egy Magyar bunyós kikap az önnmagát minősíti szt!!!!!!!!!
22 nagy bela [2008-05-09 13:51:53]
ez az kezdjunk el magyarkodni:-))) de bena vagy kuti vicces gyerek vagy te. egyebkent pista hozta fel hogy ki mit rola en csak ismeteltem. de a lenyeg hogy magyarkodjunk. de bena orszag ez"-)))))
21 kuti [2008-05-09 12:55:24]
nagy bela

AZT HISZEM A KOKO NEM EZT ERDEMLI!!KIT ERDEKEL KI MIT MONDOTT ROLA, NEKEM AZ VOLT A FONTOS HOGY LATHATTAM BOKSZOLNI ES IZGULHATTAM ERTE!!A MECCSEIT NEM HAGYTAM VOLNA KI SEMMI PENZERT SOHA!!BUSZKE VOLTAM VAGYOK RA HOGY EGY MAGYAR ELRHETTE AMIT O ELERT!!AZ AHOGYAN VEGETERT A PROFI KARIERRE NEM VOLT A LEGJOBB,EN IS SZERETTEM VOLNA HA VISSZAVAG A VERESEGERT,DE O IGY IS A MI KOKO-NK MARAD OROKRE!!AZT HISZEM A LEGTOBBEN IGY GONDOLJUK MI MAGYAROK!!
20 VMVKWA [2008-05-09 12:11:55]
Én mindjárt hányok...
19 Tyll Vietta [2008-05-09 11:43:07]
Vaze Den! Veled együtt tízezer számra vannak qva tehetséges bokszolók, akik mégsem érnek el címeket!

Ők végül másban próbálkoznak. Te szereztél egy diplomát. Gratulálok.

Ettől függetlenül ne a saját elúszott vb címedet kérd számon másokon!

Ha szerinted mindenkit agyon lehet ütni a vb meccseken, csináld meg! Kezd el újra, és mutasd meg mi az a sótörés!

Had legyen egy magyar sportolónk akit amerikában is elismernek!
18 bpjotruska [2008-05-08 21:19:08]
Nem kell felhaborodni azon, hogy valaki 45 perc alatt milliokat keres. Azt a reszet, hogy mennyi munka van egy meccs mogott, mar kifejtettek masok. De van meg egy oldala a dolognak: ne haborogjunk, mert mi ( a kozonseg ) fizetjuk oket, kozvetett modon. Ha nem lenne senki kivancsi a meccseikre, ok nem keresnenek, mi nem szorakoznank, es en most nem irnek :-))) En nem ismerek senkit, aki lemondta volna a TV-internet-stb berletet, es az igy megtakaritott osszeget elkuldte volna az ehezo afrikaiaknak. Pedig sokmillio TV-nezo azert egyutt sokra mehetne... Csak hat nekunk fontosabb a kenyelmunk es a szorakozasunk, es ez asszem rendjen is van ( vagy legalabbis igy mukodik a tarsadalmunk ) . De akkor ne sirjunk, hogy XY 100 milliot keres, mig afrikaban eheznek a gyerekek.
17 Den [2008-05-08 16:35:52]
Még kimaradt a lényegből: kismillió VB meccs elmaradt, mert nem tudtak megegyezni, vagy az övekről is lemondtak a pénz miatt!

A profi box üzlet és így is kell erre a sportra- is- tekinteni. Nemrég mondták el, hogy Oscar De La Hoya kosarasokat és forma 1 versenyzőket előz meg, ha jól emlékszem a világ 5. legjobban fizetett sportolója.

A teniszezőknél is mindig bemondják, hogy mennyi az összdíjazás.

Koko és Farkas Béla: egyetlen ember véleménye volt, hogy ki született boxoló és ki nem! A többiek véleménye nem ez volt!

Tiger Woods is volt az év legjobban kereső sportolója, de neki is ráment néhány éve...........
................És ha nem jön be?
16 Den [2008-05-08 14:28:26]
Koko és Erdei is a boxra született, ez vitathatatlan. Kokot úgy vezetik fel, mint volt profit, hogy amit az amatőröknél és a profiknál meg lehetett nyerni címet, azzal rendelkezett is.

Erdei Zsolttal 5 évig együtt edzettem, Fehér Mihály és Szakos József teljesen más felfogással boxoltatták, nem csak az amatőr szabályok miatt.
Ha kellett, odaállt Zsolt szemben az ellenféllel és erőből nyert meccset, ha kellett technikai tudással, de ki is ütötték kétszer nemzetközi versenyeken. Egy török- orosz és egy orosz versenyző állon és gyomron.

Elismerem Erdei teljesítményét is, de puskaporos volt a levegő a nyilatkozata alatt is, utána meg főleg!

A Bild írta, hogy az amerikai szakemberek le is írták az unalomgyár produkciója miatt.

Ha hurkát hoz az UNI, akkor le kell alázni őket és nem 12 menetig kipontozni őket. Ezeket a másodosztályú ellenfeleket sem üti ki, akkor minek erőltessék a jobb nívót?
Garay ellen az UNI rendezte fellegvárban tudott győzni Zsolt, kint bárhol a sokkal többet ütő Garayt hozták ki volna győztesnek. Az UNI félti a világbajnokait, nem kockáztat..........
......Viszont nem bírja megfizetni a nagy neveket, hogy idejöjjenek ellenfélnek!
Kockázat nélkül nem fognak 10- szer, 20- szor annyit keresni, mint eddig!
15 farkas bela [2008-05-08 14:18:59]
koko ne is foglalkozz ezzel a sok hulyevel!!! komolyan mondom hogy bortonbe kene oket zarni azert amiket itt irogatnak ossze vissza!!!
14 Koko [2008-05-08 11:55:59]
Jó dolog szakértöktől hallani hogy mi van a vérünkben és hogy kinek a neve mennyit ér Amerikában...

és az is jó dolog, hogy 91ben Birminghamben 10000 nézö állva tapsolt a Tim Autin meccs alatt, amit 3-2re veztettem el egy egál szagú meccsen és 92ben az HBO-n a Challenge kupa közvetitésében Tedy Atlas azt mondta rólam, hogy bokszra születtem és Don Turner az olimpia után második Willi Pep-nek nevezett, és tavaly Floyd ugy mutatott be a barátainak (50 cent és a többiek) hogy a legtecnikásabb Champ akit valaha látott, és Oscartól, Chris Birdig, mind mind örömmel üdvözölnek ha találkozunk de ők még nem tudták hogy nincs a véremben a bunyó...
13 nagy bela [2008-05-07 19:36:07]
jo mondja szanto hogy a nemet edzok miatt vesztik el a magyar bunyosok a latvanyos technikajukat. ez a nemet box tenyleg elvezhetetlen nincs benne a verukbe ugy mint mondjuk roy jonesnak vagy hamednak, igaz hogy erdeinek meg kokonak sincs benne a verebe a box dehat europaba jovannak ezek is. nem veletlen az se hogy az univerzum mindig tutira megy es megvalaogatja az ellenfeleket. de az se veletlen hogy erdeit v. kokot nemis ismerik amerikaba ami ugye a box fellegvara.erdei nyugdijba mehet majd ugy hogy akar 200x vb is lehet akkor se fogja adni az hbo es meg mindig ismeretlen lesz amerikaba.
12 kuti [2008-05-07 18:27:56]
En azert irtam a penzrol mert mar sokan a penzt helyeztek eloterbe,hogyha igy hogyha ugy bokszolt volna akkor ennyi meg annyi penzt kapott volna!Eltudom kepzelni mennyit tett azert hogy ide eljutott es nem sajnalom tole!Nem ertem, hogy a kommentezok miert akarnak Erdeivel tobb penzt kerestetni, mikor o nem panaszkodott a gazsira amit a legutobbi meccseert kapott.De job ellenfelet azt szeretne.Je es nekem MINDEGY MENNYIT KERES, de azert az irrealitast azt fenntartom!!!
Tudom hogy nem csak 45 perc munkaja van benne de amiert a penzt kapja es mindenki ertekeli az nem az edzesmunka hanem a MECCS es az max 12 menet!
11 Den [2008-05-07 14:21:52]
Amikor 26 évesen visszamentem bunyózni, az első edzésen 7 féle sérülést számoltam meg magamon.

Ott hagytam abba, hogy felhívott a Győri egyik embere, hogy a 2- szeres kisvilágbajnok Nagy Józsival kesztyűzzek.
Én másfél éve akkor már Gattoval, Szabó Lorival sparringoltam.
3 profi bunyóst kiütöttem edzőmeccseken: Budaházy 2 boxolóját is.
Amikor Gatto brutálisan kiütötte Nagy Józsit, akkor "fedeztek fel" engem, mert én voltam Gatto állandó kesztyűpartnere.

Az már sosem derül ki, mit tudtam volna megfelelő háttérrel és motivációval a ringben alkotni.
Helyette szereztem egy diplomát.
10 Den [2008-05-07 14:03:46]
Tudjátok, hogy 3 olimpiai bajnok kubai szökött Németországba és ott lettek profik. Az egyik nehézsúlyú és ezt a 213 centis amerikait nem tudta csak pontozással legyőzni.
Samuel pedig az első menetben kiütötte.

Azokat a profi bunyósokat szeretem, akik kiütik ellenfeleiket, ha lehetőség adódik rá.
Ha klassziskülönbséggel jobbak ellenfeleiknél, akkor azzal élnek is, nem, mint Madár, aki kiüthette volna a 12. menetben, de nem tette.

Ha hurkákat hoznak Erdeinek, akkor KÖTELEZŐEN végezze ki őket, mert így juthat a több millió dolláros meccsekhez.

Veretlen világbajnokok, akik most kezdik amerikai karrierjüket pl: Joe Calzaghe, Artur király.

Madár: "miért kockáztattam volna, ha így is biztos a győzelmem"?
Kedves Madár azért, mert Amerikában show kell az embereknek jogosan, látvány és nem tömény unalom. A "közönség megkapta, ami jár neki": mondta Dőry Miklós Artus király meccsén és Sebastián Sylvester kiütése után is. Ők kiütötték ellenfeleiket, mert amikor megadatott a lehetőség éltek azzal és így nem 100 milliós meccseket szerveznek nekik, hanem annak a több tízszeresét kereshetik.

Madarat leveszik a műsorról az Amerikaiak és lehet, hogy ZDF is az embertelen dögunalom miatt.

Samuel ha tud boxolni, ha nem, ő üti a legnagyobbat és belead mindent a győzelemért, mert azért nézik az emberek világszerte és nem másért!
2 féle profi bunyós létezik: az eladható és a nem eladható! Madár most kiesett egyrészt a közönség anyázásáért a pixisből, illetve a tévétársaságok is leveszik a műsorrol..........

9 farkas bela [2008-05-07 13:43:33]
annyit a nigeriai samuelrol, hogy boksztudasban nagyon messze elvan maradva a madartol!!akkor lehet hogy van egy elveszett vilagbajnokunk is es Dennek hivjak!:)))))))))))))))
8 Den [2008-05-07 10:42:40]
Én elértem azt a szinvonalat, hogy profi lehettem volna, a Fekete Team és Győryék is szerződést kötöttek volna velem, de 2 évig egy fillért sem kerestem volna, mert ennyi a felfutási idő.
Az én hátam mögött pedig 1 ember sincs, aki támogatott volna, mint egy szponzor.
7 Den [2008-05-07 10:35:26]
Már Papp Laci fejéhez is hozzávágták a 45 percet! DE.....................

De EL KELL JUTNI ODÁIG, hogy ennyit kereshess! Én 5 évig edzettem hetente háromszor Erdeivel is, késöbb 3 profi kisvilágbajnok edzőpartnere voltam évekig!

Erdei mindenkin túltett edzésen, a fanatikus hozzáállása végett! 74 mp alatt futotta le a 400 métert, az atléta edző nem akarta elhinni.

Én egyszer leütöttem 200 favágást a traktor gumin a 11 kilós bunkóval egyfolytában, ő 300- at!

Most, hogy Erdei a közönséget elküldte melegebb éghajlatra és a "miért kellett volna többet nyújtanom" című hozzáállásával leírta magát!

Az egészet azért hoztam fel, mert 10- szer 30- szor ennyit is kereshetne, ha teljes bevetéssel kűzdene.

Samuel Péter 193 cm, ő a hurka 213 cm- es amerikait az első menetben elintézte, ahogy kellett.

Erdei is megtehette volna akár a 12. menetben, mégis elhátrált és nem fejezte be a meccset, de miért?

Szóval el kell jutni odáig rengeteg amatőr meccsen és olimpián keresztül, hogy már múltad legyen és elismertséged! Így lehetett profi az UNI- nál Erdei is és kapott lehetőséget Gonzáles ellen...................
6 Baku [2008-05-07 10:21:19]
Ezek szerint nem mindegy mennyit keres!!!Könnyű azt mondani 100 millió sok pénz!!De az kit érdekel ,hogy- e mögött mennyi vér és verejték van???Kedves fórumozó:Mindenkinek adott a lehetőség!!Tessék utánacsinálni!!!

20 év kőkemény munka!Mondom KŐ kemény !!!
Izületi panaszok !!Csalások!! Utazások!!Családtól ,szerettektől hosszú távollétek!!Megfelelések!!Ez csak egy pár kritérium amit a sportért fel kell áldozni!!!Koplalás!!

Nem mindenki képes erre !!Aki meg igen attól nem kéne sajnálni amit kemény munkával ,és kitartással elér!!!Ő(szerintem!!) végigment mindezeken!!

Ezt én most leírtam ,de átélni nem ilyen leányálom higgye el!!
Tehát mielött kritizálunk az érem másikoldalát is vizsgáljuk meg!!
Minden sportoló szerintem nagy tiszteletet érdemel!!
Aki kitart, és képviseli az országot ,és keményen készül!!

(Ja és nem 45perc alatt keresi meg ezt a pénzt,fel is kell ám készülni!!)
5 kuti [2008-05-06 20:25:38]
Azert eleg szomoru, hogy nehanyan a vilagban ennyit kereshetnek 45 perc alatt es mashol masok eheznek meg belegebednek a munkaba es nem jutnak juthatnak elore!Elnezest,hogy ezt felhozom ezen az oldalon.
Szerintem az a 100 millio eleg jo penz nem igen lehet panaszra oka Erdeinek!Jelentkezzen az aki 100 milliot kaszal a hozzaszolok kozul 45 perc alatt mint Erdei!Nem mindegy nekunk mennyit keres???Kit erdekel!!
4 Den [2008-05-06 11:51:59]
Dáriusz M- t nem lehetett lenevelni és remélem Balzsayt sem a látványos, közönségkedvenc bunyóról!

Lássuk, miért is kellene Erdeinek kiütnie ellenfeleit, és nem a biztonságos UNI boxra berendezkednie?

Erdei 400 ezer eurot vagyis 100 milliót keresett most. De mennyit kereshetne, ha el tudnák adni Amerikában?

Oscar DE La Hoya csak az Észak- Amerikai HBO lánctévével 120 millió dollárt kaszált a Maywater jr elleni első meccsén,

Hamed 3- 4 milliárd forintnyi valutát keresett, mert mindenki nézte a meccseit,

Dáriusz M. az utolsó Tiozzo elleni meccsén 750- 800 millió ft- nyi eurot keresett.

Erdei is elérhetné ezt az anyagi szinvonalat, de nem ezzel a felfogással.......
3 koko [2008-05-05 23:08:06]
A dolog pikantériája, hogy én nem ezt válaszoltam az ujságiró telefonos kérdésére...
Nem azt mondtam, hogy egyetértek, hanem hogy Öcsi bácsi szavaival már csak a szakmai tiszteletböl sem vitatkozom....

Mint ahogy NEM kritizáltam a videoban sem(annál jobban tisztelem és szeretem) hanem mint megkérdezett, egykori ökölvivó, a mérközéseinek a supervisora, szakmailag értékeltem.....

Azt persze nem gondoltam, hogy bárki értékelhet, de aki 20 évet lehuzott ebben a sportban és a végén elvesztett egy világbajnoki meccset az nem alkalmas a megalapozott értékelésre..

És mint a nyilatkozataim 99%-ban, itt is a tényekre hagyatkozom, azaz az UNI kész ökölvivókat igazol, akiknek a szakmai képzése kevésbé fontos mint a profi harcmodor, taktika és erönlét fejlesztése...

Zsolt az egyik legtechnikásabb ökölvivó az UNI-nál, ez nem is kérdés, de ritkán látjuk az elhajlásból ütött villámgyors balegyenesek mellett, kombinációkat vagy sorozatokat ütni...ettöl még legyözhet bárkit és nem technikátlan...maximum nem szorakoztató a nagyérdemünek...

Koko
2 ccsak [2008-05-05 22:40:52]
Hm... egy technikátlan világbajnok?
Azt már régen lehetett tudni, hogy Erdei nem lesz közönségkedvenc (de, hogy itthon se?). a Thomas elleni meccs után pedig egyértelműen a "negatív hős" szerepével keresheti a többet, azzal, hogy mikor veri már végre meg valaki.
DE EZ NEM LEZ KÖNNYŰ, MERT K@RVA JÓ BUNYÓS!
Ezért nem is értem, a "hazai fikákat"! Mikor jut, pontosabban eljut e idáig valaha magyar bunyós újra? Kicsit olyan, mintha az olaszok úgy fogadnák a világbajnok focicsapatot, hogy miért csak védekztek az egész vébén?

Tudom, KOKÓ szépen táncolt, ...aztán repült....
1 bb [2008-05-05 21:27:32]
Abszolút igaza van Öcsi bácsinak, nézzünk meg egy amatőr Erdei meccsett, hogy mennyire más stílust képviselt akkor Zsolt. Kőkemény verekedős meccsei (is) voltak nemritkán 5-ös, 8-as ütéskombinációkkal. Németországban valóban más stílust követelnek tőle. Ettől függetlenül Zsolt szerintem a világ egyik legjobb félnehézsúlyú öklözője.

ki nyeri a címet?
Pascal PTS
Pascal KO-TKO
Balzsay PTS
Balzsay KO-TKO
döntetlen vagy döntés nélkül
dentista ungheria, impianti ungheria, stomatologo, implantologia - építőipar, épületgépészet, mélyépítés - trapézlemez, csarnoképítés - fűnyíró szivattyú
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


ROR INFO SITEMAP XML Valid HTML 4.01 Transitional Valid CSS!
Page Strength SEO Tool - SEOmoz.org PageRank Toplista - SEO Tools Fight Against Unliked Spammer Tools Küzdelem a spammelők ellen site statistics Webtop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika