Korunk vitathatatlanul legnépszerűbb ökölvívója tavaly szeptemberben bokszolt utoljára, és akkor nem igazán tudott fogást találni a veretlen világklasszis Floyd Mayweather Jr-on. A 35 esztendős sportember azonban nem adta fel, idén szeptemberben ismét megküzd honfitársával, ám előbb bemelegítésként szombat éjjel ringbe lépett a szintén gyors, technikás, és kiválóan védekező Steve Forbesszal (33 győzelem – 6 vereség).
A kaliforniai Carsonban megrendezett mérkőzés viszonylag egyoldalú, de végig látványos, sok ütéssel tarkított küzdelmet hozott. Forbes sima veresége ellenére igazolta klasszisát, remek védekezéssel lehetetlenné tette, hogy versenytársa beváltsa a kiütésre vonatkozó ígéretét. Ám az is nyilvánvaló, hogy a „Contender-sztár” számára Oscar túl gyors, túl erős és túl motivált volt. Ez utóbbi lehet az egész Oscar-Forbes sztori kulcsa, mert noha a világsztár jelezte, hogy komolyan veszi a küzdelmet, ez csak a ringben bizonyosodott be, ekképp Forbes, számottevő ütőerő híján, szinte esélytelen volt a végső győzelemre. Oscar De La Hoya számára viszont nagyszerű próba volt a meccs, hisz a küzdelem döntő hányadában, éles körülmények között gyakorolhatta azt a harcmodort, ami Floyd Mayweather Jr. legyőzéséhez, vagy legalábbis megszorongatásához szüksége lesz.
A végeredmény egyhangú, és nagy pontkülönbségű (120-108, 119-109, 119-109). Oscar De La Hoya (39 győzelem – 5 vereség) győzelem. A búcsúkörút folytatódik: szeptember 20-án, Las Vegasban, Oscar De La Hoya – Floyd Mayweather Jr. küzdelem!