Rajongó legyen a talpán, aki követni tudja az eseményeket. Az ukrán Vlagyimir Vircsisz (24 győzelem – 1 vereség) és a kubai Juan Carlos Gomez (43 győzelem – 1 vereség) felváltva csinálnak hülyét saját magukból, és a promótereikből. Gomez már a kezdetektől össze-vissza beszél, hisz előbb összeveszett Ahmet Öner promóterrel, majd kibékült vele, ám a kevés felkészülési időre hivatkozva kijelentette, hogy nem vállalja a küzdelmet március 8-án.

Az ukrán Vircsisszel eleinte minden rendben volt, megjelent és nyilatkozott a mérkőzést bejelenteni hivatott sajtótájékoztatón, aztán váltott. Néhány napja ő is kijelentette, hogy kevés a felkészülésre szánt idő, ezért hazautazott. De előtte még elmondta, hogy a meccspénz is karcsú, és többet akar. „Múlt péntekig minden rendben volt, jó hangulatban készültünk a meccsre. Komoly munkát végeztünk, és a megtervezett menetrend szerint edzettünk a cél érdekében. Ami most történik, az teljesen érthetetlen” – beszélt az ukrán edzője, Konny Mittermeier.
És akkor a legújabb csavar. Miután Vircsisz hazautazott, és leállt az edzésekkel, Juan Carlos Gomez kijelentette, hogy kész ringbe lépni az eredeti március 8-i időpontban. „Nagyon fontos nekem ez a mérkőzés, nem szalasztom el az alkalmat” – mondta Los Angelesben Gomez. „Nagyon tisztelem a WBC szövetséget, amelynél cirkálósúlyban bajnok lehettem. Vircsisszel, vagy mással, március 8-án bokszolni akarok.”
A rétestészta hosszúságú történet biztosan folytatódni fog, merthogy az Universum már jelentette a WBC-nek, hogy egyik ökölvívó sem írta alá a szerződést a március 8-i Krefield-i küzdelemre. Ugyanakkor a német vállakozás is nagyban hozzájárult a helyzet negativ alakulásához, merthogy a küzdelmet legkésőbb 90 nappal a versenytárgyalás után kellne megrendezni, miközben a március 8-i dátum csak az 55. nap.
Biztosan folytatjuk!