Ezek után bizonyára mindenki tudja, melyik gáláról van szó! Igen, a Miguel Cotto vs Zab Judah páros nevével fémjelzett eseményről. A hangulat a tetőfokára hágott már az előmeccsek során, amit erőteljesen kifejezésre is juttatott a bokszszerető, teltházas közönség. Már ekkor Cotto nevét skandálták szinte ritmikusan! Barátom, Jury Foreman csak még inkább szította a lázban égő közönséget, hisz szinte iskolaboksszal győzte le ellenfelét, és talán csak szerénységének köszönhetően, látszólag alig hitte el az egyébként kétségtelen sikert.
Majd nemsokára, egy ismert személyre lettem figyelmes, ahogyan a kék sarokba szólították. És már meg is pillantottam Bobby Pacquiaot. Mint ahogyan bátyjának, Manny Pacquiaonak a szemében elszánt tűz perzselő lángját véltem felfedezni, úgy a testvér is felvértezve a harc szellemének tüzével, magabiztosan lépett a kötelek közé! Persze, a ringben ez a magabiztosság hamar elszállt, bár a küzdeni akarás megmaradt, de így is kikapott, amely vereséget egy kíméletlen testütés véglegesített!
A következő mérkőzés favoritja Julio Cesar Chavez Jr. volt, és nem csak favoritja, hanem győztese is, hisz érett bunyóval igen hamar eldöntötte az ütközetet, egy bődületes testütéssel.
És elérkezett a nagy ütközet! Mikor az utolsó csiszolásokat mutatták a nagy kivetítőn, amit ha Cotto iskolázása jelentett, akkor a közönség üdvrivalgásban éljenzett, míg ha Judah pillanatait mutatták, egyszerűen szólva kifütyölték! Persze Cotto meg is hálálta a közönség önfeledt szeretetét, hisz úgy ünnepelték a puerto ricoi sztárt, hogy azt talán még a két utcával lejjebb lévő Macys üzletháznál is hallani lehetett. Ezért Miguel ámulatba ejtő bunyóval, szinte megalázta Judát, aki Cotto lábai előtt hevert, így jelezvén, nem kívánja folytatni az ütközetet!
Rólam csak annyit, nemsoká haza térek, de az én karrierem nem fejeződött be, csupán most kezdődik majd el! Ragadozó!
Üdv Andris