„Aki egyszer igazi sportoló volt, az örökre az marad!”

Az 1992-es barcelonai olimpia legnagyobb magyar meglepetése volt a 95 kilogrammos dzsúdós győzelme. Mert bár az akkor húszéves, még juniorkorú, nyakigláb fiatalember rendelkezett junior- és felnőtt Eb-éremmel is, de az, hogy az ötkarikás játékok dobogójának legtetejéig jutott, maga volt a csoda!

- Nagyon nehéz volt felfogni, hogy győztem – emlékszik élete legnagyobb sportsikerére a magyar dzsúdó ezidáig egyetlen olimpiai bajnoka. - Ha valaki mással történik, azt sokkal hamarabb elhiszi az ember, mintha saját magával esik meg. Hiába volt a kezemben az aranyérem, hiába álltam a dobogó tetején, hosszú idő telt el, míg felfogtam, mi is történt velem. De az az igazság, néha még ma is rácsodálkozom, hogy olimpiai bajnok vagyok.

Az akkoriban csak „Atom Anti” néven emlegetett sportoló még abban az évben behúzott egy junior vb-ezüstöt, majd a rá következő esztendőben a felnőttek Európa-bajnokságán bronzot, világbajnokságán aranyat vehetett át, csattanós választ adva az olimpiai elsőségét csak a szerencsének betudó huhogóknak.

Aztán igencsak megpróbálta a sors, sorozatos sérülések, a korábbiaktól jócskán elmaradó eredmények jellemezték pályájának következő szakaszát, pedig a munkához való hozzáállása mit sem változott.

- Nagyon sokat dolgoztam, betegen, sérülten, pihenés nélkül, s ez visszaütött. Többször műtöttek, mindig siettetem a visszatérést, szinte nem volt olyan világverseny, ahol tökéletesen egészségesen álltam volna rajthoz. Úgy éreztem, vezekelnem kell a korábbi eredményekért – beszél a nehéz időkről az athéni olimpiai csapat zászlóvivője, aki lelkileg sem volt toppon ebben az időszakban, folyamatos vívódása is rányomta bélyegét teljesítményére. Nehezen tudta feldolgozni a barcelonai sikert, hosszú évekig kereste a választ, miért éppen ő jutott fel a csúcsra.

- Sokáig rágódtam azon, hogyan várhatom én el egy olimpiai- és világbajnoki arany után a többi győzelmet. Aztán rájöttem, ki kell használni az Isten által adott tudást, szerencsét és lehetőséget. Nem kell mindig keresni valamit a dolgok mögött, van úgy, hogy csak megtörténnek. Nem mindenre van egzakt magyarázat. Keressük a választ, de van egy szint, amelyen túl már nem érdemes sokat filozofálni, túl kell lépni!

S Kovács Antal túllépett. 2000 környékén, fejben letisztulva eldöntötte, nem rágódik tovább, egyszerűen csak élvezi a dzsúdót. Visszatért a gyökerekhez, a virtushoz, ahonnan a sportág táplálkozik. Mentálisan úgy megerősödött, hogy szakadt térdszalaggal is jó volt egy Eb-bronzra.

- Úgy voltam vele, kapaszkodjunk össze, nézzük meg, ki a jobb! Nem érdekes, hogy Eb, vb, vagy olimpia, elkenem a száját és kész! Innentől leegyszerűsödött a történet, újra érmet szereztem minden világversenyen. Sok évnek kellett eltelnie, mire megértettem, ez a játék, az élet miről szól, de addigra kicsit elfáradtam. A mai tudásommal és a régi testemmel jó lenne újra kezdeni, de ez legyen a legkisebb hiányérzet az életemben. Annyi mindent kaptam a sorstól, amit talán meg sem érdemeltem, hogy egy rossz szavam sem lehet –érkezik a válasz a tőle megszokott szerénységgel.

Valószínűleg ez a mentalitás, s életszemlélete teszi ma is a dzsúdós kissrácok példaképévé, akik fürtökben lógnak rajta, ha megjelenik egy-egy versenyen. Ilyenkor számolatlanul osztja az autógrammokat, állja a kérdéseket.

- Ez soha nem volt teher számomra, nekem is voltak példaképeim. Hízelgő, hogy felnéznek rám a gyerekek. De bennem is van egy vágy, hogy elmondhassam, amit gondolok. Van egyfajta küldetéstudatom, amiről hiszem, hogy fontos, azt szeretem megosztani azokkal, akiket érdekel. Nem vettem fel pózokat, mindig magamat adom. Hogy az életem lehet jó példa, az nem az én érdemem, hanem a szüleimé, a testvéremé, az edzőmé, Hangyási Lászlóé és a barátaimé. De könnyű jó fejnek lenni, ha az ember olimpiai bajnok, nem tudom, hogy vettem volna a sikertelenséget.

A már említett mester, Hangyási László úgy hozzátartozik Kovács Antalhoz, mint Kiss László az úszó Egerszegi Krisztinához vagy Szántó Imre az ökölvívó Kovács Istvánhoz. A korábbi remek dzsúdós, kitűnő földharcos a magánéletben is nagyon közel áll tanítványához.

- Személyes példamutatása, kitartása, akaratereje, szerénysége ma is követendő számomra. Tőle tanultam meg a győzni akarást, elhinni, hogy képes vagyok dolgokra. Ez a mentalitás az életben is sokat segített. Azt is ő oltotta belém, hogy versenyek előtt nem kell foglalkozni a tabellával, nem mind a negyven embert kell legyőzni, csak mindig az esedékes ellenfelet. Így nyertem az olimpián is, mindig csak a következő mérkőzésre koncentráltam.

Bár a négy olimpiát megjárt dzsúdós már hivatalosan 2005-ben bejelentette visszavonulását, de ennek ellenére még mindig lenyomja a heti hat-nyolc edzést, s ha kell, áll a válogatott rendelkezésére. Tavaly a japánok elleni jubileumi csapatversenyen nagy kűzdelemben ipponnal verte a világ élvonalához tartozó vetélytársát. Az ország egyik legjobb dzsúdós-műhelyében ma is vezér, az embert próbáló hajnali tréningek után még mindig ő kezdi el elsőként a „szorgalmi” erősítő köredzéseket. Mint mondja, ameddig egészsége engedi, nem is jön le a tatamiról. De mi van a civil élettel?

- Aki egyszer igazi sportoló volt, az örökre az marad! Ezzel együtt én mindig úgy sportoltam, hogy közben más dolgokat is csináltam: tanultam, csajoztam, építkeztem, mindig volt valami. Számomra sokáig a sport volt a legfontosabb, ez határozta meg az életemet. Most a család, a dzsúdó és a munka együtt teszi ki, bármelyik hiányát nagyon nehezen viselném – mondja a paksi atomerőműben dolgozó közgazdász végzettségű dzsudoka, aki az idén védi PhD disszertációját.

Az olimpiai bajnok kiáll az atomenergia felhasználás mellett, a városának szóló rosszízű megjegyzéseket hallva már gyermekként elhatározta, ha lehetősége lesz rá, aktívan tesz a kialakult téveszmék ellen. Több tízezer oldalon rágta át magát, tökéletes ismerője a témának, nem csak reklámarc erőműben. Fontosnak tartja a teljes körű tájékoztatást, hogy az emberek képben legyenek, ha egyszer esetleg a paksi erőmű további sorsáról kellene dönteniük.

De az energiakérdés után vissza a dzsúdóhoz, hiszen mégis csak ennek egyik legnagyobb tudora a hat danos sportember. Ki más adhatna nála korrektebb prognózist a sportág magyar képviselőinek pekingi olimpiai esélyeiről? A szakemberek szerint a barcelonaihoz hasonló nagy csapat formálódik, bár a mai generációnak nem lesz könnyű túlszárnyalnia Kovács Antal arany-, Csák József és Hajtós Bertalan ezüst-, valamint Csősz Imre bronzérmét.

- A mostani csapat életkor alapján még a következő olimpián is ott lehet. Az elmúlt évtizedben minden utánpótlásversenyről számtalan érmet, köztük sok aranyat hoztak, s a gárda gerince már felnőttben is bizonyított. Nagyon erős a csapat, az összes olimpiai sportág közül egyedül mi produkálunk nagyobb indulói létszámot, mint Athénban, pedig szigorodtak a feltételek. Bennük van a kiemelkedő eredmény, de a dzsúdót ismerve nem lehet neveket mondani, de nem is akarok terhet rakni az esélyesekre. Akik kijutnak, azok közül mindenki potenciális éremesélyes. Két medált várok, s ebben benne lehet egy arany is.

Balogh Zoltán