Akinek soha nem munka a bunyó

- Dehogy zavarsz, mindig örülök, ha a bunyóról esik szó – nyugtatott meg a mester, amikor mentegetőzni kezdtem, hogy éppen hétvégi pihenőjén háborgatom – Béres Zolival tegnap is kint voltunk Kassán, megkért, kísérjem el egy profi meccsére. Még szép, hogy mentem, imádom a srácokat, de Csepiéket (Petrányi Zoltán - szerk.) most nem kísértem ki Olaszországba, az az utazás már túl rumlis lett volna nekem, repülő, vonat, egészen le a csizma sarkáig.
Ám nem volt mindig nyűg az utazás, régebben a világjárás hozzátartozott a korábbi remek bunyós mindennapjaihoz. A sportnak köszönhetően bejárta a Földet, jó pár nagy nemzetközi torna aranyérmét hozta haza, de az igazi élmény az 1968-as olimpián való részvétel volt számára. Akkor még nem volt kvalifikáció, 46-an indultak súlycsoportjában, s két győztes meccsel a 16-ig jutott. Remek eredmény, az 1930-ban, Budapesten Európa-bajnokságot nyert édesapa is elismerte fia teljesítményét, de nem különben, az ugyanebben az évben szerzett magyar bajnoki címet is.

- Amikor 1954-ben elkezdtem az edzéseket, kicsit teher volt számomra, hogy édesapám korábban nagyon eredményes, mindenki által elismert ökölvívó volt. Becsülettel tettem a dolgomat, de nem sikerült túlszárnyalnom az eredményeit - szerénykedett Gyugyó bá’, aki 1972-ben országos bajnoki ezüstéremmel búcsúzott az aktív pályafutástól. A ringtől azonban egy percig sem szakadt el, az Óbuda TSZ SK-ban elkezdte edzői munkáját, ahol a szakmai főnök nem volt más, mint a háromszoros olimpiai bajnok Papp László.

- Laci bácsi egy csoda volt! Ha egy szóval kellene jellemeznem, a precíz lenne a megfelelő kifejezés. Az edzéstől kezdve az étkezésig mindenre odafigyelt, abszolút profi volt. A humora is hozzátartozott a mindennapokhoz, és a legkisebb sráchoz is volt egy-egy kedves szava. Nagy ajándéknak tekintem, hogy vele dolgozhattam.
A klubedzői munka mellett egy idő után a válogatott felkészítésében is szerepet kapott Szabó Nagy Gyula, 15 évet húzott le a legjobb magyar ökölvívók társaságában, s megadatott neki, hogy az 1992-es ötkarikás játékokon Szántó Imre mellett ténykedjen a szorítósarokban. A csapat sem volt piskóta, Koko, Mizsei Gyuri és a még ma is aktív Béres Zoli által három bronzérmet szerzett a társulat.

- Fantasztikus fickók voltak, remek bunyósok és igazi csibészek. A melóban nem ismertek pardont, de egyszer-egyszer azért kilógtak a táborból, persze, tudtam róla, de falaztam nekik. Öcsi (Szántó Imre - szerk.) volt a keményebb, én inkább más oldalról közelítettem meg a srácokat. A szorítósarokban sem volt kenyerem az üvöltözés, jó szóval igyekeztem hatni, van a bunyósnak elég baja, ha tisztességgel küzd, és mégis verik a ringben.

A Szántó-Szabó Nagy-páros a nemzeti csapat után a 2001-től a Vasasnál is együtt dolgozott, Öcsi bácsi vezetőedzői, míg Gyugyó bá’ edzői minőségben. Ám 2004-ben vége szakadt a munkakapcsolatnak, Szabó Nagy Gyula Petrányi Zoltán versenyző társaságában elhagyta a piros-kékeket. Az edző nem szívesen beszélt a szakításról, de azt nem tagadta, igen érzékenyen érintette a történet, hiszen több mint ötven éves barátság fűzte - s talán még fűzi ma is - Szántó Imréhez.
- Tavaly Petrányi Zoli a kiskocsmájában összehozott minket, ahol persze rögtön fátylat borítottunk a történtekre. Azóta is, ha találkozunk, beszélgetünk egymással, bár már nem tartjuk olyan szorosan a kapcsolatot, mint régen. Nem haragszom Öcsire, rengeteg szép emlék fűz össze minket, de úgy hozta az élet, hogy kicsit eltávolodtunk – hangzott a szűkszavú kommentár.

A 63 éves szakember életében három esztendeje új fejezet kezdődött, már többször emlegetett tanítványával, Petrányi Zoltánnal az Euro Centerben profikkal- és persze lelkes amatőrrökkel- kezdték el a munkát, de egy ideje már a Flórián téri üzletközpontban, a Gilda Max Gymben tartják a tréningeket.

- Zoli sokkal több nekem, mint egy versenyző vagy kolléga, olyan mintha a fiam lenne. De úgy érzem, én is szinte családtag vagyok náluk. Nagyon élvezem a munkát, a lehető legjobban igyekszem felkészíteni a fiúkat, s mindenben segítem Zolit. A magam ura vagyok, nem szól bele senki az edzésmunkába, felszabadultan érzem magam.

A remek kondícióban lévő tréner 2005 nyarán átesett egy epehólyag műtéten - emiatt nem is vehetett részt Csepi Danny Williams elleni összecsapásán -, ám ez nem tartotta vissza sokáig az edzőteremtől, ma is ugyanolyan fiatalos lendülettel vezeti a gyakorlásokat, mint húsz évvel ezelőtt. Az étkezésre persze kicsit már jobban kell figyelnie, de azért néha becsempész egy-egy finom csülköt az étrendjébe.

- Ennyi „bűnözés” talán még belefér – mosolygott csibészesen. - Amíg csak erővel bírom, addig szeretnék ennek a gyönyörű sportágnak a közelében maradni. Az ökölvívást soha nem tekintettem munkának, az eltelt több mint ötven év alatt rengeteg örömben volt részem. Szerencsés vagyok, hiszen egész életemben azzal foglalkozhattam, amit a legjobban szeretek. Kívánhat ennél többet egy ember?

Balogh Zoltán
Fotók: Petrányi Zoltán