Papp László születésének 82. évfordulóján harmadszor adták át az ökölvívó legendáról elnevezett díjakat a legeredményesebb utánpótláskorú versenyzőknek, kedden este a Baross étteremben megtartott fórumon, a Sportfogadóban.
hirdetés
Az elismerést Elbert Gábor sportszakállamtitkár nyújtotta át a kadett Európa-bajnok Móna Imrének, a junior Eb-bronzérmes Lakatos Péternek, Oravecz Pálnak és Ungvári Istvánnak, valamint a kadett Eb-n harmadik Kálé Sándornak.
A díjátadáson részt vett Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, továbbá Papp László fia és felesége.
Elbert Gábor megjegyezte: elégedett a magyar bokszolók február végi teljesítményével, hiszen több olyan versenyző szerzett olimpiai kvótát, akiktől előzetesen nem várták.
A pekingi játékok esetleges bojkottja kapcsán kijelentette, nem szabad a sportot és a politikát összekeverni, és véleménye szerint nem lesz olyan ország, aki a tibeti véres események miatt távol marad a nyári olimpiától.
Csötönyi Sándor szerint a magyar ökölvívás eredményessége néhány megszállott szakemberen múlik és eddig elégedett a versenyzők olimpiai kvalifikációjával. Pekingi jóslásokba nem kívánt bocsátkozni, de a kerettagok közül bárkit képesnek tart arra, hogy pontot szerezzen Kínában.
Balzsay Károly szövetségi kapitány az eddigi négy kvalifikáció - Szellő Imre (81 kg), Kalucza Norbert (51), Varga Miklós (60) és Káté Gyula (64) - mellett további egy-két kvóta megszerzésében reménykedik az áprilisi, athéni kvalifikációs tornán, amelyen elsősorban Bedák Pálban (48 kg) bízik. A pekingi játékokon pedig egy érmet és egy pontszerző helyezést vár a magyar versenyzőktől.
forrás: xlsport.hu
Értékelje cikkünket: (Eddig 2 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!