„Nehéz volt elhinni, hogy tényleg létrejön a mérkőzés, de ez most már a valóság. Egyértelműen az övért megyek Németországba” – beszélt angliai indulásakor a szigetországban rendkívüli népszerűségnek örvendő brit bajnok. „Mindenki biztat, hogy sikerülhet nyerni Csagajev ellen. Többen említették, hogyan ütötte ki George Foreman Michael Moorert, amikor ő már 45 esztendős volt, és így ismét világbajnok lett. Nem akarom magam Foremanhoz hasonlítani, de az ő példája megerősíti azt a tényt, hogy a kor nem számít nehézsúlyban.”
Nem jött létre egyszerűen a címmérkőzés, hisz bár Frank Warren megígérte a bokszolónak, hogy lehetőséget biztosít, Skelton tavaly július óta tétlenségre volt ítélve. Egyrészt mert az utolsó mérkőzését, melyet Michael Sprott ellen pontozással megnyert, mégsem fogadták el bajnoki kvalifikációs mérkőzésnek. “Úgy léptünk ringbe, hogy a világbajnoki címmérkőzésért harcolunk. Végül Frank sok munkája beért, Csagajev elérhető lett, és én habozás nélkül elvállaltam. Ez nekem egy nagy lehetőség, az egyetlen és utolsó lehetőség!”
„Csagajev egy nagyon jó bokszoló, nem becsüljük alá, de én legyőzöm őt. A késői meneteket nehezen bírja, ezért én akkor fogom a nyomást fokozni” – fogalmazott. „Én vagyok az esélytelenebb, de ezt én nem veszem figyelembe. Csagajev övét akarom!”
Mint ismeretes, Csagajev tavaly április óta nem bokszolt, mivel állítólag annyira fejébe szállt a dicsőség, miután legyőzte Nyikolaj Valujevet, hogy jó ideig képtelen volt kemény munkára fogni testét! Ha ez igaz, Skelton nem fog esélytelenül ringbe lépni!