www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Balzsay Károly ellenfele Denisz Inkin lesz

A+A-
2008. aug. 14., csütörtök, 13:422813 olvasás - 33 komment


Balzsay Károly ellenfele Denisz Inkin lesz

Hivatalosan is bejelentették, hogy az Universum istálló két ökölvívója, a magyar Balzsay Károly (19 győzelem – 0 vereség), és az orosz Denisz Inkin (33 győzelem – 0 vereség) küzdhet meg a WBO nagyközépsúlyú interim (világ)bajnoki címért. A mérkőzésre szeptember 27-én, Hamburgban, a Color Line Arénában kerül sor.


InkinDenis.jpgA 29 esztendős fordított alapállású magyar bokszoló vezeti a szövetség világranglistáját, valamint őrzi az interkontinentális címet. A szintén veretlen, 30 éves ellenfele harmadik a rangsorban, de ő a WBC-nél őriz nemzetközi bajnoki övet. A normál alapállású Denisz Inkin már amatőrként is figyelemre méltó eredményeket ért el, hisz kadet (17 éves) Európa-bajnok volt, valamint kétszer nyert világbajnoki címet katonai játékokon.

Balzsay edzője Fritz Sdunek, miközben versenytársa felkészülését Magomed Saburov irányítja az Universum Box-Promotion csapatánál.

Mint ismert, a WBO/WBA világbajnok Joe Calzaghe (45 győzelem – 0 vereség) nem mondott le a WBO szövetség övéről, ezért bokszolnak Balzsayék az interim (átmeneti) címért! A győztes kihívhatja a walesi ökölvívót.
Értékelje cikkünket: (Eddig 1 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 33 hozzászólás érkezett )
33 Adam [2008-08-18 20:36:15]
Nem tudok olyan törvényröl, amelyik megtiltaná azt, hogy ebben az állításodban kételkedjek.
32 Erwin [2008-08-18 20:23:56]
Nem tudom, fogalmam sincs. Az ilyen hírek előbb-utóbb kitudódnak.
31 Adam [2008-08-18 20:14:55]
Kiegészítés:

Kedves Erwin!

Ha akaratomon kívül azt a látszatot keltettem, hogy a Ti híretek tölem származik, akkor elnézést kérek, ez nem volt szándékomban, hiszen tudom, hogy nem így volt.

P.S.:

felkeltetted az érdeklödésemet.

"Vártam türelemmel, hogy mi alakul, aztán szépen elkezdett a hír szivárogni (nem tőlem, nem tőlünk, lényegtelen is, hogy kitöl)"

lenne egy kérdésem: kitöl?

30 Adam [2008-08-18 19:59:32]
Nem értem mit akarsz Erwin. Pontosan tudom, hogy kitöl és mikor szereztetek infot.

Csak azt szerettem volna tisztázni, hogy a sok ökör hozzászóló, akiket szerintem Te is megvetsz, ismét téved, amikor az Universum Box Promotiont gyalázza azzal, hogy ök dobnak nagy neveket a köztudatba, aztán kishurkákat hoznak ellenfélnek.

Az Universum Balzsayval kapcsolatban, konkrét ellenfélként Dennis Inkint említette. Senki mást.
29 VRRRT [2008-08-18 17:18:34]
Igen, a Teskohl név ezekből épül fel.
28 Erwin [2008-08-18 16:52:10]
„Arról, hogy Karesz komolyabb címmeccsen bokszol, mint az interkonti cím, illetve, hogy az Universum tárgyal Pascallal, elöször én írtam a magyar interneten, a profibox, hu-n, a Balzsay topicban. Röviddel azután, hogy ezt leírtam, töröltem, amit írtam, mivel hirtelen tudatosult bennem, hogy a sok ostoba bunkó, megint csak élcelödésre fogja használni ellenem amit írtam, ha netán mégsem lesz ilyen meccs.
Még mindig látható az a "hozzászólásom", ami csak -------- vonalból áll, mert a szöveget töröltem.
A profiboksz.hu megírta néhány órával késöbb. Röviddel azután mások is. Azóta sok tájékozatlan ember arról ír, hogy az "Universum nagy neveket dob be a köztudatba, aztán jön egy hurka". „
Ismét belelépek a csapdába, és valószínűleg én leszek újra a magamutogató, melldöngető fazon, de leírom, ami az igazság ez ügyben a mi részünkről, hogy tisztázzam azt, hogy most sem tőled szereztünk infót.


A Te beírásod a Px fórumra június 29-i (ha ez az a bizonyos törölt hozzászólás, ha nem akkor elnézést kérek). Én június 6-án délelőtt kaptam egy telefont. A hívó fél nevét nem írom le, de nem nehéz kitalálni, hogy kiről van szó. A hívás arról szólt, hogy Warren szóban jelezte a WBO felé, hogy lemondanak a címről, és hogy a szabad övért úgy tűnik, hogy Balzsay vs Pascal meccs lesz, és hogy Poszwa már el is kezdett tárgyalni a WBO-val. Az most már nem rémlik ennyi idő után, hogy Poszwa ez után utazott ki Puerto Ricoba személyesen tárgyalni, vagy ekkor már haza is ért. Aki engem felhívott megkért, hogy ne írjam meg, ne szellőztessem meg, mert ez még csak egy kezdeti stádiumba lévő dolog, és még bármi közbejöhet, és nagyon-nagyon képlékeny a téma. Egyetértettem, mert nem szeretek fél infókra, bizonytalan hírekre alapozva írni. Vártam türelemmel, hogy mi alakul, aztán szépen elkezdett a hír szivárogni (nem tőlem, nem tőlünk, lényegtelen is hogy kitől), és végül egyeztetve az infót adó személlyel – akiben maximálisan bízok – megírtam (ha jól rémlik, a konkrét hírrel a Monokli meg is előzött), ügyelve arra, hogy ne kész tényként, hanem eshetőségként kezeljem.

A ügy folytatása ismert. Nem cirkuszolni akarok, nem kötekedni, mindössze azt szerettem volna elkerülni, hogy infó lopás gyanújába keveredjek, keveredjünk.
27 Debreczeni Gábor [2008-08-18 16:39:21]
Ádám ez a (Teskohl) az olcsóságáról ismert TESCO és K.P.KOHL nevéből összerakott mozaikszó?? Mert ha igen az zseniálisan frappáns ,és pestiesen szólva Qrvajó!!!
26 Shaham [2008-08-18 15:46:11]
Adam köszönöm a felvilágositást.... Igazad van ezt a bonyolultságot a boxpolitikában csak a hozzád hasonló felsöbbrendü lények érthetik meg:) Nagy kár hogy nem a Magyar társadalmat erösited mentális képességeiddel! El kellene indulnod a választásokon....
25 Adam [2008-08-18 15:11:04]
Kedves Hozzászólók!

Az, hogy Balzsay Karesz kihívói pozicióba került, az Universum Box Promotion zseniális menedzselését dicséri, illetve arra enged következtetni, hogy nagy terveik vannak Karesszel.

Az, hogy (Kessler és Calzaghe után) a súlycsoport harmadik legerösebb ellenfelét szerzödtették neki, csak ugyanezt bizonyítja.

Karesz szerencséjére Inkin egy holtvágányra jutott, ahol az Universum veszve érezte a bele (Inkinbe) fektetett pénzt.

Miért?

Inkinre nincs érdeklödés a hazájában. Az orosz és egyéb szovjet televiziók nevetséges összegeket fizetnek, és azt is inkább a nehézsúlyúkra költik. A közönséget elkényezteti a túlkínálat nehézsúlyúakból, Kotelnik, Inkin és Sidorenko isszák meg ennek a levét.

Inkinre nincs érdeklödés Németországban. Hiába próbálta az Universum az Eurosporton keresztül népszerüsíteni, a nézök megnézték Khoren Gevort, amikor Cuxhavenben bokszolt, aztán két perc után kikapcsolták Inkint.
Ha nem megy az Eurosport, akkor egy németet kell megveretni vele, hátha akkor mellé áll a német televizió. Mario Veitet kiütötte, aztán nem változott semmi.

Inkint el kellene adni jó pénzért ellenfélnek/kihívónak egy sztár ellen, mint erre sok példa van Németországban. Lehet pénzt keresni (Gevor-Abraham, 2 x Kotelnik-M`Baye, Kotelnik-Witter, Urkal-Tszu, Sturm-De La Hoya, Häußler-Kessler, Sartison-Kessler, Beyer-Kessler), és, ha nyer (Kotelnik-Rees) akkor utána még több pénzért lehet odalökni (Kotelnik-Salita).
Ha veszít, akkor jön a felhozó meccs Komjáthi ellen és lehet megint pénzt keresni Amerikában vagy Angliában. Ez egy magasabb szint annál, mint, amit a magyar felhozóemberek csinálnak, hiszen itt világbajnoki meccsekröl van szó, de a lényeg ugyanaz.
Inkin erre sem volt alkalmas, mivel a Carl Froch elleni meccset, amit ilyen szellemben terveztek, halasztások után sem tudta abszolválni.


Akkor gyerünk a legmagasabban jegyzett ellenfél ellen, ha az amúgy is a mi fiunk, nincs mit veszteni.

A terv zseniális, sokkal inkább szolgálja Balzsay Karesz és általában a bokszrajongók érdekét, mint egy Pascal vagy Mendy elleni meccs.

Több dolgot szeretnék tisztázni mielött sok tájékozatlan hozzászóló néhány bárgyú tévedést addig ismételget, amíg maga is elhiszi.

1. Pascal és Mendy (szerintem sokkal) rosszabb bokszolók, mint Inkin. Tehát ostobaság arról beszélni, hogy "hurkát" vagy "házinyulat" kap Karesz.

2. Pascal és Mendy kevesebbet kérnek, mint Inkin. Tehát rosszindulatú butaság azt állítani, hogy "Teskohl" "olcsó" ellenfelet hoz, ha Inkin lesz az ellenfél. Az Universum szerzödési stratégiája meccsenként illetve évenként nagyobb összeget ajánl, Inkin már messzire jutott, sok meccsen van túl. Nem lepne meg, ha jóval többet kapna a meccsért mint Karesz.

3. Az Universum soha nem hirdette, hogy milyen nagynevü ellenfelet hoz Karesznak. Sem Pascalról, sem Mendyröl nem beszéltek. Az elsö konkrét bejelentés Inkin neve volt, aki tényleg nagyon nagy név.
Tehát a sok ostoba magyar hozzászóló értelmetlenül mocskolódik folyamatosan az Universum ellen, amikor azt állítják, hogy az Universum dob be nagy neveket a köztudatba, aztán "hurkát" hoz ellenfélnek. Arról, hogy Karesz komolyabb címmeccsen bokszol, mint az interkonti cím, illetve, hogy az Universum tárgyal Pascallal, elöször én írtam a magyar interneten, a profibox, hu-n, a Balzsay topicban. Röviddel azután, hogy ezt leírtam, töröltem, amit írtam, mivel hirtelen tudatosult bennem, hogy a sok ostoba bunkó, megint csak élcelödésre fogja használni ellenem amit írtam, ha netán mégsem lesz ilyen meccs.
Még mindig látható az a "hozzászólásom", ami csak -------- vonalból áll, mert a szöveget töröltem.
A profiboksz.hu megírta néhány órával késöbb. Röviddel azután mások is. Azóta sok tájékozatlan ember arról ír, hogy az "Universum nagy neveket dob be a köztudatba, aztán jön egy hurka".

4. Azt a baromságot, hogy egy ennyire zseniálisan menedzselt bokszoló, most célzottan és kizárólag Balzsay Károlyra gondolok, változtasson munkaadót, a legnagyobb ostobaságnak tartom, amit valaha magyar bokszhonlapokon olvastam. Pedig nagyon sok baromságot olvasok itt naponta.

Nézzük a német alternatívákat.
Ahmet Öner, amellett, hogy a puszta financiális túlélése is kérdéses, a kubaiakon kívül csak két bokszolójának szervez évi egy meccsnél többet. Vagyis csak 6 bokszolóját foglalkoztatja. Összesen 23 bokszolója van. A lengyelek és a ghanai megpróbálnak maguk szervezte felhozómeccseken a hazájukban formában maradni (Olaf Schröder módszer), a többinek még erre sincs esélye. Kareszre vajon milyen "karrier" várna?

Sauerland most akar megszabadulni egy nagyközépsúlyútól (Häußler), gondban van, hogy mit kezdjen egy másikkal (Larsen), és meg akar szerezni egy harmadikat (Kessler), éppen most megszerzett egy negyediket, akit el akar helyezni a ranglistákon (Rudy Markussen). Ilyen körülmények között pont annyira van szükségük Kareszre, mint egy púpra a hátukon.
Kapcsoljátok be kedves magyar forumozók az agyatokat. Mi történik ha Karesz munkaadót vált, és Sauerland úr alkalmazza?
A WBO listáról másnapra eltünik. Az IBF, WBA vagy a WBC listára kerülés további felhozómeccseket és sok pénzt igényelne Sauerland úrtól. De minek fektetne ebbe pénzt? Három embere van a WBC, négy a WBA és három az IBF elsö 15-ben. További 3 embere van mindhárom ranglistán, akiknek a promociójában anyagilag érdekelt. Meg még ott van Rudy Markussen.

Kérdezem újra: minek fektessen egy további nagyközépsúlyúba pénzt?

Az Universumnál Karesznek jövöje van. Jelenleg ö az elsöszámú magyközépsúlyú, ö az, akivel hosszútávon terveznek.
Minden követelményt teljesít, illetve nagy remény van rá, hogy teljesíteni fog.

A hazájában népszerü, létezik egy érdeklödö televizió, amelyik elfogadhatóan fizet (RTL-Klub). A német nézök és a német tévé, az eurosportos bevezetés után, érdeklödnek/érdeklödik utána.
Közvetlenül a kiugrás elött áll, hogy tévésztár legyen Németországban.
Jól beszél németül, jómegjelenésü, szimpatikus, értelmes és látványosan bokszol. Az Universum mindent megtesz azért, hogy a lehetö legerösebb és legdrágább ellenfelet szerezze neki, hogy egy nagyszabású és látványos meccsen sztárt csináljon belöle.

Most akkor min kell itt fanyalogni?

Talán jobb lenne, ha elöbb gondolkodna a sok ostoba bunkó, mielött telefirkálja az internetet baromságokkal.

P:S.

Nem tudtam magamat tovább visszatartani, az a rettenetes tájékozatlanság és sötétség, ami a hozzászólók között itt (meg a többi honlapon) elterjedt, arra kényszerített, hogy hozzászóljak. Tisztában vagyok vele, hogy az olvasók fele akkor sem érti meg amit írok, ha szájbarágóan részletesen teszem azt.
Mások/(ugyanazok?) pedig ostoba gúnyolódásként fogják ismételgetni egyes szavaimat és mondataimat, ezzel juttatják kifejezésre, hogy fogalmuk sincs arról, amiröl írok. Illetve ezzel próbálják a saját szellemi sötétségükröl elterelni a figyelmet. De nem érdekel, bízom benne, hogy lesz, aki érti, amit írok.
24 Suspect Zero [2008-08-18 12:59:59]
Ekképp is lehet nézni, ám Jean Pascan egyértelműen nem vállalta a küzdelmet, ahogy gyaníthatóan Mendy sem. Az idő viszont fogyott. Most ez egy megbocsátható lépés volt.
23 drymik [2008-08-18 09:02:01]
Kedves barátaim. Vegyükmár észre, hogy az Universum pitiáner üzleztpo-
litikája miatt kell Karesznak házi VB. cimmérkőzést vívnia.
Ugyanúgy mint madárnál, nem fizetnek hanem kaszálnak. Fiaink az Ő
egoista önző harácsoló módszereik miatt kapnak vagy házi nyulat, vagy
megvehető középszerü ellenfeleket.
Kohl effendi nagy macher !
22 ivetka [2008-08-17 00:10:55]
Azt testverem,hogy Balzsay meg Inkin is kikapott volna Kesslertol...Nem ok lettek volna az eselyesek,de Margarito az volt Cotto ellen?Balzsaybol kinezem a nagy utest barki ellen,,,
21 Boxpetya [2008-08-15 19:32:05]
Nem osztom Den nézeteit, de azt el kell ismerni, hogy Denis Inkin már amatőrben sem volt rosszabb, mint Balzsay, de profiként már egyértelműen többet bizonyított. VRRRT 60/40 -ével értek egyet.

Ami miatt nem osztom a nézeteit: most van egy gazdátlan öv!

Dimitri Sartisonnal megpróbáltak egy WBA vonalat, de elbukott. Ahogy elbukott volna Inkin és Balzsay is Mikkel Kessler ellen.
20 profi [2008-08-15 14:54:25]
Uraim!
Ez nem a Vasas, vagy az Újpest! Igaz, sokszor elmondtam, amit ma is tartok.
Az Universum használ amatőr elemeket. (de, ezt most nincs kedvem bővebben kifejteni)
Szóval, itt önálló karrierek vannak, amit mindenképp szemelőtt kell tartani.
Nincs "klubérdek", meg ilyen badarság. (klub sincs!!) A szervezőiroda érdeke kimondottan az, hogy jó mérkőzéseket szervezzen. Jó mérkőzéseket, csak jó, és rivalizálni akaró versenyzők tudnak produkálni. Az Uni sokáig volt arról "híres" hogy nem nagyon "teszelte" a bokszolóit, vagy túl sokszor mentette meg. Szerintem, a Michalczewszki vs. Gonzales meccs környékén a trend, fordulni látszott.
Végül: Balzsay vs. Inkin teljesen legitim, és logikus lépés. Az eredménytől függetlenül, mindkét bokszolónak nagy előre lépés a meccs.
19 Den [2008-08-15 13:06:23]
Gonzales- t az Erdei meccs óta csak verték, sőt mostmár TKO- val vesztett, mert inaktív volt.

Nekem lenne + 3 bajnokesélyes ökölvívóm 2 súlycsoportban, külön- külön szervezeteknél indítanám el őket a ranglétrán. 4 nagy, elismert őv létezik, miért nem lehetett más- más útra terelni őket?
18 Den [2008-08-15 13:01:27]
Balzsay és Inkin is külön- külön világbajnok lehetne egymástól függetlenül másik szervezetnél. Egymást segíthetnék és nem kellene az egyiknek majdnem elbukni!

Ha külön karriert futna be a 3 ökölvívó +, az sokkal több pénzt jelentene az UNI- nak, mint kettőt elhasaltatni.

Klicskóék testvérek? Madár-Brahmer-Balzsay-Inkin meg többet látják egymást, mint más a családtagjait..............
17 Simonka [2008-08-15 00:05:33]
Erdei Zsolti is be volt dobva a mélyvízbe, hiszen Julio Cesar González nem volt ismeretlen, hanem egy komoly skalp, ami előtt nem voltak annyira jó ellenfelei, mint Karcsinak. Balzsay Karcsira ráférne a siker, hiszen amatőrben a felnőttek között nem nyerte magát agyon nemzetközi szintén. És akkor még finom voltam. Itt az ideje Karcsinak a bizonyításra, hogy nem ő az "örök ígéret"! Hajrá. Hajrá. Hajrá!
16 szefi [2008-08-14 23:52:30]
Ha ezt Karesz megveri,akkor komoly előrelépést tesz a karrierjében. Ilyen nehéz,és veretlen ellenfele még nem volt,de győznie kell.Akkor felfigyel rá mindenki.Vele megtette az Universum,amit Zsolttal nem. Komoly,kemény ellenfelet adtak neki.
15 ivetka [2008-08-14 22:11:48]
Go Karesz Go!
14 Suspect Zero [2008-08-14 18:27:01]
Igazad van, rosszul írtam.

Azt én sem értem, miért negatív, hogy Balzsay egy jó harcossal küzdhet, ami nem ígérkezik sétagaloppnak. Jean Pascal, és Jean Paul Mendy nem vállalta, valakivel pedig bokszolni kell. Főleg, mivelhogy Calzaghe bejelentette, hogy Jones ellen lesz az utolsó meccse, vagyis nem is annyira interim ez az öv, csak átmeneti :)
13 Nezo [2008-08-14 18:24:12]
(Ja, Suspect, ha orosz nevet magyarítotok (szabály szerint természetesen helyesen teszitek), akkor teljesen magyarítani kéne, tehát Inkin keresztneve: Gyenyisz) :)
12 Nezo [2008-08-14 18:18:34]
Samatnak igaza van. Plusz mi az, hogy gyűlölik a magyarokat???? Mi ez a hülyeség? Azzal gyűlölik, hogy éppen megkapja Karesz az eredményei alapján őt megillető óriási lehetőséget??? Ennek csak örülhetünk! Végre egy remeknek ígérkező meccs ESÉLYES magyar profibunyóssal.
11 Samat [2008-08-14 17:44:22]
Nem értem, miért negatív, hogy Balzsay Károly Denis Inkinnel bokszol egy interim világbajnoki meccsen... Más istállóban is eldöntik, ki a jobb. Frank Warren évek óta ezt csinálja. Don King meg egyenesen DKP-s házibajnokságot csinált a begyűjtött világbajnoki címekből.

Van akinek minden rossz... ha hoznak egy gyengébb ellenfelet, akkor az lenne a bajod... nem értem!

Klicskóék meg testvérek!
10 Den [2008-08-14 17:38:44]
Pozitívum és negatívum is, hogy Madár és Karesz ugyanúgy ismeri a leendő ellenfelét, mint fordítva a sparringolások miatt.................

Ki- ki meccs lesz vérremenően a végsőkig!

Klicskó- Klicskó ellen sosem fog boxolni, miért kellett ez?

Ennyire gyűlölik a magyarokat? Kohl "úr" egy degenerált barom, hogy 3 veretlen és egy még mindig klasszist házirangadón összeereszt, míg más istállóban ezt sosem kezdeményeznék, mert sok szervezet bajnoka lehet a 4 srác, egymástól függetlenül, egymást segítve és nem egymásnak totálisan keresztbetéve!
9 Nezo [2008-08-14 17:03:20]
Ott a helyünk! :)
Kemény ellenfél, Karesz most megmutathatja, mit tud! Jó meccs lesz!
8 DotCom [2008-08-14 16:02:03]
A statisztika és a rutin egyértelműen Inkin mellett szól. Több mecss, jobb ellenfelek, magas kiütési százálék, szovjet boxiskola, stb. De azért az fontos, hogy a box nem statisztikáról, hanem ütések egymásutániságáról szól :). Szóval hajrá Karcsi, most majd elválik mennyit ér a mi fiunk. És végül egy szomorú, szerintem tény: Balzsay Karcsi első igazán komoly ellenfele magasabb szinvonalt képvisel, mint Madár bármelyik eddig vb ellenfele.
7 Den [2008-08-14 15:43:09]
Túl nagy a rizikó a házon belüli rivalizáció miatt!
Ha bármelyik magyar veszít, akkora presztízsveszteséget jelenthet, hogy Madárnál mindenképp a pályafutása végét jelentené, míg Balzsay is aránytalanul rosszabb megítélést szenvedne el, mint egy külsőstől kapott vereség- szerintem!

Nem értem mi szükség erre??? Miért nem örülnek neki, hogy van 4 nagyon tehetséges VB esélyes profi bunyósuk?
A 4- ből így lesz 2. A vesztesek nem egy mérkőzést veszítenek, hanem annál sokkal többet! Ki akarja "készíteni a 2 magyart" az UNI?
"Élet- halálharc várható"! Aki nyer életben marad és kereshet nagy pénzt- egyszer az biztos, míg aki veszít mehet, amerre lát........
6 VRRRT [2008-08-14 14:35:04]
És? A ranglistájukon még mindig 3. A Froch-? győztesével bokszolhatna elméletileg.
5 Suspect Zero [2008-08-14 13:58:41]
Denis Inkin nem bokszolhat a WBC címért, mivelhogy kétszer is lemondta az eliminátor mérkőzést sérülés miatt.
4 VRRRT [2008-08-14 13:51:51]
Kohl bácsi ismét alkot. Mindkét bokszoló vb esélyes. Inkin a WBCnél van tűzközelben, Karesz a WBOnál. 2 öv több lenne, mint 1... Kemény, kétesélyes meccs lesz, bár Inkin tapasztalata miatt 60-40 neki.
3 Suspect Zero [2008-08-14 13:48:12]
Azért mondom, hogy végre, mivelhogy végre tisztázódhatnak a csapaton belüli erőviszonyok!

Ám ehhez az kellett, hogy senki ne akarjon Balzsay Karcsival bokszolni!
2 undisputid [2008-08-14 13:44:42]
végre?! az universumnak ez a mániája hiszen így 0 a kockázat.
álltalában nem díjazom az uni istállón belüli küzdelmeit de erre a
meccsre kiváncsi vagyok. Inkin elég jó helyezésekkel bír nem rossz
bunyós így jó meccs lehet. félnehézben sem csodálkoznék 1 házi rangadón
Erdei és Brahmer között...
nem ártan már az uninak beválalósabbnak lenni persze Balzsay esetében Inkinre nem panaszkodok.
1 Suspect Zero [2008-08-14 13:34:27]
Na ehhez mit szóltok? Istállón belüli küzdelem, végre!


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika