www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Boksz helyett bújócska: Matolcsi ellenfele eltűnt

A+A-
2010. aug. 31., kedd, 17:333554 olvasás - 8 komment


Boksz helyett bújócska: Matolcsi ellenfele eltűnt

Hétfő este a budapesti Lőrinc Centerben rendezett küzdősport-ökölvívó gálát a Profibox Promotion és a Feja-Gym, melynek legjobban várt bokszmeccse sajnos elmaradt.


Az egykori WBF nagyváltósúlyú bajnok Matolcsi József elmondása szerint sokat edzett a budapesti mérkőzésére, és magára a visszatérésére, ugyanis eltökélt szándéka, hogy idővel ismét megközelítse korábbi sikereit. „Mata” a két olaszországi veresége után végre szeretett volna nyerni, és ehhez – valljuk be – Biczó Bálint (1-13-1) ideális választásnak tűnt. Ám Biczó a hivatalos mérlegelés kezdetéig nem érkezett meg, sőt, még a telefonját sem vette fel, így a „rutinosabbak” már ekkor tudták, hogy Matolcsi meccséből nem lesz semmi. Nem is lett.
horváthok.jpg

Ennek ellenére több remek küzdelmet láthatott a publikum. Lakatos Károly és Borovics Zoltán összecsapása hamar befejeződött, az utóbbi bunyós alig egy perc alatt kétszer is látványosan „elterült” a ringvásznon, így jogos volt, hogy a ringbíró Baranyi János TKO-val beszüntette a meccset. A két Horváth, Zoltán és Roland négy menetig gyűrte egymást, és a brusztolós mérkőzést egyhangú pontozással Roland nyerte meg.

Ramocsa Sándor és Orsós Lajos mérkőzésén a jóval erőteljesebb Ramocsa minden menetet vastagon megnyerve, egyhangú pontozással diadalmaskodott. Marosi György és Lakatos János szintén jó mérkőzést vívott. Az esélyesebb Marosi teljesítménye csak a harmadik körben esett vissza, ám a záró menetet, ahogy átesett a holtponton, ismét magabiztosan hozta – itt is egyhangú volt a pontozás.

Polgár Sándor és Krátki Mihály meccse talán még a pontozóbírókat is megizzasztotta. A kemény ki-ki összecsapáson az volt a koreográfia, hogy a menetek első felében Polgár, aztán Krátki teljesített jobban, így szigorúan nézve, az első három kör kiegyenlített volt. Krátki viszont jobban bírta a hajrát, a negyedik menetet tisztán megnyerte, s végül többségi döntéssel diadalmaskodott. A Czékus Zoltán – Szabó Titusz meccsre rányomta a bélyegét az a tény, hogy a két bokszoló között jelentősnek mondható súlykülönbség volt. Míg Czékus a cirkálósúlyú felső határán mért be, addig debreceni ellenfele éppencsak elérhette a kategória alsó határát. Mindenesetre Szabót dicséret illeti azért, mert képes volt végigbokszolni a négy menetet, ám helytállása csak egy sima pontozásos vereséghez volt elég.
Szabó-Czékus.jpg

A Batta Csaba – Ádám Endre meccsen nagy volt a különbség a két ökölvívó között, így az utóbbi az első szünet után kénytelen volt feladni az egyoldalú küzdelmet (TKO2). A rendezvény utolsó ökölvívó mérkőzésén Szalai Viktor és Bóbis István esett egymásnak. Az első szoros menet után Szalai kerül fölénybe, ám ezt követően nem bírta tartani folyamatosan támadó ellenfelét, így a meccs második felét egyértelműen elvesztette. A végeredmény döntetlen lett, úgy, hogy két pontozó egálnak (38-38) ítélte a látottakat, míg a harmadik ítész szerint Bóbis győzött (39-37).

Az utolsó mérkőzés előtti szünetben megható dolgok történtek a ringben. Petrányi Zoltán, a Profibox Promotion tulajdonosa köszöntötte egyik legaktívabb bokszolóját, az eddig 73 hivatásos mérkőzésen kötelek közé lépett Balogh Gábort. „Csepi” stílszerűen egy korsó sörrel ajándékozta meg a csupaszív „Rocco”-t :)
Értékelje cikkünket: (Eddig 3 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 8 hozzászólás érkezett )
8 IVETKA [2010-09-06 14:18:53]
Szia Toto! Ott voltal te is a 2007-es az UJPEST termeben tartott kis rendezvenyen-forumbunyo-en jutottam a dontobe a Hittmannel,ahol SD-vel kikaptam 2-1 re! A haverod a Kutro nekem is orszagos cimboram,hiszen 25 evig Obudan laktam! Most viszont mar 8 eve Londonban! A problemam a kovetkezo,a MATA-Matolcsi Jozsi- irta hogy kuldjek neki Londsdale kesztyut ahogy megigertem neki!
DE NEKEM CSAK CSAK 2 REGEBBI MOBILSZAMA VAN MEG ! TE EL TUDOD ERNI A CSAVOT?
SPORTBARATI UDV IFJ KALMAR GYORGY-LONDON
7 totoedzo [2010-09-05 21:14:38]
Sasi ez csak akkor van ha az orvos nem engedi,ha nem tiltja el már a következő héten,bokszolhat.,Lásd hány bokszoló van akit kivisznek 3 án és a következő héten bokszol 9 én. De ezeket a neveket te tudod,hisz te írod be őket.És ahol elfogadják őket ?? szinte minden üt.
6 Sasi [2010-09-05 16:56:22]
Gondolom azért egy KO/TKO esetén él az 1 hónap eltiltás. Vagy ezt törölték el?

London,

Sajna nem tudom a számát.
5 totoedzo [2010-09-05 16:11:19]
sasikám ilyen szabály már nincs aki fél az fél,
4 IVETKA [2010-09-04 03:21:26]
OFF SZia Sasi!Tudod a hittman szamat ?A masik forumon nem hasznalhatja a levelezot!! 2007-ben vele dontoztem ahol te is ott voltal! udv London
3 silverwolf [2010-08-31 18:58:08]
En ertem, de ettol meg nem korrekt az eljaras, semennyire sem.
2 Sasi [2010-08-31 17:47:03]
A boxrec szerint két hét múlva lesz Biczó Bálintnak egy meccse Olaszországban... az eltűnésének egyetlen oka, szerintem, hogy ha hétfőn KO/TKO eredménnyel kikap, akkor az a meccs ugrik...
1 silverwolf [2010-08-31 17:45:18]
Az ilyen tavolmarado "versenyzot" eltiltanam, min. 1 evre.


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika