2007. aug. 4., szombat, 18:22759 olvasás - 0 komment
Egy betegség miatt hiúsult meg az október 13-i Ruszlan Csagajev – Szultan Ibragimov nehézsúlyú világbajnoki címegyesítő küzdelem. A WBA bajnoka, az üzbég Ruszlan Csagajev (23 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) az elkövetkezendő hetekben nem tudta volna teljes intenzitással megkezdeni a felkészülést a moszkvai megmérettetésre, egy rejtélyes gyomorbetegség miatt.
hirdetés
A hazájában tartózkodó bokszoló csalódottan nyilatkozott a nemzetközi szakmédiának.
„Én igazán csalódott vagyok, hogy nem leszek képes küzdeni. Elérhettem volna, hogy harcoljak azon a történelmi mérkőzésen, ahol két aktuális világbajnok az első címvédésén egyből címet egyesít. De ez egy nagyon fontos mérkőzés, amin könnyelmű dolog lett volna meg megfelelően felkészülve ringbe lépni. Ám pillanatnyilag ez nem volt lehetséges” – beszélt Csagajev.
Mint ismeretes, Szultan Ibragimov (21 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) a profiboksz legenda Evander Holyfield ellen fogja megvédeni WBO bajnoki címét, az eredeti időpontban és helyszínen. A 44 esztendős bokszoló az egyetlen olyan vitathatatlan cirkálósúlyú világbajnok, aki veretlenül lett bajnok nehézsúlyban. Holyfield összesen négyszer volt bajnok a nehézfiúk között, ami szintén páratlan teljesítmény.
Értékelje cikkünket: (Eddig 1 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!