
Szépen megtelt a többszintes aula, ahol a közönség soraiban több ismert arcot véltünk felfedezni: Kovács „Koko” István, a MÖSZ alelnöke, és mint a Hivatásos Tagozat szakmai igazgatója volt jelen, Kovács „Vipera” Attila és Nagy „Csonttörő” János viszont magánemberként, utóbbi diszkréten, a háttérben megbújva tekintette meg a bokszgálát. Feltűnt még az olimpiai bronzérmes Lévai István is, ám ő edzőként vett részt a rendezvényen.
Az amatőr csapatküzdelmet a Győri Gladiátor BC, és a szlovák Galánta Box Club vívta, melyen a magyarok 10:2 arányban megérdemelten diadalmaskodtak, remekül szórakoztatták a közönséget. Eredmények.
Kiss Attila – Szabó Lóránt:
Szabó pontozással nyert 0:2
Mario Tavali – Magyar Gergő:
Tavali pontozással nyert 2:2
Rigó József – Szemők István:
Szemők pontozással nyert 2:4
Juraj Komlicka – Zámbó Dánial:
Zámbó pontozással nyert 2:6
Mário Gogol – Fekete János:
Fekete RSC-vel nyert, 1. menet 2:8
Nikolas Hoang – Kelemen Balázs:
Kelemen pontozással nyert 2:10
A profi mérkőzéseket a szervezők a Profibox Promotionnel közösen hozták létre, vagyis Petrányi Zoltán promótálta az eseményt.
Az első mérkőzésen mindjárt meglepetés születhetett volna, ha nem egy bemutató küzdelmet vívnak a légsúlyú hölgyek. Az olimpiai bronzérmes Mizsei György lánya, Vivien bizonyította, hogy az alma tényleg nem esik messze a fájától, merthogy a visszatérő Palacian Judit ellen bokszolt négy menetet, ahol a fiatal lány bizony megmutatta oroszlánkörmeit, éles mérkőzésen alighanem győztesen hagyta volna el a ringet. Eredményt most nem hirdettek.
Az első tétmérkőzésen a kárpátaljai születésű Nagy István (5 győzelem – 1 vereség) és a szlovák Horváth Ambróz küzdelme gyors, és látványos véget ért: Nagy némi tapogatózás után egy hosszan kivezetett jobbossal úgy álon vágta ellenfelét, hogy annak másodpercekre eloltották a villanyt. A szlovák akkor eszmélt, amikor a ringorvos már vizsgálni kezdte. Óriási kiütés alig fél menet alatt.

Idő előtt fejeződött be, ám az előzőhöz képest nem túl gyorsan a Rajkai Adrián – Gergely Szabolcs cirkálósúlyú küzdelem is. A korábban WBC junior bajnoki címmérkőzésen is részt vett Rajkai (14 győzelem – 6 vereség) azonnal védekezésre késztette ellenfelét. Az első menet felénél bal-jobb kombinációtól padlóra került Gergely, ám Rajkai oly annyira akarta a gyors győzelmet, hogy begörcsölt, elmaradtak az előkészítő ütései, ekképp versenytársa tovább húzta a vártnál. A második körben, a menet felénél Rajkai jobbhorga megint betalált, újabb számolás, majd az azt követő roham során a mérkőzést vezető Döry Miklós beszüntette a küzdelmet. Technikai kiütés.
Az idő előtti győzelmek sorát a hevesi Horváth Jenő (2 győzelem – 0 vereség – 1 döntetlen) folytatta, aki a második menetben kapcsolt rá, kétszer is testen küldte le ellenfelét. A második kiütést ért.
A rendezvény fénypontja Darázs Ádám, a korábban „Közép-Európa Legerősebb Embere” címet is begyűjtő 147 kilógrammos óriás bemutatkozása profi bokszolóként. A Lévai István által trenírozott, 32 esztendős sportember Imrich Borka ellen lépett ringbe, ám nem volt könnyű dolga. A szlovák bokszoló tudniillik nem ijedt meg az iszonyú emberhegytől, és győzelemre játszott. Darázs balkézzel szépen szurkált, amitől Borka többször hátrarepült, ám nem láttunk folyamatos ökölvívást. A mérkőzés előtt evidens volt, hogy Darázsnak, fizikumából adódóan, a legkomolyabb próbatétel a négy menet megvívása lesz, és így is történt, a 3. körben már el is készült az erejével. Ezt használta ki Borka, aki ekkor dominált a ringben. Az utolsó menetben Darázs jól takarékoskodott az erejével, ballal szépen szurkált, melyek találtak is, ekképp a négy menet után pontozásra került a sor. Ez sima, 39-36 arányú egyhangú Darázs sikert hozott. Az eredmény mindhárom döntéshozónál úgy jött ki, hogy a 3. menetet minden lapon Borka nyerte, ám a 2. körben notórius fogás miatt megintették.
Jó rendezvény volt, és aki lemaradt róla, az hamarosan a Sport1 televízióban felvételről megnézheti.
Szöveg: Horváth Gábor – monokli.com
Fotók: Sasvári Tamás – profibox.hu