www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Erdei Zsolt nem vonul vissza

A+A-
2011. dec. 5., hétfő, 12:402232 olvasás - 49 komment


Erdei Zsolt nem vonul vissza

Szó sincs visszavonulásról, továbbra is világbajnok akar lenni Erdei Zsolt - derült ki a magyar ökölvívó hétfői sajtótájékoztatóján, néhány nappal azután, hogy kézsérülése miatt kénytelen volt lemondani az amerikai Tavoris Cloud elleni félnehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést.


A 37 éves sportolónak Németországban, egy edzés után gyulladt be jobb kezének középső ujja, amellyel már a tavaly novemberi, Samson Onyango elleni meccse óta voltak problémái. Mint elmondta, az akkori meccs után feldagadt a keze, s még hónapokkal később is fájt, de pihentetés után gond nélkül fel tudott készülni a júniusi, Byron Mitchell elleni meccsére. Azon a találkozón aztán ismét nyilalló fájdalmat érzett egy ütést követően már a második menetben, s az összecsapás végére még a korábbinál is csúnyább állapotba került a keze. Kortizon-injekciókkal gyógyították a kezét, a mostani felkészülés pedig egészen a másfél hete történt sparringolásig tökéletesen haladt, ám akkor ellenfele könyökét találta el egy jobb felütés közben, ami Erdei számára "végzetesnek bizonyult". 
Erdei Zsolt sajtótájékoztató.jpg

"Már akkor, a ringben éreztem, hogy nagy baj van, féltem, hogy ez a december 31-i meccsembe kerül - mondta Erdei, hozzátéve, hogy letargikus állapotban volt a fejlemények miatt. - Vártunk, pihentettük, de nem javult. Ezek után döntenem kellett, hogy vállalom a harcot és hősi halált halok, vagy az észérveknek engedek, s nem kockáztatok. Azt hiszem, minden épeszű ember megértheti, miért kértük a meccs halasztását. Nem lett volna értelme 50 százalékosan, jobb kéz nélkül beállni Cloud ellen. Ez volt az okos döntés." 

A sajtótájékoztatón elhangzott, az orvosok most úgy gondolják, hogy a probléma foggyulladással hozható összefüggésbe, ezért a bokszoló jobb felső ötös fogát már Németországban kihúzták, de csak 6-8 hét múlva derül ki, hogy valóban az okozta-e a gondokat. Erdei, akinek már a Magyarországról Kölnbe vezető úton fájt a foga, nagyon bízik benne, hogy az orvosoknak igazuk lesz, s a jelek valóban erre mutatnak, mivel a fogával is tavaly november óta voltak gondok. 

Erdei szerint a legkorábban március végére, áprilisra lesz újra harcra kész, s nagyon bízik benne, hogy az eredetileg december 31-re, Anaheimbe tervezett Cloud elleni találkozó nem marad el végleg, csak elhalasztják.
"Azért is fáj ez most, mert kirobbanó erőben érzem magam még mindig, ugyanakkor az a rengeteg munka nem fog elveszni, szinten tartom magam, s tulajdonképpen, ha a kezem rendbe jön, s a kondim ilyen marad, akkor már hat hét közvetlen felkészülés elég lenne a következő meccsre" - mondta az amatőrök között is világbajnok Erdei. 

A mind a 33 profi meccsét megnyerő, korábban a Boksz Világszervezet (WBO) félnehéz- és a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú vb-övét is megkaparintó magyar bokszoló számára nem tudni, mit hoz a jövő. A Cloud elleni csata sorsa az anaheimi gálát közvetítő Showtime csatorna kezében van, ha ragaszkodnak a Cloud-Erdei meccshez, akkor az lehet a következő, ellenkező esetben Cloud mással fog bokszolni, s Erdeiéknek másik lehetőség után kell nézniük. 

A találkozó nem csupán profi pályafutása talán eddigi legnagyobb meccse lett volna Erdeinek, de karrierje szempontjából is fontos államos, ugyanis jelezte, hogy a Cloud elleni meccs után dönt majd arról is, folytatja-e még egyáltalán a bokszot. Ez a kérdés azonban eldőlt, most nem fejezi be pályafutását. (MTI)

Videóinterjú Erdei Madár Zsolttal >>>
Értékelje cikkünket: (Eddig 7 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 49 hozzászólás érkezett )
49 Cukorka [2012-01-02 21:16:19]
Ez szerintem nem a mi Adam-unk írása.... Ő mindig nagy betűvel kezdi a mondatokat. Persze, lehet, hogy nagyon részeg volt, amikor beírta.... még.... már ..... megint ......
48 Adam [2012-01-02 19:44:37]
értelek benneteket
nem tudjátok elismerni, hogy tévedtetek
kivéve kicát, illetve gongot emelem kalapom
kinek van önértékélesi problémája?

jano, ennyire nehezedre esik beismerni, hogy tévedtél?
csalódtam benned
látod ez az egyik különbség köztünk, ha Te engem egy tévedésemre figyelmeztetsz, akkor köszönöm az észrevételed és elnézést kérek a tévedésem miatt.

ennyit az önértékelésröl
47 Cukorka [2011-12-08 18:22:43]
Igen, Debrecen barátom, csak a legfrissebb felfedezésemet osztottam meg vele(tek) :)
46 debrecen [2011-12-07 22:53:15]
Cukorka baratom az onertekelesi problemaja a legenyhebb a sok kozul!
45 jano [2011-12-07 22:31:18]
Valakinek nincs véletlenül linkje Adamtól? Bemásolhatná.. :)
44 Kica [2011-12-07 21:06:16]
Igazad van, Adam. Most ebben igazad van. De mondd csak, 1942-ből nincs valami linked?
43 Cukorka [2011-12-07 20:25:42]
gong: :-))

Adam, Neked komoly önértékelési problémáid vannak....

42 jano [2011-12-07 19:42:10]
Adam és a szerénység, még csak köszönő viszonyban sincs egymással.
Komolyan mondom, ritka nagy arc vagy vazzeg.. :)
Talán ha valahol oktatnák a nagyképűséget, a hozzászólásaidból lehetne egy egész jó tankönyvet írni. :)
Nem csak ezekből, hanem úgy általában amiket ide a monokli.com-ra szoktál írni. Csak így tovább, én jókat derülök rajtuk.
41 gong [2011-12-07 19:22:59]
+1
Adam szerintem ha 10x linkelnéd be az sem segítene......mert
" néhol a szövegértéssel is gondok vannak"
40 leeloodallas [2011-12-07 18:22:18]
Underdog!

+1
39 Adam [2011-12-07 18:07:21]
Nem értem, hogy miröl beszéltek. Nagyfokú ostobaságot vélek felfedezni. Söt továbbmegyek, azt hiszem jogosan tartalak benneteket hülyének.
Egy hét évvel ezelötti, nagyon gondosan fogalmazott írásomról van szó.
Talán a linket kellene követni.
Megismétlem:

http://sport.ma.hu/tart/rcikk/g/0/108884/1

Egyetlen szóval sem írtam felütésröl benne. Sem jobbról sem balról.
38 seres [2011-12-07 16:33:50]
Bíztam benne hogy érted a tréfát:))
37 Kica [2011-12-07 14:55:37]
Köszönöm seres.
Teljesen egyértelmű. Tehát a cikkből kiderül, hogy Zsolt jobbkeze sérült meg.
Ezt csak azért ragozom így, mert néhány fórumtársam felületes szövegolvasása már jó pár félreértésre adott okot. Persze néhol a szövegértéssel is gondok vannak.
36 seres [2011-12-07 12:28:45]
kica: Jobb felütés közben jobb kézzel lehet eltalálni az ellenfél könyökét. Jobb felütés testre védése bal könyökkel.
35 Kica [2011-12-07 12:21:06]
Jobb felütés közben eltalálni az ellenfél könyökét melyik kézzel lehet?
34 Cukorka [2011-12-07 11:02:59]
Nem Adam, ilyen fantasztikus írást még életemben nem olvastam.... És de igen, észrevettük, hogy nincs benne, melyik keze, de hát az orvosoktól ezt megszoktuk.... ("ja, hogy a bal lábát kellett volna amputálni?....")

Ja, és kár, hogy most nem a kisujjáról van szó.....
33 Kica [2011-12-07 09:44:51]
u.i. feltünt valakinek, hogy a legfontosabb információt (melyik keze volt, a jobb vagy a bal) sikerült úgy titkolnom, hogy észre sem vette az olvasó?

Adam, miről beszélsz?
"...ám akkor ellenfele könyökét találta el egy jobb felütés közben, ami Erdei számára "végzetesnek bizonyult". "

Te mindenkit hülyének nézel?
32 Adam [2011-12-06 23:29:54]
zst esetében, sajnos újra és újra azt kell mondanom, hogy az 5.pont igaz.
Legalábbis a magyarországi kollégáknál.

7 évvel ezelött is elcsesztek egy sérülést.

http://sport.ma.hu/tart/rcikk/g/0/108884/1

u.i. olvastatok már ennyire pontosan és félreérthetetlenül fogalmazott irást magyar nyelven valaha?

u.i. feltünt valakinek, hogy a legfontosabb információt (melyik keze volt, a jobb vagy a bal) sikerült úgy titkolnom, hogy észre sem vette az olvasó?
31 Cukorka [2011-12-06 22:18:18]
Hogy pozitívabb dologról is beszéljünk, bedobtam a másik oldalon egy ötletet, itt is leírom, aki szerint jó ötlet, csatlakozzon:

Mi lenne, ha Zsoltnak karácsonyi ajándékként összeírnánk és elküldenénk egy listát, amire mindenki felkerül a Zsolt sikeréért vállalt és rendszeresen végzett fekvőtámasz + felülés + egyéb gyakorlataival? Elképzelésem szerint egy sorban egy ember, neve, nick-neve, kora (!), vállalt gyakorlatok, és esetleg egy mottó mondat Zsoltnak. Na? Szerintem nagyon örülne neki!
30 N_Ricsi [2011-12-06 20:45:31]
underdog

Támogatom a kitiltást!
29 underdog [2011-12-06 18:31:10]
Szavazzunk: 1 a kizárásra!
28 gong [2011-12-06 18:26:03]
Exe kezdesz elég rosszul állni vitapartnerek terén,ha már a mocskolódásra,és a személyeskedésekre is hajlandó vagy válaszolni.:))))))))
Nem is vártam el hogy érdekeljen,és az én véleményem sem változott azóta:))))
27 Iron Cat [2011-12-06 18:23:58]
Jogos! Így is lesz!
26 N_Ricsi [2011-12-06 17:56:38]
Iron Cat

Don"t feed the Troll!
25 Iron Cat [2011-12-06 17:29:07]
Ne általánosíts, Exe! A többi fórumozó hozzászólásaihoz semmi közöm, nem értem, hogy miért mosol össze velük?! Lehazugoztad Erdeit, most meg itt terelsz össze-vissza! Furcsálásnak nevezed azt, amit leírtál, és még engem nevezel hazugnak? Ha tisztelnéd az embert, akkor nem rágalmaznád.
Rosszindulatú vagy, ennyi az egész.
És attól még, hogy valamit a végtelenségig szajkózol, és ráadásként még néhány hazai vagy külföldi fórumozóval alátámasztod az állításod, még nem lesz igazad.
Egy dologban azonban meg kívánlak erősíteni: valóban azt gondolok, amit akarok.
24 The Executioner [2011-12-06 16:21:53]
Iron

Forróvá válik a talaj? :))

Ennél sokkal "forróbb is volt már a talaj"!

De nem válaszoltál arra,hogy mikor mondtam olyat valaha is,hogy nem tisztelem Erdeit,mint embert??? Ja,soha! Akkor ezek szerint te hazudsz!

Az említett idézet pedig csak arra vonatkozik,hogy furcsáltam a sérülést,hogy pont most jött elő a semmiből,ezért is írtam,hogy két lehetőség van!
Nem pedig arra utaltam,hogy hazudik! De aki csak azt akarja látni,amivel igazolja az eddigi álláspontját,az ezt is fogja látni!
Ez abból is látszik,hogy írhatok én bármi jót Erdeiről,az titeket nem érdekel! Ez is igazolja,hogy egyes emberek mit néznek,a nick-et,vagy a tartalmát? :)

Képzelgéseim nem jönnek be? :))
Miért a ti képzelgéseitek mikor jöttek be? Soroljam,hogy mennyi volt,pl.Erdeivel kapcsolatban?
Az,hogy Klicsek nem bokszol még nem jelenti,hogy képzelegtem,mivel úgy volt,hogy kiáll úgyis,hogy kórházban volt! Arról meg nem tehetek,hogy pár nappal a meccs előtt belázasodott!
De akkor úgy látszik,hogy ő is képzelgett,mert nem én mondtam,hogy elfogja vállalni a meccset,hanem ő,és a csapata! Erről ennyit! :)

Ja,és én nem gondolom,hogy nagy szakmaiság van amögött,amit én mondok,vagy írtam ilyet 1x is? Ja,nem! Akkor ez volt a második hazugságod!
Én egyfajta álláspontot képviselek,és próbálom más oldalról megközelíteni a dolgokat! Azt pedig eddig is tudtam,hogy ez itthon szinte lehetetlen! De én sem vagyok egy feladós típus! :)

De mindegy is,ahogy már írtam,úgyis azt gondolsz,amit akarsz!
23 Iron Cat [2011-12-06 15:04:19]
Igen, Exe, lehazugoztad. Ezek azok a mondatok:

"ha Madár egy elhasználódott harcos lenne,mint pl.Katsidis,akkor még meg is érteném!
De ahogy mondtam 2 év,2 mismatch!
Klicseket,vagy Margeszt pl. nem nagyon érdekelték a sérülései,vagy,hogy 1 hét múlva meccse lesz!"

Ezekben a mondatokban arra utalsz, hogy Erdei az interjúk alatt nem mondott igazat, hazugság, amit mond.
Az a baj, hogy Neked fel sem tűnik, ugyanis Te tényleg azt hiszed, hogy amit a fórumon művelsz, az mögött óriási szakmaiság van.
Ez azonban nem igaz. Egy viszonylag tájékozott fórumozó vagy, aki a hiányzó ismeretanyagát fantáziálással és rosszindulatú következtetésekkel tölti ki, majd nálánál tájékozatlanabb embereket próbál meggyőzni a képzelgéseiről, néha sikerrel. Ha pedig a képzelgései véletlenül bejönnek (Klicseknél most nem sikerült.), akkor azzal igazolva látja korábbi ferdítéseit.
És persze ha forróvá kezd válni a lábad alatt a talaj, akkor jön az "én kedvelem Erdeit emberileg..." jól bevált dumával!

22 The Executioner [2011-12-06 14:31:55]
gong

A kommented egy cseppet sem érdekel,de ÉN mindig tartottam magam az általam leírtakhoz! Arról meg nem tehetek,hogy egyesek,mint pl. te is nem tudnak olvasni! :)

Cloud-ot pedig nemcsak én sajnálom,hanem Erdei is! Ehhez mit szólsz,ember? :)
21 gong [2011-12-06 12:41:37]
Igazi köpönyegforgató rossz köcsög vagy,a nyálas szövegeddel együtt.
"továbbra is tisztelem,és BECSÜLÖM Erdeit,mint embert",és mint sportolót?
Nem kellene erőltetni ezt a dolgot,és a pénzed sem kellene rá tenned,mert még véletlen el veszítenéd.
Sajnálgasd inkább Cloud-ot,írtál te ide már elég szarságot ahhoz hogy a többség ne higgyen neked.
20 The Executioner [2011-12-06 11:31:47]
Iron Cat

Bár veled odaát is voltak "nézeteltéréseink,de legalább mindig elolvastad,amit kritizálsz! Odaát sem,és itt sem támadtam sohasem,mint embert,és mindig tiszteltem! Ha nem emlékszel rá,akkor kérdezz meg bárkit!

Lehazugoztam? :)))

Ez nálam az egyik lehetőség volt,amire rámartak egyesek,mint tyúk arra a bizonyosra! De közlöm veled,ha olvasol még ezen kívűl más boksz-oldalakat is,hogy minden,és értsd szinte MINDEGYIK bokszoldalon felmerült

ez a dolog,hogy talán nem igaz,amit mond,és csak megkímélte magát egy kiütéstől,mivel Shumenov-val,stb. pl. sokkal könnyebb dolga lenne! Szóval erről ennyit!

A felfújt lufi szöveged azért nem áll meg,mert nálam jelenleg 6.helyen áll a ranglistámon,így nem lehet felfújt lufi! De tény,ami tény eddig nem láttuk még komoly,elit bokszoló ellen! Ezek tények!

Egyébként meg a túlértékelésről annyit,hogy kérdezz meg bárkit itthon,hogy mondjon jobb bokszolót nála a világon! Akkor erről is ennyit! :)

Csakhogy megértsd az én álláspontomat is:

ÉN nagy meccseket akartam már régóta,amin végre magyar bokszoló is megmutathatja magát! Ezt Kokótól vártam először,de nem jött össze,ezért ki nem állhattam az UBP-t,ami ennek a "kerékkötője" volt! Most pedig kire legyek mérges? :)

Nem tudta senki,hogy ki fog újulni? Biztos úgy gondolták,hogy ütés nélkül,egy kézzel is nyerhet pont Cloud ellen? Ne már...

Szerintem tudták,csak nem merték lemondani,mert már a meccs ténye is reklám volt! sokba nem került,mert ugye csak 1 hét német körút volt!

De nyugodj meg Iron továbbra is tisztelem,és BECSÜLÖM Erdeit,mint embert! Ez nem álszent duma,de nektek mindegy is nem?
19 Cukorka [2011-12-06 07:47:48]
Hát ezért tisztelem, és tartom nagyra Zsoltot, mert nem adja fel! Mi itt azon parázunk, írogatunk, hogy ej, egy ilyen sérülés így vethet véget a karrierjének, meg úgy, és bizony, ha abbahagyja, már akkor is felejthetetlen, amit eddig csinált, közben benne meg sem fordult, hogy abbahagyja! Nem ismerhetjük eléggé az ő elszántságát, nem tudunk felnőni hozzá, ez már nem az első eset, amikor ezt érzem!..... Minden fiatalnak példaképpé kellene állítani, és tanítani az iskolákban, csak az a gond, hogy nehéz ezt szavakba önteni... (na jó, nekem legalábbis...)
18 king [2011-12-06 00:22:10]
Vagány gyerek ez a Zsolti!Én a helyébe lehet hogy elmennék celebnek,ahogy Kokó tette.Igaz ő még nem kapott ki.DE nem kéne magát gyötörni,többet lehetne a családdal stb.Ő még bizonyítani akar,leginkább magának.Hajrá mi drukkolunk.
17 zst [2011-12-05 23:37:31]
Oké Cukorka!

Örülök, hogy érted a viccet.
16 Cukorka [2011-12-05 23:02:28]
Átlag fogorvoshoz járó, maradjunk annyiban :-))
15 zst [2011-12-05 22:34:06]
Cukorka!

Nem ismerlek és lehet, hogy Te is egy világhírű profi boxoló vagy, aki amerikai piacon szeretnél bizonyítani?
Vagy netán egy átlag ember.
14 Cukorka [2011-12-05 22:25:06]
Jó ez a 6 pont, de talán a legegyszerűbb magyarázat, hogy az sokszor úgy van, hogy fáj az embernek egy kicsit a foga egy darabig, aztán elmúlik, és el is felejti. Nem rohan az ember fogorvoshoz, ha nem muszáj nagyon, én legalábbis így vagyok vele....
13 zst [2011-12-05 22:17:53]
DragonS!

Válaszok a kérdesedre:

1., mert nem volt pénze.
2., mert nem volt ideje.
3., mert nem látta sport orvos (vért nem adott vizsgálatra-ugye a gyulladás ebből megállapítható?)
4., mert nem ürhajós (mint tudjuk csak tökéletes foggal rendelkező egyén lehet)
5., mert az orvosai is amatőrök
6., mert ennek így kellett történie (Erdei Zsolt mondta)

Meggyőztek az érvek!?
12 DragonS [2011-12-05 21:36:55]
A sajtótájékoztatón elhangzott, az orvosok most úgy gondolják, hogy a probléma foggyulladással hozható összefüggésbe, ezért a bokszoló jobb felső ötös fogát már Németországban kihúzták, de csak 6-8 hét múlva derül ki, hogy valóban az okozta-e a gondokat. Erdei, akinek már a Magyarországról Kölnbe vezető úton fájt a foga, nagyon bízik benne, hogy az orvosoknak igazuk lesz, s a jelek valóban erre mutatnak, mivel a fogával is tavaly november óta voltak gondok.

Tavaly november óta, azaz több mint egy éve miért nem csináltatta meg azt a fogat??
11 Iron Cat [2011-12-05 19:08:16]
Exe! Nem elég, hogy provokátor vagy, de legalább lennél következetes! Erdei sérüléséről mindenki tudott, több cikk is született róla, csak azt nem tudta senki, hogy ez ki fog újulni. Nyomod itt a respect dumát, hogy Madár milyen tiszteletreméltó, miközben lehazugoztad itt a fórumon egy másik cikknél pár nappal ezelőtt. Nem kell itt szépíteni a renomét, mikor abból áll az életed, hogy a fórumon megpróbálod bebizonyítani, hogy Zsolt nem tartozik az elitbe, és csak egy felfújt lufi.
Visszataszító, amit művelsz!
10 The Executioner [2011-12-05 17:55:16]
Cukorka,pedig ezt eddig is leírtam már! Nem is 1x!

Emberileg nem ismerek nála tiszteletreméltóbb sportolót!
Az úm. kritikáim sosem erre vonatkoztak! Ezzel mindenki tisztában van,aki ismer,és normálisan gondolkodik!
9 mmiki1977 [2011-12-05 17:48:38]
Ez az igazi sportember! Így tényleg nem szabad vissazvonulni! Hajrá Zsolt! Remélem tavasszal összejön és megmutatod ki vagy!
8 Cukorka [2011-12-05 17:24:12]
Exe: "Ezért is tisztelem Erdeit!"

Hoppá, mit nem látok Exe-től leírva?!? Nagyon adventi hangulatban lehetsz, hogy ilyet írsz....... :)
7 The Executioner [2011-12-05 17:05:03]
BlaZe

Inkább legyek pesszimista,így nem érhet akkora csalódás! :)

Ha most mégis belemennének egy Campillo elleni meccsbe,akkor utána Murat nem fog jelentkezni,mint hivatalos kihívó? Az IBF pedig ezzel nem szokott viccelni! Bár jobban jár a Sau,ha nem! :)
Tehát,ha elmaradna a szilveszteri gála,az lenne a legjobb nekünk!

Egyébként a Showtime nyilatkozata Cloud-ról azt tükrözi,amit eddig is gondoltam róla,és a meccsről! Nagyon sokat profitálhatnak belőle,és ezt ők is tudják,ezért preferálják ennyire! Az HBO-soknak kell valami konkurencia! :)

"És szintén megnyugvással veheted tudomásul, hogy nem csak te fejezted ki sajnálatodat Cloud felé a sérülés miatt. Erdei is..."

Ezért is tisztelem Erdeit!
Mondjuk én ezért mit kaptam! :)
6 BlaZember [2011-12-05 16:41:09]
Exe csak hogy a szokásos töménytelen negatívkodásodtól megkíméljük magunkat: a showtimetól már lenyilatkozták, hogy kimondottan Cloud-Erdeit akarnak, és ha nem találnak egy másik magas szintű bunyóst, akkor halasztani fogják a gálát Erdei felépüléséig. Campillo jelentkezett, de nem túl valószínű, hogy bele fognak menni.

És szintén megnyugvással veheted tudomásul, hogy nem csak te fejezted ki sajnálatodat Cloud felé a sérülés miatt. Erdei is...
5 The Executioner [2011-12-05 15:22:41]


Hajrá!

Akkor ezek szerint csak igazam volt,hogy nem most derült ki!
Várjuk akkor megint a Showtime döntését!
Campillo vs Cloud ,Henry vs Cloud?

DiBella pedig ismét kezdheti elölről az egészet! Nem irigylem!

Bár én szokás szerint pesszimista vagyok,de nem bízom benne,hogy a Showtime vezetői belemennének egy halasztásba! Azért ez mégsem egy SuperSix döntő! :) De örülnék neki,ha ugyanúgy elfogadnák a halasztást!

off:
Kostecki 4 menet alatt lerendezte Mitchell-t!

http://www.youtube.com/watch?v=bUY_vrOes1c
4 Den [2011-12-05 13:33:59]
Az én véleményem volt, hogy nem ártana még 1- 2 ranglétrás meccs Cloud előtt, mert kihagyott rengeteg fokozatot Zsolt.
Én úgy vélem, nem negatív, hanem pozitív dolog történt, mert így + 1 előmeccsel ráhangolódhat a fizikailag igen erős Cloud ellenében.

Szerintem a 2 utolsó ellenfele és Cloud között hipertér a különbség, nem készülhetett fel még reálisan. Fizikálisan felkészülhetett, mentálisan is, de nem ártana, sőt kötelező lenne egy klasszissal jobb ellenfél élesben, valamelyik gálán Cloud előtt.
3 Cukorka [2011-12-05 13:21:18]
"Ezek után döntenem kellett, hogy vállalom a harcot és hősi halált halok,..." Zsolt féle poén :)))
2 Mediolanum [2011-12-05 12:54:32]
Én sem vagyok orvos, de ha jól tudom, ha a szervezet gyulladt állapotban van vmi miatt, akkor hajlamosabb a sérülésre. Ha minden igaz Cissokhot (Lyon) sem szerződtette ezért a a Milan, neki is a fogával volt gond - egy kis focis kitérő.

Ellenben örülök annak, hogy Madár pozitívan gondolkodik. Én biztos vagyok benne, hogy lesz lehetősége összemérni magát súlycsoportja krémjével, úgyh HAJRÁ ZSOLT!
1 Cukorka [2011-12-05 12:48:47]
Hát itt tartunk... Az nagyon örömteli, hogy Zsoltnak eszébe sem jutott abbahagyni a boxot, ez a legfontosabb az egészben szerintem.
A fog-ököl kapcsolatot nem értem, elég messze vannak egymástól (kivéve, ha valaki magát vágja állba), de nem is vagyok orvos...


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika