A 37 esztendős harcos november 18-án, Párizsban kockáztatta volna a WBA félnehézsúlyú bajnoki címét Hugo Herman Garay (26 győzelem – 2 vereség) ellen, azonban a francia hetekkel ezelőtt jelezte, hogy motivációs nehézségei vannak, nem beszélve az ezzel összefüggésben álló súlyproblémáról is.
- Befejezem, visszavonulok – mondta Tiozzo a francia L'Equipe nevű sportlapnak. – Eleget vártam a nagy küzdelemre, ami most más sohasem jön el. A korom miatt nekem a nagy kihívásra lett volna szükség ahhoz, hogy egybekapjam magam, de ebből nem lett semmi.
Néhány hónappal ezelőtt szóba hoztak egy francia-francia leszámolást cirkálósúlyban, Tiozzo és Mormeck között.
- Nem vagyok idióta. A Tiozzo-Mormeck küzdelem több millió Eurót hozott volna... de csak Don Kingnek. Nem túlzok, amikor ezt állítom.

Tiozzo sikerekben gazdag pályafutása során kétszer szerzett bajnoki övet félnehézsúlyban, egyszer cirkálósúlyban. A hivatásos ökölvívásban eltöltött 18 esztendő alatt 48 győzelmet aratott, és csupáncsak 2-szer hagyta el vesztesen a ringet. Mindkétszer a zseniális Virgil Hill tudta legyőzni.
A francia visszavonulásával eldőlt, hogy
Erdei Zsolt címegyesítő törekvései is hátrányt szenvednek, habár a WBA átmeneti bajnoka, az olasz Silvio Branco (55 győzelem - 8 vereség - 2 döntetlen) most már egyesítheti címét a többi bajnokkal.