Gálfi András: Borzasztóan hiányzik a bunyó!

A hazai ökölvívó-szakértők kezdetben megmosolyogták a 20 éves fiatalembert, aki két amatőr mérkőzéssel a háta mögött úgy döntött, a profik között folytatja pályafutását. Gálfi Andrást azonban nem érdekelték a kritikák, a kitűnő fizikumú, munkamániás bunyós sorra aratta sikereit, 19 győzelmet és 3 döntetlent számlált, amikor szembe került az aktív ökölvívást már hat éve befejező Eb-ezüstérmes Bacskai Imrével, aki kizárólag erre a mérkőzésre reaktiválta magát. „Nincs sok jó élményem a meccsel kapcsolatban, Franciaországban nem mentek jól az edzések, s a mérkőzés előtt is nagy volt rajtam a nyomás. Imre fejben jobban bírta a felhajtást, ügyesebb is volt nálam, megérdemelten nyert” – emlékszik vissza a közel 11 évvel ezelőtti összecsapásra Gálfi "Gatto" András.

Az ökölvívó a vereség után azonban nem esett szét, bebizonyította, hiba lenne leírni, ’97 júniusában a WBC interkontinentális bajnoki címéért vívott bajnoki találkozón TKO-val verte a szervezet későbbi nagyközépsúlyú bajnokát, Glenn Catley-t. „Tudtam, nem én vagyok a favorit, szerettem volna tisztességesen végig küzdeni, kiütés nélkül megúszni a meccset. Itt már nem volt rajtam teher, lazán tudtam bokszolni, aminek meg is lett az eredménye” – eleveníti fel pályafutása, s a magyar profi ökölvívás akkori legnagyobb sikerének történetét Gatto.

Sajnos a folytatás gyengébbre sikeredett, francia menedzsmentje enyhén szólva sem állt feladata magaslatán, komoly felkészülés nélküli címmeccseket kötöttek le Gatto számára. „A menedzser csak kihasznált, a francia bunyósokat akarta a hátamon felfuttatni, ha akkor jön egy Rácz Félix, sokkal tovább jutottam volna. Úgy kaptam ki többségi döntéssel a későbbi kétszeres Európa-bajnok Hakkartól, hogy előtte leütöttem. Ha itthon van a meccs, 3-4 ponttal simán nyerek. A Catley elleni visszavágó előtt csak egy héttel szóltak, de tisztességesen végig bokszoltam, nincs szégyenkezni valóm. A tanzániai WBU-mérkőzésre sem volt több időm felkészülni, törött orral, egy csomó védőoltástól legyengülve, csak a pénzért vállaltam az összecsapást.”
Szerencséjére Gálfi András el tudta vágni a „francia kapcsolatot”, mivel menedzsere tartozott neki, következmények nélkül szállhatott ki futó szerződéséből, s további karrierjének felépítését az akkor már egyre markánsabb arcot mutató Rácz Félixre bízta. A menedzser beváltotta a hozzá fűzött reményeket, s az istálló akkor legmagasabban jegyzett bunyósát faragta védencéből. „Félix nagyon tudta, hogyan kell menedzselni egy bokszolót, kitűnő szeme volt az ellenfélválasztáshoz. Kemény, jó nevű partnereket szerződtetett, de olyan stílusút, hogy a versenyzőit ne érje meglepetés. Mindig korrekt volt velem, amit megígért, azt maradéktalanul betartotta” – foglalja össze Rácz Félixszel való kapcsolatát az 53 profi meccset megvívott harcos, aki pengeélesen látja volt menedzsere kivonulásának okait is. „Tökéletes időben szállt ki, szerintem, úgy érezte, már nem tud újat alkotni. Nagy Jani veresége után rájöhetett, nem lesz több lehetősége, hogy komoly szervezetnél világbajnoki címig juttasson el bárkit. Tudta, elérte lehetőségei határait, erre a tévé is rájött, a nézettséget már nem lehetett tovább növelni, innen már csak lefelé vezetett volna az út. Nála többet senki nem fog elérni Magyarországon, a bunyósok közül sem fog már senki nagy névvel összecsapni, mert egyszerűen nem lesz rá alkalmuk. Ha néhányan el is jutnak a nagy lehetőség kapujába, a címmeccseket külföldön kell megvívniuk, ami nem egyszerű dolog.”

Hát, igen, Gattonak ebben a műfajban is megvan a tapasztalata, beutazta a világot, s olyan csatákat nyert, ahol még véletlenül sem ő volt a favorit.
„A mai magyar bunyósok kitűnő helyzetben vannak, menedzsereik olyan ellenfeleket szerződtetnek számukra, akiknek csak egy-két héttel a meccs előtt szólnak. Az időpont a hazai versenyzőknek kedvez, akik felkészülten várhatják esetleges nagynevű, ám kevés edzéssel a hátuk mögött érkező riválisaikat. Az itthoni bunyósok többségének fogalma sincs arról, milyen az, amikor folyamatosan külföldön kell bizonyítani. Idegenben a bíróktól nem sok jóra számíthatsz, a közönség sem neked drukkol, de ezen túl ezernyi apró dologgal kell meg küzdened, mindent megtesznek, hogy megnehezítsék a dolgodat. Itt dől el, ki a tökös gyerek, ezért vagyok különösen büszke a Philippe Cazeaux és Catley elleni győzelmemre” – szakmázik kicsit a volt középsúlyú.
Bár Gálfi András saját bevallása szerint pályafutása legnagyobb csatáit a francia menedzsment „gyámkodása” alatt vívta, de a legnagyobb lehetőséghez 2003-ban mégis Rácz Félix jutatta. A WBO ranglista 4. helyén álló ökölvívó Argentínában Hector Javier Velazco ellen szállhatott harcba a szervezet interim mérkőzésén, ám azt mindenki tudta, a győztes gyakorlatilag világbajnoknak tekinthető, hiszen az öv birtokosa, Harry Simon börtönbe került, így nem védhette meg címét. A csatát a hazai bunyós kezdte jobban, de a 7. menet már Gálfié volt, aki egyre többször találta el a fáradó, lelassuló, ereje végén járó gauchót. Ám ekkor beütött a ménkű, a szemsérülést szenvedett, kettős látással küszködő magyar kénytelen volt feladni a mérkőzést. „Megijedtem, azt hittem megvakulok, féltettem a látásomat. Bánom akkori döntésemet, ma már semmilyen körülmények között nem adnám fel, mindenképpen végigbokszolnám a meccset. Kiüthettem volna a fáradó argentint, annak ellenére, hogy mindössze 14 napot tudtam készülni. Életem nagy lehetőségét hagytam ki, ha nyerek, világbajnokként vonulok vissza. Bár nem szeretem a ha-val kezdődő mondatokat, azóta is sokszor eszembe jut a történet.”

Kétség nem férhet hozzá, még ma is fájó sebként sajog az elveszített Buenos Aires-i ütközet, ám ennél sokkal mélyebb nyomokat hagyott Gatto lelkén, hogy a találkozón megsérült, később műtött szeme többé nem alkalmas a versenysportra. „Hiányzik, borzasztóan hiányzik az ökölvívás, beszélni is fájdalmas róla. Imádtam bokszolni, célt adott az életemnek, olyan volt számomra, mint másnak a kábítószer. Minden nap újra eljátszom a gondolattal, mi lenne, ha megint meccseket vállalnék, de aztán „kijózanodom”, s rájövök, nem szabad kockáztatnom, hiszen az egészség az első. Ha visszatekintek a pályafutásomra, nagy hiányérzet nincs bennem, ahhoz képest, hogy 18 évesen kezdtem el bokszolni, szép eredményeket értem el, összességében kellemes emlékeket őrzök” – fogalmaz a még most is csak 34 éves egykori sportoló

Gálfi András nem szakadt el szenvedélyétől, kondíciója ma is kitűnő, rövid ideig az edzői pályába is belekóstolt, tréningezte Rubint és Petrovicsot is, de rájött, még nincs elég türelme tanítványaihoz. „Ahhoz, hogy másokkal eredményesen tudjak foglalkozni, előbb saját dolgait kell helyreraknom. Még nem érzek elég elhivatottságot az edzői munkához, ez pedig elengedhetetlen.”

A volt bajnok először egzisztenciát szeretne teremteni, hogy legyen energiája és ideje az edzősködésre, bár jelenleg is több üzlete van a Westenden, azért a kereskedelemben másfelé is orientálódik. „Nincs okom panaszra, jól mennek a dolgaim, de az üzleti életben is még sikeresebb szeretnék lenni. Három éve komoly kapcsolatban élek, éppen a „családiház-projekten” dolgozom, s ha lesz egy nyugodt fészkünk, akkor jöhet a családalapítás is” – zárja a beszélgetést András.

Balogh Zoltán