Hart Péter örökké sportszerű marad

A monokli.com olvasói bizonyára már észrevették, előszeretettel közlünk a régmúlt hazai klasszisairól készített írásokat. Számomra különösen megtisztelő az „öreg harcosokkal” beszélgetni. A tőlem idősebbek közül, többeket gyerekként bálványoztam, de a velem egykorú, negyvenesekkel is egy az „anyanyelvünk”: a sport. Kicsit időutazások ezek a duma partik, elveszett fiatalságunkat is keressük, ám amikor egy-egy sztori megelevenedik, néha, néhány percre talán meg is találjuk.

A pécsiek egykori kőkemény „nehézemberével”, Hart Péterrel is majd’ azonos az évjáratunk. Sokszor láttam a ringben, itthoni meccseit rendszerint idő előtt fejezte be, hét magyar bajnoki aranyat „pofozott” össze. Akkor sem vallott szégyent, ha a határon kívül kellett bizonyítania: junior világbajnoki ezüst-, és felnőtt Európa-bajnoki bronzérme mellett jó néhány rangos tornagyőzelem is fűződik a nevéhez.

A szokásos „hogy vagy” kérdéssel indul beszélgetésünk. Péter elmondja, a munkában éppen az útkeresés fázisában van, felszámolta a kereskedelemben, a vendéglátásban, valamint a nemzetközi fuvarozásban lévő érdekeltségeit. Hozzáteszi, nem nagy probléma, idővel majd csak akad valami, így legalább most többet tud kétéves kislányával foglalkozni. Érződik, a csöppségé teljesen elrabolta a nagydarab férfi szívét, s ezt a 41 éves bunyós is készséggel elismeri.

A bokszra terelődik a szó, megjegyzem, egy pécsi, thaiboksszal foglalkozó honlapon is találkoztam a nevével, azt írták, ökölvívó edzéseket vezet. Kiderül, már nem helytálló az infó, bár egy évig valóban besegített, de aztán visszajött a régi tréner. Persze, az ilyenkor szokásos kérdést is feldobom, ennyi eredménnyel a háta mögött miért nem adja át a tapasztalatait. Jön a válasz is, szép, szép a boksz, de a családot el kell tartani, ezt pedig manapság az ökölvívásból nem lehet megoldani. A kapcsolat azért megmaradt az imádott sportággal, le-lejárogat edzésre, igaz, már egyre ritkábban. Szóvá teszem, külseje alapján simán kipofozna még egy-két profit a ringből, de ha nem lenne az amatőröknél életkor korlátozás, ott is „helyen” lehetne. Megállapításomat mosolyogva visszautasítja, egy barátját idézi: ez csak a „gyúrós” szakma hamis önbizalma.

Az olimpia adja a következő téma apropóját, bár amatőr öklészeink teljesítménye nem sok sikerélménnyel ajándékozta meg a sportág szerelmeseit. Péter véleményét kérdezem Kátéék szerepléséről.

„Nem igazán ismerem a mai generációt, persze, egy-két sráccal már találkoztam, Szellőt például már láttam bokszolni. De nem nagyon akarok véleményt nyilvánítani a teljesítményükről, nem ismerem az előzményeket, nem tudom, hogyan készültek fel – mondja, majd amikor a nehézsúlyúaknak kijáró tisztelettel megkérem, legyen szíves, ne szórakozzon, hiszen 17 évet lehúzott a szorítóban, tökéletesen ismeri a „műfajt”, így folytatja. - Nem akarok kritikát mondani, nem szeretnék megbántani sem edzőt, sem versenyzőt, sem vezetőt. Ebben a közegben nőttem fel, itt értem el az eredményeimet, nem akarok rosszat mondani senkire.”
Eszembe jutnak Döry Miklós bokszbíró szavai, aki egy beszélgetésünk alkalmával a következőképpen zárta Hart Péter jellemzését: szerény, jó ember! Persze, előtte elmondta, technikás, erős, gyors volt a ringben, talán a ritmusváltás hiányzott a bunyójából, ha ez meglett volna, még többre vihette volna a nemzetközi színtéren. Miki bácsi tökéletes csapatemberként határozta meg a nehézsúlyút, aki legjobban a kisebb súlycsoportú bunyósokkal érezte magát, soha nem élt vissza testi fölényével. A manapság szakkommentátorként is tevékenykedő Döry sporttárs kiemelte még Hart Péter sportszerűségét, emlékei szerint a baranyai sportembert pályafutása során, talán ha háromszor kellett figyelmeztetni.

Kicsit időzünk még az ötkarikás játékoknál, melynek hangulatát Hart Péternek nem sikerült megismernie. Pályatársak, edzők, internetes fórumvélemények szerint pedig helye lett volna az olimpián, a kvalifikációs versenyek során többször volt bírói csalás áldozata. Ám a bokszoló újra csak helyre teszi a dolgokat.

„Szó sem volt ilyesmiről, egyszerűen nem sikerültek a kvalifikációs versenyek. Igaz, kétszer is én voltam az első számú tartalékversenyző, de ennyi, és nem több – érkezik az őszinte válasz, majd karrierje legnagyobb sikerére terelem a szót. – Az 1991-es svédországi Európa-bajnokságon szerzett bronzérem valóban a legjobb eredményem, s ez még szebb is lehetett volna, ha a döntőbejutást nem szúrom el, verhető ellenféltől kaptam ki.”
Kitérünk a magyar bajnoki címekre is, a hét csillogó medált nehéz- és szupernehézsúlyban szerezte, ám az utolsó országos bajnoki döntője miatt kicsit keserű a szája íze. 2000-ben, a pályafutását lezáró amatőr mérkőzésén 19:2 arányban maradt alul az akkor 18 éves Kurtucz Csabával szemben úgy, hogy egyszer számolni is kellett a békési fiúra. „Enyhén szólva sem volt egyértelmű, kicsit furcsa volt az a találkozó. Mindenki tudta, hogy nekem ez az utolsó mérkőzésem, hiszen ekkor 33 múltam, s 34 év volt amatőrben a felső korhatár. Lehet, úgy gondolták, a győzelemmel lelkesíteni kell a fiatal reménységet. Én nem voltam Kovács István szintű ökölvívó, de talán egy normális pontozást elvártam volna az utolsó meccsemen. Sajnos, nem így alakult. Nem esett jól, de túl vagyok rajta. Nagyon nagy sorstragédia nem történt, mindössze annyi, hogy nyolc felnőtt bajnoki cím helyett csak hetet szereztem.”

Nemrég egy másik eset kapcsán is felmerült Hart Péter neve, beszélgetésünk idején még úgy állt a helyzet, hogy az egykori vitathatatlan nehézsúlyú profi világbajnok Ridick Bowe egy Petrányi „Csepi” Zoltán elleni mérkőzés erejéig Magyarországra érkezik. Az ex-bunyósnak testközeli emlékei vannak a zűrös éveket is maga mögött tudó „Big Daddy-ről”, 1985-ben Bukarestben vele vívta a juniorok 81 kilogrammosok világbajnoki döntőjét. A legenda szerint találkozójuk előtt Bowe - a megfélemlítés nem titkolt szándékával - berontott az öltözőbe, s már ott le akarta játszani a finálét.

„Az igaz, hogy bejött az öltözőbe, de a megfélemlítés kicsit túlzás – emlékszik. - Tudni kell, hogy Bowe-nak Ali volt a példaképe, s ennek megfelelően viselkedett. Már az öltözőben kilátásba helyezte, hogy egy menet alatt kiüt, csinálta a műsort rendesen. A junior válogatott akkori edzőivel, Balzsay Károllyal és Szántó Imrével nem különösebben foglalkoztunk vele, tudtuk, annyira csak nem hülye, hogy az öltözőben kezdjen el verekedni. Hogy milyen bunyós volt Bowe 1985-ben? Azt hiszem, mindent elmond róla, hogy a junior vb-n senki ellen nem töltött egy menetnél többet a szorítóban.”

Még a Bowe-témánál maradunk, szembesítem Hart Pétert az egyik fórumvéleménnyel, miszerint neki kellett volna kiállnia az egykori klasszissal, megérdemelte volna a revans lehetőségét. Jót nevet, megjegyzi, poénnak remek, s emlékeztet, már nyolc éve abbahagyta a bunyót. De ha már a profiboksznál tartunk, megkérdezem, amatőr pályafutása befejezése után nem fordult meg a fejében, hogy levegye az atlétatrikót, s keressen egy kis pénzt.

„Lehúztam 17 évet az amatőrök között, talán már ott is hamarabb abba kellett volna hagynom, nemhogy még profinak állni. Az utolsó években már nem volt meg bennem a tűz, bár a 2000-es olimpiára még megpróbáltam kijutni. Amúgy meg 33 évesen ki rakott volna „belém” pénzt? Maximum felhozó embernek mehettem volna el. Ezt viszont nem akartam, akkor elég volt a bokszból.”

A hegyes-dombos dél-magyar vidék két klasszis nehézsúlyú ökölvívót is adott már a magyar sportnak. Alvics Gyulát nem kell bemutatni senkinek, az egykori Eb-ezüstérmes egy éve tért vissza a sportág vérkeringésébe, a pécsi hölgyeket tanítja a szakma rejtelmeire. Talán Hart Péter is kedvet kap egykori sporttársától, s lesz lehetősége, hogy tudását, tapasztalatát átadja a fiataloknak.

Balogh Zoltán