Evander Holyfield szerezné megszerezni az 5. nehézsúlyú bajnokságát, mert azt mondta, hogy övvel a derekán szeretne visszavonulni. A 44 esztendős harcos június 30-i mérkőzését Lou Savarese (46 győzelem – 6 vereség) ellen, melyet El Pasóban (Texas) rendeznek, a minap jelentették be hivatalosan is.
hirdetés
„A kor nem számít, az csak egy szám” – beszélt Holyfield, akinek mind a három visszatérő küzdelme Texasban került megrendezésre, merthogy itt adtak neki versenyengedélyt. Dallasban Jeremy Bates-t a 2. menetben, San Antonióban Fres Oquendót 10 menetben pontozással, miközben márciusban Corpus Christiben Vinny Maddalone-t a 3. menetben győzte le.
„Csak megyek, és harcolok azokkal az emberekkel, akiken át újra nehézsúlyú bajnok lehetek” – fogalmazott Holyfield, akinek a neve a nagyobb szövetségek ranglistáin újra szerepel, vagyis már ringbe léphetne a bajnokok ellen.
Miközben a korával kapcsolatos dolgokat elbagatellizálta, Holyfield elismerte, hogy nem tud ugyanannyit edzeni, mint amikor az első címét nyerte 28 esztendősen. „Ha az egyik napon futok, a következőn pihennem kell” – mondta. „Nem tudok minden nap úgy edzeni, mint korábban, de a testem még nem hagyott cserben.”
Kathy Duva, a Main Events feje elmondta, hogy a Holyfield-Savarese küzdelem győztesére nagyobb küzdelmek várnak majd.
Értékelje cikkünket: (Eddig 1 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!