Pascal a küzdelem során kihasználta remek kézsebességét, és sokat mozogva, de kevés kockázatot vállalva bokszolt.
Pascal válla a 3. menetben kiugrott, amit a szünetben tettek rendbe a segédek, majd ugyanez a jelenet még kétszer megismétlődött, s az utolsó menetekben már csak egy kézzel tudott bokszolni. A beszámolók szerint ezt az előnyt Diaconu nem tudta kihasználni, ám a kihívó mindezt másként gondolja, ugyanis érzése szerint megnyerte a meccset.
„Úgy érzem, hogy ezt a mérkőzést nem vesztettem el. Próbálom összerakni a részleteket” – mondta Diaconu. „Körülbelül nyolc menetet megnyertem, vagy ilyesmi. Nekem valami gyanús ebben a küzdelemben, de erről nem akarok beszélni. Már húsz éve bokszolok, érzem, ha valami nem stimmel.”
A mérkőzéssel kapcsolatban az újságírók is két táborra szakadtak, ám abban mindenki egyetértett, hogy a pontozásnál sokkal szorosabb volt ez a küzdelem. A többség szerint Pascal ennek ellenére megérdemelten nyert.
Pierre Bouchard, aki Diaconu edzője, elképedt a látottakon, mert furcsája, hogy Pascalnak elég volt menetenként 30 másodpercet bokszolni a győzelemhez. „Lehet, hogy nekem kell változtatnom. Azt hittem, hogy a jab-ekkel és a testütésekkel mi irányítjuk a meccset. Nem úgy láttam ezt a küzdelmet, mint a három bíró, de bizonyára én tévedek.”
Diaconu meggyőződése ellenére sportszerűen gratulált ellenfelének: „Nagyszerű bokszoló. Erős, gyors, de ezen a szinten mindez természetes. Néhány alkalommal sikerült elkapnom őt. Ilyen a boksz. 31 éves vagyok, nem hagyom abba, nem adom fel, és majd később visszaszerzem az övem.”
A győztes Pascallal kapcsolatban arról tesznek említést, hogy legközelebb az interim bajnok Chad Dawson ellen fog bokszolni, de lehetőségként felmerült az IBF-bajnok Tavoris Cloud elleni címegyesítés is.
A mérkőzés felvétele - videó >>>