Nagy Krisztián (52kg) parádés teljesítménnyel, 22:4-re iskolázta le a mérkőzés előtt még jóval esélyesebbnek tartott örmény Hunan Avetysiant.
Az egriek diákolimpiai bajnoka, Könyű Róbert (50kg) sem adta alább, mint a forgószél, úgy ment keresztül a román Florin Ionon, ezt látva a román tréner, a harmadik menetben 37:12-es magyar vezetésnél bedobta a törölközőt.
A legnagyobb bravúr azonban Kálé Sándor (54kg) nevéhez fűződik, aki 24:20-ra verte az EU-bajnok olasz Davide Cenciarellit. Az első két menet szorosra sikeredett, de aztán Sanyi szépen kibokszolta a rohamozó taljánt, másodszándékú akciói bebiztosították számára a győzelmet.

A korábbi kadet Európa-bajnoki bronzérmes, Móna Imre (70kg) is fölényes győzelmet aratott, a DVSC bunyósa 42:20-al lépett túl a német Albert Beckeren. Imrénél nyoma sem volt az előző fordulóban mutatott görcsös melónak, sok mozgással, kettes-hármas, horgokból és felütésekből álló kombinációkkal szórta meg a német fiút.
– A német fiú sokkal jobban feküdt nekem, mint az előző fordulóban a skót srác, aki majd egy fejjel magasabb volt nálam. Akkor megpróbáltam erőből megoldani a feladatot, mindenképpen le akartam ütni, de ez nem vezetett sok jóra. Becker ellen már sokkal lazább voltam, már az első menetben keményen rámentem, nagyon sok testre indított felütésem betalált, s ez tulajdonképpen meg is határozta a meccs további alakulását. A második részben egy jobbhorog testre-balhorog fejre-jobbhorog fejre kombinációval kaptam el, amely után számolt is rá a bíró. Élveztem a bunyót, jó volt a szorítóban lenni, örülök, hogy már tuti érmes vagyok, ám eszemben sincs megállni, meg akarom nyerni az Eb-t! – mondta a DVSC ökölvívója, Móna Imre
Balogh Zoltán – Fejes László