Noha a tavaly szeptemberi, óriási csatát hozó középsúlyú találkozó visszavágóját nagyközépsúlyban vívták, amely még nagyobb pofonokat ígért, mind a legutóbbi meccsénél jóval összeszedettebben és koncentráltabban bokszoló Jermain Taylor, mint pedig az alábecsült bokszképességű Kelly Pavlik taktikus küzdelemre rendezkedett be mindjárt az első gongszó után. A mérkőzés így leginkább a balegyenesek csatájáról szólt, és általánosságban elmondható, hogy Pavlik indított több ütést, míg Taylor találgatott tisztábban és nagyobb százalékban. Azért a mérkőzés koránt sem volt unalmas, sőt: Kelly mindjárt az első menetben, egy tiszta bal-jobbal emlékeztette ellenfelét az előző mérkőzés végkimenetelére, ám Taylor nem rendült meg és a másodikban ő talált tiszta jobbhorgokkal.
A mérkőzés végkimenetele igazából a találkozó utolsó harmadában dőlt el, Jermain ugyanis a jóval takarékosabb ütésszám ellenére is fáradtabbnak látszott, míg Pavlik végig hű maradt jabjéhez, a 11.-ben pedig egy jobbhoroggal testen megfogta Taylort, aki az utolsó menetben sem tudta bevinni a mindent eldöntő ütést. A találkozó végén így a 12 felvonást először végigbokszoló Pavlik várhatta nyugodtabban a pontozóbírák döntését, akik ezúttal kiváló munkát végeztek: a találkozót 117-111, 115-113, valamint 116-112 arányban adták a középsúlyú bajnoknak, aki ma nem kockáztatta öveit. A győzelemmel Kelly Pavlik 33-0; 29KO-ra növelte rekordját, és legközelebb már középsúlyú címvédő mérkőzése következik vagy a veretlen John Duddy, vagy a legendás, ám szebb napokat is látott Felix Trinidad ellen. Taylor mérlege pedig visszaesett 27-2-1; 17KO-ra, viszont teljesítményével minden bizonnyal elfeledtette a kellemetlen szeptemberi emlékeket. Az, hogy az ökölvívó marad-e nagyközépsúlyban, még nem dőlt el.
a profibox.hu írása