Ken Norton, a „Fekete Herkules”

Az 1960-as, 1970-es éveket a mai napig a nehézsúly Aranykorának nevezik. Ekkor kápráztatta el az egész világot a Legnagyobb, Muhammad Ali, ekkor vívta legendás trilógiáját Joe Frazierrel, ekkor szerzett világbajnoki címet Larry Holmes, és ebben a két évtizedben kezdődött, és zárult le George Foreman pályafutásának első szakasza. A sportág négy legendás alakját az egész világ ismeri, de ahhoz, hogy igazán naggyá váljanak, nem csak egymással kellett összecsapniuk, hanem olyan klasszisok ellen kényszerültek hatalmas csatákra, mint Earnie Shavers, Bob Foster, Henry Cooper, vagy éppen Ken Norton. E kiválóságok, a válságban levő nehézsúly mostani, foghíjas mezőnyében gond nélkül a csúcsra jutnának, de az Aranykorban többnyire megmaradtak kihívónak, meg kellett elégedniük azzal, hogy egyszer-kétszer borsot törtek a nagy bajnokok orra alá. Mostani írásunkban az említett két évtized egyik meghatározó alakja, a rettenthetelen Ken Norton előtt tisztelgünk, akinek neve örökre összekapcsolódott Muhammad Aliéval. A "Fekete Herkules" háromszor csapott össze Alival, ő mérte pályafutása második vereségét minden idők egyik legnagyobb bajnokára, akit korábban csak Joe Frazier tudott megállítani. Amikor egy 1992-es interjúban megkérdezték Nortont, mi az, amire legszívesebben emlékszik profi pályafutásából, ami a legemlékezetesebb esemény volt számára, ő csak ennyit válaszolt; "Alival bunyózni". Norton egy agresszív, csupa szív, támadóbunyós volt, remek mozgékonysággal, félelmetes ütés-arzenállal. Előszeretettel alkalmazott két-háromütéses kombinációkat, kedvence a testre mért horgot követő pusztító jobbfelütés volt, mellyel számos ellenfelét küldte padlóra. Hosszú karjaival minden szögből nagyszerűen ütött, gyakran változtatta alapállását. Átlagon felüli ütőerejével, zárt védekezésével belharcban is bárkire nagy veszélyt jelentett. Kenneth Howard Norton 1943. szeptember 8-án született, az Ilinois állambeli Jacksonville-ben, és oly sok nagy bunyóshoz hasonlóan elég későn tanult meg bokszolni, nem úgy nőtt fel, hogy ökölvívó bajnok akart lenni. Gyerekkorában inkább a futballt, a kosárlabdát és az atlétikát részesítette előnyben. Sportösztöndíjjal került az Északkelet-Missouri Állami Főiskolára, ahonnan két év után csatlakozott a tengerészgyalogsághoz. Az ifjú Norton csak ekkor kezdett az ökölvívás iránt érdeklődni. Három alkalommal nyerte meg a tengerészet nehézsúlyú bajnokságát, ezenkívül aranyérmes lett a Pánamerikai Játékokon. 1967-ben, 24-2-es amatőr mérleggel profinak szerződött. Első tizenhat mérkőzését egy kivételével kiütéssel nyerte, de 1970-ben, Los Angelesben összefutott egy jegyzett kihívóval, a venezuelai Jose Luis Garciával, akitől kiütéses vereséget szenvedett. Mondhatjuk, hogy a nem várt vereség még épp időben jött számára, hiszen ezt követően jóval megfontoltabb, érettebb bunyót mutatott. A következő két évben lassan visszakapaszkodott a ranglisták élmezőnyébe, a legmértékadóbb szaklap, a Ring Magazin, 1972-ben már a kilencedik helyen jegyezte.

Eközben a korábbi világbajnok, Muhammad Ali, egy Joe Frazier elleni visszavágóra készült, de Smokin' Joe elvesztette világbajnoki címét egy fiatal, feltörekvő bunyóssal szemben, akit George Foreman-nek hívtak. Ali ekkor az Észak-Amerikai Bokszszövetség (NABF) övét védegette, és a Foreman elleni összecsapás előtt, az akkor még viszonylag ismeretlen Norton ellen kívánt ráhangolódni, aki addig egyetlen igazán magasan jegyzett öklöző ellen sem bizonyított. A két bunyós 1973 március 31-én találkozott, San Diegóban, és annak ellenére, hogy nem tudott megfelelően felkészülni ellenfeléből, a nemzeti televízió által közvetített összecsapáson mindenki Ali könnyű győzelmét jósolta. Ezzel szemben Norton már az első menetben eltörte Ali állkapcsát, majd a mérkőzés további kilenc felvonásában is a világranglisták által az első helyen jegyzett extraklasszis fölé kerekedett. Norton hosszú karjai, zárt védekezése, remekül variált ütéskombinációi ezen az estén soknak bizonyultak Ali számára. A törött állkapcsa miatt nagy hátrányban bokszoló Ali ennek ellenére csak megosztott pontozással kapott ki (5-4-3, 5-6-1, 7-5 Norton szempontjából), majd a visszavágón ismét csak szoros mérkőzésen, de Ali legyőzte ellenfelét (6-5-1, 5-6-1, 7-5, Ali), bebizonyítva, hogy nem szabad leírni. A két, Alival vívott mérkőzésnek köszönhetően egy csapásra ismert bunyóssá váló Norton, ezután a regnáló világbajnok, George Foreman ellen kapott lehetőséget. Az összecsapást 1974 március 26-án, Venezuela fővárosában, Caracasban rendezték, és a hatalmas ütőerejű Foreman elsöprő győzelmét hozta. Norton mindössze két menetet bírt ki a világbajnok ellen, a második felvonásban- miután harmadszor került padlóra- a mérkőzésvezető véget vetett a mérkőzésnek. Pályafutása második veresége után három hónappal Norton már vissza is tért, és kiütötte a korábban Jimmy Ellist legyőző Boone Kirkmant. 1975 márciusában összecsapott a magasan jegyzett, korábban Floyd Pattersont és Ellist legyőző, Earnie Shavers-t kiütő kőkemény Jerry Quarry-val. A korábban Alival és Frazier-rel két alkalommal is meccselő Quarryt Norton az ötödik menetben állította meg, majd szinte elsöpörte az őt első alkalommal legyőző Garciát, és további három magasan jegyzett bunyós felett diadalmaskodott- egytől egyig kiütéssel. Győzelmeinek köszönhetően az ekkor már 33. évében járó Norton, 1976 szeptember 28-án újfent lehetőséget kapott a világbajnoki cím megszerzésére. A WBA és a WBC övét ekkor ismét Ali birtokolta, aki azóta minden idők egyik legemlékezetesebb mérkőzésén Kinshasában legyőzte Foremant, és egy másik boksztörténeti eseményen- trilógiájuk befejezéseképpen- másodszor is diadalmaskodott Frazier felett. A meccset a New York-i Yankee Stadium-ban rendezték, több mint 30.000 szurkoló előtt. A mérkőzés első felében inkább Norton dominált, de a taktikus Ali, a későbbi meneteket megnyerve, egyhangú döntéssel győzött, bár ellenfele úgy gondolta, tisztán megnyerte az összecsapást. Norton nem adta fel, és ismét megcélozta a világbajnoki címet. 1977-ben egy perc alatt végzett az addig veretlen, nagy reménységnek kikiáltott Duane Bobick-kal, majd egy, a WBC által kiírt eliminátori mérkőzésen legyőzte Jimmy Youngot, így az Ali elleni győzelemmel óriási meglepetést okozó friss világbajnok, Leon Spinks kötelező kihívója lett. Spinks, hivatalos ellenfele helyett inkább az Ali elleni visszavágót választotta, ezért a WBC megfosztotta övétől, és Nortonnak adta azt. Így Ken Norton, szokatlan körülmények között ugyan, de 34 éves korára - meccs nélkül - megszerezte a világbajnoki címet!

A WBC ekkor ismét eliminátori mérkőzést írt ki, melyen az akkor már magasan jegyzett Larry Holmes legyőzte Earnie Shavers-t. A Norton-Holmes mérkőzésre 1978 június 9-én került sor, és izgalmas, szoros meccs után az eastoni bunyós megosztott pontozással elvette Norton világbajnoki övét, hogy azt 10 évig, 19 meccsen keresztül ki se adja a kezéből. Címének elvesztése után Norton megpróbált a tűz közelében maradni, de a kor utolérte, és legyőzte a 35 éves korára gyorsaságából, mozgékonyságából sokat vesztő harcost. A későbbi világbajnoki kihívót, Randall "Tex" Cobbot még nagy nehezen legyőzte, de a szintén idősödő Earnie Shavers, és a később Holmes-szal, Spinks-szel és Foreman-nel is mérkőző fiatal Gerry Cooney egyaránt az első menetben állította meg, így Norton 1981-ben bejelentette visszavonulását.

Visszavonulása után Norton, már aktív korában elkezdett filmes pályafutását folytatta, több Hollywoodi produkcióban vállalt szerepet. Fia, Ken Norton jr. is sikeres sportoló volt, a Dallas Cowboys csapatával két, a San Francisco 49ers-szel pedig egy Super Bowl győzelmet ért el. Ken Norton nagyságát az utókor is elismerte; 1992-ben beválasztották az Ökölvívó Hírességek Csarnokába.

a profibox.hu írása