A 24 esztendős harcos a küzdelem előtt megmondta, hogy terrorizálni fogja a ringben a bajnokot, ám kevesen hitték, hogy mindezt meg is tudja majd valósítani. Pedig a kezdő gongszó pillanatától Donaire akarata érvényesült, aki gyorsaságával és nagyobb ütőtávjával feladta a leckét ellenfelének, ezért az nem tudta a szokásos agresszív támadó bokszát alkalmazni.
Darchinyan a 3. menet végén bajba is került, majd a következő menetben úgy látszott, hogy kezd magára találni. Ez az 5. menet közepéig igaz lehetett, ám ekkor Darchinyan szokásához híven „dühöngő bika” módjára, leengedett kézzel próbált támadni, Donaire pedig egy hihetetlen kemény és villámgyors balhoroggal előzte meg/verte keresztbe, amitől a címvédő azonnal padlót fogott. Darchinyan megpróbált felállni, azonban ez nem sikerült neki, és edzője, Billy Hussein is azonnal a ringben termett, hogy megállítsa a mérkőzést. Kiütés az 5. menetben, 1 perc 38 másodperc után.

Óriási meglepetés az eredmény, habár a Fülöp-szigeteki ökölvívó korábban megmondta, hogy Darchinyant meglepetés fogja érni, mivelhogy most nem egy alsóbb súlykategóriából érkezik az ellenfele, hanem egy súlycsoporttal feljebbről kap ellenfelet, aki gyorsabb és erősebb is nála. Bejött neki. Nonito Donaire-t a győzelme után azonnal köszöntötte testvérbátyja, Glenn Donaire, aki tavaly októberben bokszolt Darchinyan ellen, de álltörése miatt kikapott a 6. menetben.