„Kiütöttem a srácot, erre lekapcsolták a villanyt”

Az elmúlt félév nem volt problémamentes az ökölvívó számára, ugyanis májusi, olaszországi mérkőzése előtt a rendezők az idei, új szokásoknak megfelelően, nem elégedtek meg az összesítő orvosi eredménnyel, hanem elkérték a leleteket is. A papírokból kiderült, Béres Zoltán fejében egy ciszta van, ezért a rendezők nem engedték ringbe lépni.

A bunyós számára ciszta azonban nem újdonság, körülbelül tíz éve tud róla. A vizsgálatot végző orvos szerint a ciszta olyan helyen van, ahol legfeljebb kalapáccsal lehetne hatni rá, s az összes vizsgálatot figyelembe véve egyértelmű, hogy a mérete nem változik. A biztonság kedvéért Béres később felkeresett egy másik orvost is, aki egy új MR-vizsgálat elvégzése után megállapította, a ciszta valószínűleg születése óta a fejében van, az ökölvívással nem lehet összefüggésbe hozni, s nem akadályozza pályafutása folytatásában. A szakorvos angol és magyar nyelven is megírt állásfoglalását a Béres Zoltánt képviselő Profibox Promotion azonnal továbbította Olaszországba. Itáliából azt a választ kapták, így már minden rendben, de meg kell várni a hivatalos döntést, ami legkésőbb október közepéig esedékes.
„Már jól vagyok, remélem, minél hamarabb visszakapom a versenyengedélyemet” – mondta Béres Zoltán, amikor hogyléte felől érdeklődtem. „Újra rendszeresen járok edzésre, októberben már szeretnék mérkőzést vívni.”

Az utóbbi mondattal valószínűleg nem mindenki ért egyet a magyar profi ökölvívás szereplői közül, akik többször felteszik a kérdést, Béres miért nem hagyja már abba. Sokszor példálóznak személyével, amikor a sportág egészségkárosító hatásáról esik szó, mostani problémáit is a benyelt ütések számlájára írják. „Azt üzenem mindenkinek, magukkal foglalkozzanak, nem érdekel a véleményük” – fogalmazott kurtán.

Edzője, menedzsere és barátja, Petrányi Zoltán azonban bővebben beszélt a témáról. Nála jobban kevesen ismerik Béres Zoltánt, húszéves sporttársi kapcsolat, katonaság, éjszakai portáskodás s maximális barátság köti össze a két embert. „Zoli ezzel a cisztával a fejében lett hatszoros magyar bajnok, valamint olimpiai bronzérmes. Neki mindig kicsit lassúbb volt a beszéde, tehát ezt felesleges a bokszra fogni. Lassú, de csavaros az észjárása. Valóban nem a régi formájában bokszol már egy ideje, ettől függetlenül úgy gondolom, ha az orvosi vizsgálaton megfelel, ő döntse el, meddig akar bokszolni. Amire mindenképp figyelnie kell, hogy mindig maximálisan felkészülve lépjen ringbe, és nehézsúlyban ne vállaljon mérkőzést. Beszélgettem erről már a feleségével is, azt mondta, örül, hogy Zoli a ringben vezeti le a feszültségét, és nem az éjszakában, mint azt tíz éve tette.”

Volt idő, amikor nem a „Babaarcú” művésznéven futó öklöző egészségi állapotáról, sokkal inkább kiemelkedő sporteredményeiről beszéltek az emberek. Béres Zoltán ’92-ben olyat vitt véghez, ami csak nagyon kevés magyar ökölvívónak sikerült: olimpiai érmet szerzett. Barcelonában három győztes mérkőzés után állhatott fel a dobogó harmadik fokára a 81 kilogrammos súlycsoportban. A profizmus azonban abban az időben még nem igazán volt elfogadott az itthoni ökölvívásban, így a legjobbak az amatőrök között nyomták. Talán ha már akkor elmegy profinak, másként alakul pályafutása. De nem tette, súlycsoportjában más vette át a vezető szerepet, ő pedig csak ’98-ban szánta rá magát arra, hogy levegye a fejvédőt és az atlétatrikót. Persze, a pénzszerzés sem volt utolsó szempont.

„Abban az időben jóval kevesebb lehetőség volt a profik között a karriercsinálásra, de bevallom, nem is nagyon láttam át a dolgokat.
Soha nem futtattak, nálam gyengébb bunyósok is jóval komolyabb háttérrel rendelkeztek. Eleinte nehéz volt lelkileg feldolgozni a helyzetet, de aztán elfogadtam, hogy nem vagyok menedzselve, s csak a pénzért bokszolok. Kimentem, bokszoltam, zsebre tettem a pénzt, aztán hazajöttem.”

Béres Zoltán 1998 januárjától 2007 áprilisáig 74 hivatásos mérkőzésen szerepelt, tipikus felhozóember karrier az övé, bár kisebb szervezeteknél - cirkálósúlyban kétszer, nehézsúlyban pedig egyszer - vívott (világ)bajnoki címmérkőzést is.

Többek között olyan klasszisok ellen is küzdött, mint Firat Arslan, Stipe Drews, Vincenzo Cantatore, Tomasz Adamek, Silvio Branco, Giacobbe Fragomeni, Alexander Alekszejev. Bravúr is fűződik a nevéhez, ő volt az egyetlen magyar bunyós, aki universumos gálán felhozóemberként győzni tudott az istálló versenyzője ellen: 2001 május 5-én, Braunschweigben hat menetben verte pontozással az azóta promóterré avanzsáló, Arena Box-Promotion tulajdonos Ahmet Önert.

„Sok meccset nyertem külföldön, amit hivatalosan elvesztettem. Hamar rájöttem, a hozzám hasonló felhozóemberek csak kiütéssel nyerhetnek, de volt olyan, hogy azzal sem. Megesett, hogy kiütöttem a srácot, erre lekapcsolták a csarnokban a villanyt. Megint kiütöttem, megint csak sötétséget csináltak” – mesélte vigyorogva Zoli, aki úgy érzi, a menő bunyósok ellen azért tisztességgel helytállt. „Ezeken a meccseken újra olyan ökölvívónak éreztem magam, aki nem csak a tiszteletdíjért megy a szorítóba. Nagyon jó volt, amikor kitűnő ellenfelek ellen léphettem ringbe, bár tudtam, nem nagyon nyerhetek, de mindig feldobott, s a legjobbat igyekeztem kihozni magamból.”
Egy időben edzőpartnerként is népszerű volt az egykori Vasas-bunyós, a „Tigrissel”, Dariusz Michalczewskivel is többször sparringolt Hamburgban, de edzett Thomass Ulrich-kal és Juan Carlos Gomezzel is. „Michalczewski nagyon agresszív, erőszakos bokszoló volt, folyamatosan jött előre, csak hátrafelé lehetett ellene bokszolni. Remek kondival rendelkező, első kézzel roppant gyors, igazi világklasszis volt” – jellemezte a gdanszki fenegyereket a bunyós, aki Franciaországban és Olaszországban is kellendő edzőpartner volt, többek között vele készült mérkőzéseire Vincenzo Cantatore is.

Az öklöző, talán kicsit meggondolatlanul, nehézsúlyban is többször vállalt meccseket, ám hiába bokszolt hat-nyolc meneteket is a 30 kilóval nehezebb vetélytársak ellen, de rá kellett jönnie, ez nem az ő világa, legutóbb a német Sebastian Koeber ellen csúnya KO-ba futott bele a második menetben. „Nem vette el a kedvemet, de tudom, a nehézsúly egy számmal nagyobb nekem, nem tervezem, hogy több meccset vállalok ebben a kategóriában. Mint mondtam, októberben szeretnék visszatérni. Megnyugtató, hogy Petrányi Zoli és Szabó Gyugyó bá’ személyében két remek embert tudhatok a hátam mögött.
Akárcsak régen, ma is a helytállás a célom, ami tőlem telik, megteszem, s ha lehetőség adódik, kiütöm az ellenfelet. Ha újra kezdhetném az életemet, akkor is bunyós lennék, imádom a ringet. Bízom benne, lesz még néhány jó meccsem. Fiatal vagyok, most érzem magam érettnek, még tíz év bennem van - mondja nevetve a maholnap negyven esztendős ökölvívó.

Balogh Zoltán