Korszakos bajnokok szemtől szembe: Tyson kontra Lewis - III. fejezet

A+A-

2008. máj. 7., szerda, 15:041143 olvasás - 0 komment

Korszakos bajnokok szemtől szembe: Tyson kontra Lewis - III. fejezet

Az ökölvívás szerelmesei internetes fórumokon, vagy egy baráti sörözgetés mellett képesek akár órákig is elvitatkozni régi, vagy éppen napjaink nagy bajnokainak az eredményein. Mindig visszatérő vitatéma, hogy ki volt minden idők legjobb, legeredményesebb nehézsúlyúja. Írásunk most ebből a szempontból Mike Tysont és Lennox Lewist hasonlítja össze, és mellette képet kaphatunk a '80-as '90-es évek nehézsúlyú mezőnyéről is.

Az amatőr évek - I. fejezet
A profi karrier dióhéjban - II. fejezet

Az ellenfeleik minősége, Mike Tyson – III. fejezet

Mike Tyson 1985 márciusában vívta első profi mérkőzését, ahol kiütéssel győzött mindjárt az első menetben. Abban az évben még 14 gyors győzelem következett, mely szériát folytatta 1986 májusáig, amikor James Tillis ellen végig kellett küzdenie a 10 menetet. A Tillis elleni mérkőzésig az ellenfelei valamennyien gyenge, középszerű öklözők, velük pillanatok alatt végzett. Tillis azoknál már egy magasabb színvonalat képviselt, néhány évvel korábban a világbajnoki címért is mérkőzhetett. Tyson pontozással simán hozta a mérkőzést, padlóra is küldte ellenfelét, de az ügyesen elmozgó Tillist kiütni nem tudta. Hasonlóképpen járt a volt amatőr Golden Gloves győztes Mitch Greennel, aki szintén végig állta "Iron" Mikeal a kiírt menetszámot. A bajnoki mérkőzése előtt még említésre méltó színvonalat képviselt "füstös" Joe fia, Marvis Frazier is. Bár a mérkőzésen ez nem látszott, mert Tyson a kezdő gong szó után a sarokba terelte és ott egy olyan horog-felütés záporral takarta be, hogy 30 másodperccel később már vége is volt a küzdelemnek. Ekkoriban Trevor Berbick volt a WBC bajnoki cím védője, aki azt nem sokkal korábban épphogy elnyerte Thomastól.

Berbick már túl volt legjobb napjain, azonban még mindig jó formát mutatott. Tysonnál valamivel magasabb, erős testalkatú, jó ütőerővel, de lassú lábakkal. Az ilyen ellenfelek tulajdonképpen fekszenek Tysonnak. Vagy keményebbnek kell lenned Mikenál, vagy el kell tudnod mozognod előle. Berbick nem volt sem keményebb nála, sem elmozogni nem tudott, ezért 2 menetig bírta. A WBA bajnoka "Bonechruser" Smith következett. Smith 191 centi magas, erős gyerek volt, de igen későn ismerkedett meg az ökölvívással. Profi pályafutása változatos, hol jobban ment neki, hol kevésbé, ezért kissé meglepetésként hatott, mikor '86 decemberében egy blitzkrieggel az első menetben elsöpörte a korábban már őt legyőző, nálánál jobbképességű címvédő Tim Witherspoont. Tyson ellen a "Csonttörőből" "Csontfogó" lett, mert Smith végül beérte annyival, hogy lábon kihúzza a mérkőzés végéig. Sokszor kitért a nyílt küzdelem elől, elmozgott, közelről meg lefogta Tysont, aki egyhangú pontozással egy mondhatni nem túl jó mérkőzésen, begyűjtötte a 2. világbajnoki övét. A kihívók sorában Pinklon Thomas volt a következő 1987 májusában. Thomas miután még ’84-ben elnyerte a címet Witherspoontól, a következő évben kiütéssel megvédte Weaver ellen, majd a következő meccsén leadta a koronáját Berbicknek. Pinklon egy lábon jó mozgású, jó balkézzel rendelkező versenyző. Mike Tyson - Larry Holmes.jpg

Megpróbálta Tysont elmozgásból kijabbelni, de fáradni kezdett, Mike a 6. menetre "becserkészte" és kiütötte. A ’80-as évek közepére az Alit követő nagy bajnok, Larry Holmes már pályafutása végén járt, a másik 2 szervezet trónján olyan "1 meccses" bajnokok váltották egymást, akik elnyerték a címet, majd a következő mérkőzésükön már adták tovább a koronát. Többnyire hosszabb távon képtelenek voltak egyenletesen jó teljesítményt nyújtani.

A súlycsoport meggyengült, kissé unalmassá vált, amikor feltűnt a színen Mike Tyson, aki üstökösként söpört végig a mezőnyön, ezzel visszairányítva a figyelmet a király kategóriára. ’87 augusztus elsejére ért az utolsó állomásához a HBO címegyesítési sorozata, Tyson és a veretlen IBF címvédő Tony Tucker közötti mérkőzéssel, mely végén egy személyben összpontosult a 3 szervezet nehézsúlyú világbajnoki címe. Tyson egyhangú pontozással győzött, de kevés tiszta találata volt. Tucker eltáncolt vagy félrelépett Tyson támadásai elől, vagy fogással semlegesítette és időnként jól támadott vissza. Állítólag Tucker keze eltörött a 2. menetben, de ennek ellenére a legyőzése nagy fegyvertény volt, hisz Tucker egy magas, veretlen, jó képességű nehézsúlyú volt, aki nem ijedt meg tőle. Októberben következett a volt amatőr rivális Tyrell Biggs. Biggs szintén nagyon jó képességű ökölvívó volt. 194 cm magas, gyors kezű, táncos lábú, de nem túl erős fizikumú. Mint már korábban említettük, Biggs jó amatőr volt, de profiként nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Igaz veretlen volt, de a két legutóbbi mérkőzését a tapasztalt, de már leszállóágban lévő Snipes és Bey elleniket már nehezebben hozta. Tyrell Biggs - Mike Tyson.jpg

Fürge lábmunkával, Ali-féle stílusban kezdte körbetáncolni Tysont, de néhány menet után "Iron" Mike akarata érvényesült, akinek az ütései megtették a hatásukat. Biggs fejben feladta, és ahogy teltek a menetek Tyson egyre jobban kezdte felőrölni, majd a 7. menetben kiütötte. Biggs a pályafutása további szakaszában sem volt képes a komoly eredmény elérésére, a jobbnevű ellenfelektől mindig kikapott.
1988 elején 2 korábbi bajnok, Larry Holmes és Tony Tubbs voltak Mike kihívói. Holmes az Ali utáni korszak nagy bajnoka, aki 1978 és 1985 között volt folyamatosan világbajnok. Ez idő alatt végig verte kora legjobb nehézsúlyúit a 19 címvédése alkalmával. ’85-’86 környékére már leszállóágban volt, mikor a félnehézsúlyból fellépő Michael Spinks detronizálta. Holmes ezt követően visszavonult, majd közel 2 éves kihagyás után mindenféle formába hozó mérkőzés nélkül visszatért és szorítóba lépett Tyson ellen. Ezt nem kellett volna! Tyson a 4. menetben ütötte ki az eléggé formán kívüli Holmest. Larry ezután ismét visszavonult, majd újra visszatért, és a fokozatosság elvét betartva először könnyebb felkészülési mérkőzésekkel hozta fel magát és a 90-es évek elején, majd a közepén olyan bajnokokat hívhatott ki, mint Holyfield vagy McCall, és legyőzte Mercert. Ez a Holmes már jobb formában volt, mint aki Tyson ellen mérkőzött. Tubbs ’85-ben elnyerte a címet Page-től, de a következő mérkőzésén túlsúlyosan jelent meg és azt elveszítette Witherspoon ellen. Tubbs is tipikusan az a fajta bunyós volt, aki hol jobb, hol gyengébb teljesítményt nyújtott. 103-104 kiló körül lett volna az ideális súlya, de sok esetben 5-6 kg, vagy még nagyobb súlyfelesleggel lépett ringbe.

1988. júniusában összehozták az ökölvívás addigi legnagyobb bevételével kecsegtető mérkőzését, a Tyson V Spinks meccset. Spinks a ’80-as évek elején a félnehézsúly bajnoka volt, végig verte a mezőnyt. Miután nem igazán maradt szóba jöhető kihívója, feljebb lépett és pontozással legyőzte az akkor már visszavonulását fontolgató Larry Holmest. 2 veretlen nehézsúlyú bajnok összecsapása mindig izgalmas mérkőzést ígér. Előzetesen így volt ez 1988. június 27-én Atlantic Cityben is, az ökölvívás történetének addigi legnagyobb pénzdíjazású mérkőzésén, de a várt nagy csata elmaradt. Tyson megindult és Spinks már az első percben földre került. Felállt, Tyson a kötelekhez terelte, majd egy rövid jobbkezessel állon találta, amitől Spinks hanyatt vágódott és miközben megpróbált felállni, kiszámolták. A 91 másodperces összecsapást tekinthetjük Tyson karrierje legnagyobb győzelmének. Így utólag visszatekintve valóban olyan nagy győzelem volt ez? Spinks egy nagyon jó félnehézsúlyú volt, de hangsúlyozom, hogy "csak" egy félnehézsúlyú, akit felpumpáltak és lett belőle egy kisméretű nehézsúlyú. A mérkőzés előtt az esélyek megoszlottak, sokan Spinks rutinját (76-ban olimpiai bajnok volt), és alkalmazkodó képességét tekintették a siker kulcsának. Spinks félnehézben jó ütő volt, de nem volt sem különösebben gyors, sem erős, azonban a legnagyobb erénye, hogy mindenféle stílushoz remekül tudott alkalmazkodni, de ezzel nem tudta pótolni a Tyson mellett szóló jóval nagyobb fizikális előnyt. A mérkőzés előtti esélylatolgatásokban Sylvester Stallonenak lett igaza, aki egyszerűen Tyson legkönnyebb ütközetének tippelte meg. Mike a következő évben kiütötte a csupaizom brit Frank Brunot (KO5) és a technikás Carl Williamst (KO1).

Bruno az addigi legfontosabb mérkőzését (Witherspoon ellen a WBA címért 3 évvel korábban) elvesztette, és bár azt gondolom, hogy a 90-es évek elejei Bruno még jobb volt, azért a legyőzése mindenképp szép eredmény. Williams pedig úgy tűnt, hogy maga sem hitt benne, hogy nyerhet Tyson ellen, tulajdonképpen az első találattól lement és megadta magát. Tyson ekkor már nemcsak az ökölvívó eredményei miatt szerepelt az újságok címlapjain, hanem viharos magánélete és a válása is sok témát adott a firkászoknak. Korábbi edzőjével, managerével is összeveszett, ezért egy új team készítette fel a Buster Douglas elleni küzdelemre.

Sokan ezeknek a körülményeknek (és a "hosszú számolásnak") tulajdonítják, hogy Tyson 1990. február 10-én Tokióban vereséget szenvedett Douglastől. Nyilván ezek a körülmények is közre játszottak, de kérdezem, egy profi nem attól profi, hogy a felkészülés és a mérkőzés ideje alatt a magánéleti problémáit a szorítón kívül hagyja? Tyson ebben az időszakban veretlen volt és legyőzhetetlennek tűnt, ezért Douglas nem keltette egy rá nézve veszélyes bokszoló benyomását. Volt olyan fogadóiroda, ahol 1 a 35-höz lehetett fogadni Douglas győzelmére. Így utólag vizsgálva az eseményeket, valóban ennyire esélytelen lett volna Douglas? Buster 1986-ban, 10 menetben megverte Paget, majd 1 évvel később a 10. menetben döntő fölénnyel veszített Tony Tucker ellen az IBF címért egy olyan mérkőzésen, ahol Tuckernek meg kellett dolgoznia a pénzéért. Emlékezzünk vissza, Tucker ellen Tyson sem tűnt legyőzhetetlennek, és Tucker is megszenvedett Busterrel. '89-ben két újabb győzelmet aratott, legyőzte Berbicket és Tyson edzőpartnerét Oliver McCallt. Ha láttad ezeket a mérkőzéseket, akkor láthattad, hogy Douglas egy 194 centi magas, 105 kilós a méreteihez képest rendkívül fürge és gyors kezű "boxer puncher" stílusú, jó állóképességgel rendelkező ökölvívó. McCall még nem volt annyira ismert, mint később a 90-es években, de annyit érdemes megjegyezni róla, hogy valamikor Tysonnak volt a sparring partnere, és a kesztyűzések alkalmával földre is küldte "Iron" Mike-ot. A Tysonhoz hasonló erejű McCall nem sok mindent tudott kezdeni Douglasszel. Douglas egyszerűen nagyobb, erősebb, fürgébb és mozgékonyabb volt nála. Odament, megütötte, elhátrált, a támadás elől elmozgott, vagy lefogta McCallt. Milyen ökölvívók okozták eddig a legnagyobb problémát Tysonnak? Akiket nem tudott kiütni az első néhány menetben, ilyen volt Tillis, Green, Bonechruser Smith és Tucker. Valamennyien Tysonnál fél fejjel nagyobb, erős, lábon jól mozgó strapabíró versenyzők, akik elmozogtak Tyson támadásai elől, vagy közelről lefogták. Tyson - Douglas.jpg

Douglas pontosan illik ebbe a sorba, de ha csak a Tyson utáni mérkőzéseit láttad, akkor azt felejtsd el, mert az a Douglas már nem ez a Douglas volt! A mérkőzésük előtt nem csak Tysonnak volt meg a magánéleti problémája, hanem Douglasnek is. A találkozó előtti hetekben hunyt el a hozzá közel álló édesanyja, majd a kislányát támadta meg egy súlyos betegség. Ennek ellenére Douglas maximálisan felkészült mind fizikálisan, mind mentálisan Tyson ellen. Mennyire volt felkészült Mike Tyson? A mérkőzés előtt úgy nyilatkozott, hogy naponta 8 menetet öklöz, és 5 mérföldet fut, jól sikerült a felkészülése. Ezt támasztja alá Tyson mérlegelési súlya is, hisz kerek 100kg-val mérlegelt, ami 20 dekával könnyebb, mint volt 3 évvel korábban Tucker ill. 40 dekával könnyebb, mint volt Berbick ellen. Egy fizikálisan edzetlen Tyson nem 100kg-val mérlegel. Valószínűleg kissé alá is becsülte az ellenfelét, akinek tulajdonképpen saját magán és a szülővárosa az Ohiobeli Colombus lapján kívül senki nem adott esélyt a győzelemre. De ne feledjük, ekkor még Tysont legyőzhetetlennek gondolták. Ehhez hozzájött, hogy Douglas nem ijedt meg Tyson hírnevétől, már a nyitó menetekben egyszerűen mindenben, gyorsaságban, fizikálisan és technikailag is fölé nőtt. Tyson pedig miután nem tudott mit kezdeni az ellenfelével, ahogy teltek a menetek, úgy kezdett elkedvtelenedni és kezdte elveszteni a magabiztosságát. Ha végig futunk az egész pályafutásán, láthatjuk, hogy ez mindig is kicsit jellemző volt rá. Vagy nagyon hamar kiütötte az ellenfeleit, vagy ha a mérkőzés hosszúra nyúlt, már közel sem tűnt legyőzhetetlen harcosnak. Az első 10 menetig tartó mérkőzése után (ahol láthatólag a végére elfáradt Tillis ellen) maga vallotta be, hogy az utolsó menetben majdnem feladta a küzdelmet, mert ahogy ő mondta, számára "ismeretlen vizekre" tévedt. (Pedig ott erősen vezető pozícióban volt!) Tyson - Douglas.jpg

Douglas ellen pedig már a legelejétől az "ismeretlen vizeken evezett". Tyson menetet sem nyert a 8. roundig, amikor egy előkészítetlenül ütött, semmiből jött felütéssel, 5 másodperccel a menet vége előtt padlóra küldte ellenfelét. A bíró egy ütemmel később kezdte meg a számolást, aztán 4-nél abbahagyta, mert Tysont kellett visszaküldenie a semleges sarokba, majd folytatta. Douglas 8-9-nél állt fel, de a kötelező rászámolás így 13 másodpercig tartott. Ha bíró szabályosan jár el, akkor ez idő alatt ki kellett volna számolnia Douglast! Igen ám, de ez az érv nem kalkulál azzal, hogy Douglasre csak az vonatkozik, amit a bíró mond, ahogy a bíró számol. 6-7-nél már a mérkőzésvezetőt figyelte, kihasználta a maximális pihenő időt, majd időn belül felállt. A felvételek alapján nem tűnik annyira roggyantnak, hogy ha a bíró szabályosan számol, ne tudott volna néhány másodperccel előbb felállni, a menetnek pedig így is, úgy is vége lett volna, így Tyson már nem mehetett volna rá lefiniselni. Douglas a padlóra kerülése után 3 másodperccel, mérgében ráüt egyet a ringvászonra, a következő másodpercektől pedig már a bíró számolását figyeli. Egy erősen roggyant versenyző nem így viselkedik! Douglas a szünetben olyannyira kipihente magát, hogy a 9. és a 10. menetben, hatalmas verésben részesítette, majd kiütötte a bajnokot. Tysonék az elnyúlt számolás miatt megóvták az összecsapást, a WBC bejelentette, hogy a trón addig betöltetlen, amíg ki nem vizsgálják a történteket. Néhány nappal később bejelentették, hogy az óvást nem fogadják el és hivatalosan is elismerték Douglas elsőségét. Miután a közvélemény nyomására a WBA és a WBC is visszakozott, és elismerte Douglast bajnoknak, a Boxing News hetilap főszerkesztője így foglalta össze a véleményét a történtekről: Mike Tyson - Douglas.jpg

"Nem volt szükség végrehajtó bizottsági ülésre annak eldöntésére, ami az átlagos ökölvívó-szurkoló számára nyilvánvaló volt, hogy Buster Douglas fair küzdelemben ütötte ki Mike Tysont, tehát ő a nehézsúlyú világbajnok. Gratulálok az IBF-nek e nyilvánvaló tény azonnali elismeréséért, a rivális testületek viszont aligha növelték hitelüket köntörfalazásukkal. Semmilyen jogalapja nem volt Douglas trónfosztásának. Biztos, hogy 10 másodpercnél tovább volt a földön a 8. menetben, és ha a vezető bíró helyesen végzi a munkáját, valószínűleg ki kellett volna számolni. (Persze, csak ha szabályos számolás mellett is ugyanezzel a sebességgel próbált volna felállni.) De a kihívó nem volt köteles az időmérő számolására figyelni, egy leütött bokszolóra egyedül az vonatkozik, amit a vezetőbíró mond, akár igaza van, akár téved. És a vezetőbírónak mindig igaza van, még akkor is ha téved..." Douglasről még annyit, hogy ezzel a győzelemmel teljesen "jóllakott", a Holyfield elleni címvédő mérkőzésén már petyhüdt volt és kövér. Állítólag a felkészülési szakaszban egyszercsak megunta a fogyasztás nehézségeit és szaunázás közben rendelt magának 40db sajtburgert, amit ott el is fogyasztott. Evander a 3. menetben kiütötte. Mills Lane a mérkőzés vezetője szerint nem volt annyira megütve, fel tudott volna állni...Douglas a későbbiekben már soha nem tudott még megközelítően sem hasonló formát mutatni, mint "Vas Mike" ellen.

Tyson még ebben az évben megkezdte a visszakapaszkodást 2 első menetes KO győzelemmel (köztük az egyik az amatőrbeli legyőzője Henry Tillman), majd a rákövetkező évben következett két értékes, de elég nehéz győzelem a kanadai Ruddock ellen. Ruddock is Tysonnál jó fél fejjel magasabb, erős alkatú, kemény ütő, aki azzal került a legjobbak közé, hogy a fő fegyverével a bomba erős balhorgával brutálisan kiütötte a két korábbi volt bajnok Bonechruser Smitht és Michael Dokest.

Jól küzdött Tyson ellen is. Az első mérkőzésen a 7. menetben egy kissé korán leléptették, a másodikon pedig igaz padlóra is került és az álla is eltört, de a 12. menet végéig jól tartotta magát Tyson ellen. '91 novemberére tervezték a Holyfield elleni mérkőzést, de Mike börtönbüntetése közbe szólt. 1995 elején kiszabadult, de kérdéses volt, hogy mennyire tud újra formába lendülni. Nem igazán látszódott meg rajta a hosszú kihagyás, hisz 2 könnyű győzelem után 1996-ban legyőzte az időközben WBC bajnokká váló Brunot (KO3), utána pedig a WBA király Seldont (KO1). Seldonnak nem volt túl ütésbíró feje, ez ismét bizonyosságot nyert, hisz egy a feje tetejét súroló ütéstől ment le és képtelen volt (annyira talán nem is nagyon akarta) folytatni az összecsapást. Tysonnak ekkor lehetősége lett volna, hogy összemérje az erejét Lennox Lewisal, de egy 45 millió dolláros ajánlatot utasított vissza és vállalt inkább mérkőzést az akkor Lewisnál veszélytelenebbnek tűnő Holyfield ellen, amiért a WBC megfosztotta a címétől.

1996 novemberében Tyson torony magas esélyesként indult neki a Holyfield elleni küzdelemnek. Holyfield egy nem túl nagy, de fürge, mozgékony, rendkívül szívós és ütésálló versenyző, aki korábban legyőzte Douglast, Foremant, Holmest, Bowet és Mercert is, de ekkor már túl volt a legjobb napjain. Evander hozta a tőle elvárható szokásos keménységet, bátran odaállt Tyson elé és nemegyszer kemény támadásokkal meghátrálásra kényszeríttette. Ahogy teltek a menetek, Tyson rohamai gyengültek, fáradni kezdett és a 11. menetre teljesen felőrölte ellenfele. Holyfieldel kapcsolatban a Tyson szurkolók sosem felejtik el megjegyezni a fejeléseit. Holy mivel nem igazi nehézsúlyú, így az ütőereje sem igazán pusztító, ezért az ütéseinél sokszor az egész testét beledobja (a fejével együtt) egy-egy ütésbe.

Ez nem szándékos szabálytalanság, de az igaz, hogy sérülés veszélyes. Nemcsak az ellenfélre nézve, hanem saját magára is, hisz egy ilyen szituációnál akár ő is felrepedhet súlyosan.
A következő év nyarán a visszavágón Tyson még kevésbé tudta kezelni Holyfield erejét és stílusát, miután a szeme felrepedt, tehetetlenségében többször az ellenfele fülébe harapott, amiért jogosan diszkvalifikálták a 3. menetben. Tyson ezt követően legyőzte Frans Bothat, aki néhány menetig fürgén elmozgott előle, szurkált, majd fogott. Tysonon a frusztráció jelei látszódtak, mivel ezzel a harcmodorral szintén kevésbé tudott mit kezdeni, ezért Botha fogásai közben karfeszítésekkel is próbálkozott. Végül az 5. menetben telibe talált egy Tyson jobbkezes és a Dél Afrikait kiszámolták. Ezután Mike rekordjában még 2 nívós ellenfelet találunk, az egyik Lewis volt, a másik pedig Golota, aki a 3. menettől nem volt hajlandó folytatni az összecsapást. Ez nem volt meglepő, ismerve a lengyelt, hisz Ő is a mentálisan ingatag bokszolók közé tartozott, bár mentségére legyen mondva, hogy itt állítólag az arccsontja is eltört. Végül Tyson győzelmét "no contestre" változtatták, mert vizeletében marihuana származékot mutattak ki.

Következő rész:
Az ellenfeleik minősége, Lennox Lewis - IV. fejezet

Értékelje cikkünket: (Eddig 4 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1