www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Kötelező győzelem helyett magát verte Balzsay Károly

A+A-
2009. dec. 5., szombat, 16:1410015 olvasás - 67 komment


Kötelező győzelem helyett magát verte Balzsay Károly

Mivel a küzdelem már fél napja megtörtént, mindenkinek volt ideje gondolkodni a szombat este látottakon. A bírók fosztották meg a győzelemtől Balzsay Károlyt? Vagy saját magát verette meg ötlettelen bunyóval? Utóbbi inkább közelít az igazsághoz!


Eduard Gutknecht.jpg
A WBO korábbi világelsője számára nagy volt a tét péntek este Söldenben, hiszen legutóbb, augusztusban technikai kiütéssel kikapott a német Robert Stieglitztől, s elveszítette vb-övét. Ezúttal a szintén német Eduard Gutknecht várt rá. A találkozó első meneteiben a magyar tűnt jobbnak, és ha nem is parádézott, de többször talált pontosabban ellenfelénél, így a hatodik három perc után mindenképpen vezetett, noha már a 4. menet után ellenfele szorossá tette a küzdelmet, és uralta a ringet. A folytatásban kiütköztek a fáradtság jelei Balzsayn, egyre inkább a német vette át a kezdeményezést. Ennek ellenére Gutknecht sem parádézott, igazán tiszta ütést csak ritkán vitt be riválisának. A pontozók végül nem jutottak egyhangú döntésre, egyiküknél Balzsay nyert (116-113), a másik kettő azonban a címvédőt látta jobbnak (116-112, 115-113).

Balzsay Károly nem igazán jó versenyzőtípus, ezt már amatőr korában is tudtuk, hisz éremesélyesként indult több világversenyen, ám a legnagyobb sikere a 2002-ben, Permben megszerzett Európa-bajnoki ezüstérme. Ennél annak idején mindenki többet várt. Ugyanakkor egészen kiváló alapanyagot kapott az Universum Box-Promotion, ahová a 2004-es olimpia után igazolt. Ezt tudták a németek is, mivel már Kovács István pályafutása alatt kiutaztatták Hamburgba, hogy a helyszínen győződjenek meg képességeiről.

Azokról a képességekről, amelyek kétségtelenül tele vannak extrával, ám a profi ökölvívás legmagasabb szintű műveléséhez ez kevés.

Egyrészt állóképesség kell, mert bár a profik között több a kiütés, melyekből Balzsay is bemutatott jónéhányat, azért egy klasszis bokszolónak illik úgy felkészülnie, hogy jelentősebb holtpontok nélkül, egyenletes teljesítményt nyújtva végig tudja bokszolni a kiírt menetszámot. Pénteken Balzsay jól kezdett, majd visszaesett. Kondíció?

Mert Balzsay nincs elrontva technikailag, a lábmunkája ugyanolyan jó, mint amatőr korában, és az évtizedek alatt betanult kombinációit sem felejthette el. Tény, hogy a profik között takarékosabb bunyót kell mutatni, ám az is egészen biztos, hogy nincs olyan edző, aki olyat kérne a bokszolójától, mint amit pénteken láttunk. A begyakorolt kombinációk kivitelezéséhez viszont erő kell, és mindent elsöprő elszántság, győzni akarás, ha fogy a kondíció. Ez utóbbi már lelki tényező, míg az állóképesség fejlesztését genetikai tényezők is behatárolják! Van olyan, aki edzhet akármennyit, soha nem lesz 12 menetes bokszoló.

Egy sima győzelem helyett Balzsay kikapott egy közepes képességű, de elszánt, a győzelmet mindennél jobban akaró ellenféltől. A 30 éves magyar bokszoló hiába beszél arról, hogy véleménye szerint ezt a meccset két ponttal megnyerte, ha a profi bokszban elfogadott, sőt, a szabályzatokban rögzített pontozói szisztémát nézzük. Ezek alapján Gutknecht győzött, mert a menetek többségében ő volta a jobb, azokban is, amikor Balzsay valamivel több tiszta ütést vitt be.

A tanulságot Perutek János, a Küzdőtér magazin tulajdonosa fogalmazta meg legjobban: „Nem elég győzni, győztesnek is kell látszani.” És péntek este Eduard Gutknecht látszott győztesnek!
Értékelje cikkünket: (Eddig 53 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 67 hozzászólás érkezett )
67 Mumus [2009-12-23 19:07:23]
Függöny le .
Ennyi volt benne .
66 gudmen [2009-12-14 03:35:40]
nem az utolso meccsel van a baj..(persze azzal is) hanem az utobbi 3-mal és a tendenciával, lehet szépitgetni..magyarázkodni a feleknek..ez nem csak Karcsitol volt kevés..mindenkitöl az lenne..
65 totya [2009-12-09 15:28:08]
Erdei sem lehetett volna más súlycsoportban világbajnok, ha ilyen könnyen feladta volna. Ebben az esetben is a dolgok könnyebbik vége az ,ha feladja és visszavonul.

Pedig innen szép felállni ! A közönséget vonzza az olyan boxoló aki fel tud állni bármilyen mélységből is, hiszen a box , a küzdelem magáról az életről szól . Unalmasak azok a meccsek ahol a papírforma szerint mindig az győz az akitől ezt előre várni lehetett és a közönség mindig is titkon abban reménykedik, hogy az esélytelenebb győz ( hiszen ő képviseli a kisembert )

Hajrá Karcsi ! Állj fel és küzd !
64 janibacsi [2009-12-09 00:12:39]
Nincs karcsiban semmi. Megy vissza lángost sütni. Elpuskázta élete nagy lehetőségét. Vége, annyi, borítékért fog feküdni a negyedikben.

XPGR4: Tyson az első veresége előtt mindenkit kiütött KO-val. Enyhe szakadék húzódik az unalmas, stílustalan Balzsay és az ezüsthátú fekete rém között.
63 Iron Cat [2009-12-08 19:57:07]
Ostobaság és szorgalom. ezen dolgok gyakran együttjárnak azoknál az embereknél, akik minden cikkhez ugyanazt a baromságot hordják össze...
62 gyaloggos [2009-12-08 19:50:12]
Pedig de, ez a meccs nagyon fontos volt!

Amúgy meg, tényleg felhozó mérkőzés volt!

Felhozta Gutknecht-et!

61 totya [2009-12-08 15:18:02]
Ez egy jó kis felhozó meccs volt. Szerintem az Universum is ennek szánta. Véleményem szerint meg fogja kapni a lehetőséget a Karcsi , mivel ők is tudják, hogy sokkal több van benne.

Szerintem sem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani a dolognak.
60 xpgr4 [2009-12-08 10:13:47]
számomra fura hogy ha 1 bunyós 2x veszit máris ilyeneket vinnyog az a szerencsétlen magyar riporter is hogy ez a vége lehet balzsai pályafutásának.
tysonnak is visszakellett volna vonulnia az első vereség után? de béna ez az univerzum. meg ezek a béna magyarázatok hogy önmagát verte meg balzsai:-))) magyarok nagy magyarázkodása. önmagával boxolt és leverte önmagát vagy mi?:-)))
59 Nezo [2009-12-08 09:48:02]
Oké, Ádám, kösz az infót. Akkor csak nekem volt miatta rossz érzésem, de aztán sajnos be is jött a dolog.
58 Adam [2009-12-08 08:45:34]
"Azért csodálkozom ezen, mert ők közelebb ültek Gutknecht sarkához, mint én, viszont még én is nagyon jól láttam (sajnos), hogy kb a 10. menettől folyamatosan feljárkált a német bokszoló sarkába a (Kari meccsén nem közreműködő) Jürgen Langos nevű német bíró, és amilyen elégedetten vigyorgott és lapogatta Saburovék vállát, az pontosan elárult mindent."
Kedves Nézö, beszéltem Jürgen Langossal.
Félreértetted a helyzetet.
Valószínüleg, el kell magyarázzam, hogy milyen módon müködik egy címmeccs.
Az elömeccseken, ahol nem nemzetközi cím a tét, a helyi pontozókból és bírókból áll a "Kampfgericht" vagyis a küzdelem ítélöszéke.
A nemzetközi címmeccseken nemzetközi emberek, vagy nemzetközileg vizsgázottak müködnek közre, és még két úgynevezett "Cornerman".
Ezek a helyi szövetség emberei, akik minden szünetben , és azon kívül is, figyelnek a meccs alatt, felmennek a sarokba, és ügyelnek arra, hogy csak a ringorvos által adott adrenalint használják, ne kenjenek patkánymérget a kesztyüre a szünetben stb.
Ilyen kinevezett cornerman volt Gutknecht sarkában Jürgen Langos.
Az, hogy veregette Shaburow vállát és vigyorgott, az nem jelent sokat. Mindig mindenki vállát vigyorogva veregeti, az enyémet is.
57 rob [2009-12-07 23:47:11]
Értem, hogy mit akart mondani Den még ha rosszul is fogalmazott és azt is amit te mondasz Sasi. Szerintem Den nem arra gondolt, hogy 2-3 pontal odaadnak a végén meneteket a jobb boxolónak, hanem, hogy kialakul egy kép a mérközés vége felé. Ha a pontozók látják, hogy valakiből elfogy az erő, még ha többet talál is, lehet, hogy nem nyer menetet. Karcsi csak alibizett a végén, ergo bukta a végét és az egészet is. Ha rendíthetetlenül áll a ringben, biztosan más hatást vált ki a pontozókból még kevesebb ütéssel is és a vége is máshogy alakult volna...
56 Dagobert [2009-12-07 18:18:31]

Mindegy mit dumáltok, a tények makacs dolgok....Karesz nem nyert. És még csak világméretű csalás sem kellett hozzá, de még egy aprócska sem. Attól pedig, hogy magyar, még el lehet mondani amit gondolunk, hátha felébred végre, és megmutatja a világnak h mit tud....mert ennél nem lesz nehéz nagyobb akarással bokszolni.
55 Nezo [2009-12-07 15:34:14]
Nem rosszabb azt a helyesírást nézni, mint a te exhibicionizmusodat topikról topikra, ha már itt tartunk.
54 Öreg [2009-12-07 15:32:21]
Den, de te is sok esetben idegesitő vagy. Sasi elmondta, hogy a pontozó lapokat a menetek végén le kell adni és azt összeszedik, de téged ez nem igazán érdekel, csak fújod a magadét.
a doctor meg biztos nem magyar nyelvű klaviaturán ír azért ilyen.
Amúgy meg arra a kérdésre, hogy sok e a négy meccs egy évben, csináltam egy ki összeállítást, döntse el ki-ki önmaga sok e vagy nem.
53 Den [2009-12-07 14:59:11]
Nincs mit nem érteni az elméleteden. Úgy kellene, hogy működjön a pontozás: szubjektíven lepontozzák az összes menetet teljesen függetlenül egymástól!

Na ez az elmélet! Ebbe rondít bele az a tény, hogy emberek pontoznak, akiket befolyásolni lehet sokféleképpen, illetve azok maguk is többféleképpen nézik a mérkőző feleket!

Kinél mi számít: több ütés, több találat, ki az agresszor, ki védekezett jobban, ki talált látványosabban stb.

Én legalábbis és számos több ezer mérkőzést végignézett kommentátor illetve boxmániás, hogy a pontozás kész életveszély.
Számos szpíker már nem is mer még tippelni sem, mert sorozatban tévedtek......

Sasi, Shaham gyertek át légyszíves a Huck topikra és írjátok meg a "doctor úr" helyesírásáról a véleményeteket, mert elviselhetetlen a színvonala!
52 Shaham [2009-12-07 14:49:58]
"Balzsay menedzselése tökéletes volt. Sérüléseit figyelembe véve úgy kapta a mérkőzéseket, ahogy azt kellett. Félreállították, akit félre kellett állítani az útjából, hogy világbajnok lehessen. Pénteken viszont nem tudott legyőzni egy olyan bunyóst, akit valószínűleg minden élvonalbeli bokszoló leradírozott volna..."

Ezzel teljesen egyetértek. Karcsi nem tudott élni a lehetőségeivel. Nagy kár mert nagyon sűrű ez a súlycsoport, idővel jöttek volna a nagy meccsek ha tartja az övet.
51 Sasi [2009-12-07 14:32:15]
Én nem a szemszögről írtam neked, hanem arról az abszurd megjegyzésről, hogy az utolsó menetek háromszorosan számítanak. Szerintem teljesen érthetően leírtam neked, hogy az utolsó menetekben is ugyanannyi pontot kap a győztes, mint az első menetekben... ha ebben nem adsz igazat, akkor nincs is értelme beszélgetni veled...
50 Den [2009-12-07 13:03:33]
Sasi: amit leírtam már kétszeresen tartom.

Amit pedig te írtál: aszerint sokkal rosszabb a pontozók megitélése számomra. Te egy elméletet írtál, amit ami a gyakorlatban nem működik. Ha akarja ÍGY MAGYARÁZZA a pontozó, HA AKARJA ÚGY, HOGY MIT LÁTOTT A MÉRKŐZÉSEN. Európában más a nézőszemszög, mint az Egyesült Államokban. Ott még nagyobb különbséggel kapott volna ki Balzsay, mert kevesebbet ütött és nem ő volt a támadó.

Ráadásul egy új taktikát, egy új testtartást vezetett be Karcsi ellenfele. Mindig úgy viselkedik, olyan testtartást vesz fel, mintha ő vezetne, egy pszichológiai stratégiát alkalmaz, ami bejött neki eddig.
49 Sasi [2009-12-07 12:18:33]
Den,

Kérlek olvasd el figyelmesen, amit most írok. Majd még egyszer, hogy biztosan rögzüljön.

"És különben is: van olyan pontozó, akinél az utolsó menetek háromszorosan számítanak."

Ez butaság. A pontozótól minden menet végén elveszi az adott menetre szóló pontozólapot a mérkőzésvezető és átadja a szupervisornak. Ezt bizonyára tudod. Ezt is tudni kell, hogy minden menetre ugyanazok a szabályok érvényesek. Az elsőre és az utolsóra is. A győztes 10 pontot, a vesztes 9 pontot kap, melyet persze 1-1 pontlevonás, leütés, stb. befolyásolhat. Tehát nincs lehetőség arra, hogy az utolsó menetek jobban befolyásolják a mérkőzés alakulását, mint az elsők. Minden menet egyforma súllyal bír a végelszámolásnál!

Az általam nagyra becsült Dr. Csötönyi Sándor úr valószínűleg téved ami Fritz Sdunek nyaralásával kapcsolatban tud. Sdunek Vitali Klitschko felkészítésével volt elfoglalva, ha az Alpokban volt, azt is Klitschko miatt tette. Egyébként emlékeim szerint Los Angelesben volt.

Balzsay Károly és Erdei Zsolt összehasonlításánál kikerülhetetlen a mentális tényező. Erdeinek nem csak boksztudása nagyobb, de sokkal konokabb, dacosabb. Túlélési ösztön, vagy mi... Erdei sokkal nagyobb slamasztikában volt Fragomeni ellen, mint Balzsay Stieglitz ellen, mégis megoldotta, úgy, hogy még az ellenfele sem panaszkodott az ítélet miatt...

Én úgy látom, hogy Balzsay egy nagyszerű bokszoló... de vannak korlátok, melyeken soha nem fog túllépni. Lehet, hogy mentális probléma... lehet genetikai, hogy nem tud 12 menetet végigcsinálni... de a tudása sincs azon a szinten, hogy a súlycsoport legjobbjai között jogosan követelje a helyét. Ugyanott van, mint az amatőrök között volt. Mindenki ellen tud egy nagyot bokszolni, ha fejben rendben van. De a legjobbak gyorsabbak, pontosabbak, többet ütnek és az ütőerejük is nagyobb...

Balzsay menedzselése tökéletes volt. Sérüléseit figyelembe véve úgy kapta a mérkőzéseket, ahogy azt kellett. Félreállították, akit félre kellett állítani az útjából, hogy világbajnok lehessen. Pénteken viszont nem tudott legyőzni egy olyan bunyóst, akit valószínűleg minden élvonalbeli bokszoló leradírozott volna...
48 Den [2009-12-07 11:06:44]
Végigolvastam az összeset és kismillió elhangzott lényeges momentum kimaradt!

Amatőrben 3 alkalommal megverte, utoljára döntő fölénnyel.

Ha nekem a második gyerekem jönne, 2 ellenféllel is egyszerre kiállnék és nekimennék, nem egynek. A gyereknél nagyobb motiváció nem létezik és ez is kevés volt..........

Nem éreztem azt az iszonyat akaratot semmilyen szinten, hogy bármi áron győzni akarok.

Az utolsó 2 menetben tanúsított hozzáállása miatt vesztett- jogosan. Ne számolgassa, hogy már győzött, mert a pontozás egy ki- ki meccsnél mindig becsapós. És különben is: van olyan pontozó, akinél az utolsó menetek háromszorosan számítanak. Az utolsó három menet kondija perdöntő lehet.

A lábmunka kritikus volt és az ütőereje is elszállt valahová......

Még egy igen lényeges észrevétel: az orosz- német egyenesen kitartott balkezével meneteken át zavarta Karcsit!!!!!!! Madár,aki ilyet tett, annak eltörte a bordáját egy jobb felütéssel. Karcsi egy ilyen szituációt kihasználva azonnal nyerhetett volna.

Az előző VB öve elvesztésének okairól 3 mondatot beszélt Sdunekkel oda- vissza?
A meccset nem nézte vissza?

Balzsay úgy leépült mentálisan, hogy az csak rájátszással lehetséges.

Az UNI- nál előtérbe kerültek az orosz- német versenyzők és az edző dinasztia váltás is elkezdődött.

Kedves Karcsi: Zsolttal- aki újra világbajnok lett -vele nem beszéltek és gratuláltak
az Uni vezetői, amióta kilépett a csarnokból, veled persze majd leülnek és kapsz egy harmadik esélyt is, meg majd mégegyet!

Lapátra tettek, de jogosan és még csak észre sem vetted. Leverted saját magadat az utolsó 2 menetben. Nem tanúltál az UNI pontozásaiból. A fegyver kétélű, most ellened fordították...........

Még egy adalék,Cstönyi Sándor mondta: Sdunek mester Erdei felkészülése alatt 2 hétre az alpokba elment nyaralni.

47 morm [2009-12-07 10:18:47]
Az UNI helyzete sem könnyű a tekintetben, hogy kit menedzseljen tovább kettőjük közül... A meccs alapján világossá válhatott, hogy ebben a kazah-német gyerekből (az elszántságon és a zsiványságon kívül (amelyek persze nem lebecsülendőek)) gyakorlatilag minden hiányzik, hogy egy komolyabb boxoló ellen a siker legkisebb esélyével vegye fel a harcot. Karcsiban több lenne a potenciál, de nagyon szépen leírtátok, hogy nagy valószínűséggel eljátszotta az esélyét. Szóval nekem tipikusan az a meccs volt, ahol a győztes is vesztes...
46 Nezo [2009-12-07 09:43:00]
(Adalék az előzőekhez: ettől függetlenül a környezetünkben ülő, Bajorországból átrándult szurkolók, egy (nem tudom kinek dolgozó) hivatásos fotós, és nem mellesleg én is Karinak adtuk a meccset, magam 115-113-ra. Sajnos, egyikünk sem volt "official" aznap este. Emellett elismerem, hogy szoros meccs volt, és oda lehetett adni a németnek is. Inkin-feelinges meccs volt: szoros, ide-oda is adható.) - Továbbá azt is elismerem, hogy ha ezt a gyereket nem tudja megoldani Kari, akkor nem tudom, kit akar megoldani.
45 Nezo [2009-12-07 09:39:28]
Kari sajna megint nem volt rendben, úgy érzem, valahol nyaktól felfelé. Úgy hallom (nem láttam még a magyar közvetítést), Öcsibácsiék a közvetítés alatt végig meg voltak győződve Kari sikeréről.
Azért csodálkozom ezen, mert ők közelebb ültek Gutknecht sarkához, mint én, viszont még én is nagyon jól láttam (sajnos), hogy kb a 10. menettől folyamatosan feljárkált a német bokszoló sarkába a (Kari meccsén nem közreműködő) Jürgen Langos nevű német bíró, és amilyen elégedetten vigyorgott és lapogatta Saburovék vállát, az pontosan elárult mindent.

Sajnálom a fiunkat, lövésem sincs, mi lesz most vele, de akárhogyan is, ha a bokszban folytatja, alapos változást kell nála elérni - valószínűleg a pszichés vonalon.

44 rob [2009-12-07 08:25:46]
zst! Teljesen egyetértek kiegészítve a mentális erő hiányával. az előző meccsre is jött ez a folyadékhiány meg a többi hülyeség. Karesznak kellett volna egy nagyot pihennie, de belekényszerítették ebbe a meccsbe. Abban biztos vagyok, hogy ennél és az előző teljesítményénél sokkal jobb. Lehet, hogy egyszerűen széthajtották az utóbbi két évben. Abból simán jöhet a fizikális fásultság.

farkas béla: Néhány barmot leszámítva szerintem helytállóak a beírások. Sőt, mindből látszódik, hogy Karesznak szorított és nem bántani akarják, csak tényleg bosszantó az, ami pének este történt. Lehet, hogy szerinted nem kapott ki és nagy jóindulattal ki is hozható győztesnek, de hogy lepattant a srácról a meccs második felében, az biztos. Nem szeretem az olyan meccseket, ahol az 5. menettől azt kell számolni, hogy még mennyit kell nyerni a pontozásos sikerhez.

Üzenem azoknak, akik a régi időket és Sugar Ray Robinson hozzák fel példának, hogy ilyen most is van. Havonta 1 meccs. Csak ezt most edzőmeccsnek hívják és nincs beleszámolva a mérkőzéseik közé.
43 farkas bela [2009-12-07 04:11:46]
nagyon sajnalom hogy 1 ilyen elsportolot aki annyi mindent elert,mindenfele alnev mogott megbujo emberke(k) kritizalnak, meghozza negativan!!!NYERT A KARESZ,elvettek tole a gyozelmet!!!!!!
42 zst [2009-12-07 02:05:18]
Üdvözlök mindenkit a fórumon.
Véleményem szerint Karesznál elsődleges probléma a megfelelő kondi hiánya. Ebből indul minden más probléma is. Mert aki az 5. menettől beosztani kényszerül az erejét, ( ezzel óriási önbizalom vesztés is párosul), annak a hátralévő 7 menetben csak pontatlanságai, dekoncentráltsága és imitált belharc kényszere lesz. Nem szivesen mozog lábon (nem azért mert nem tud, hanem mert nem tudja, hogy birja-e még a későbbiekben erővel) kénytelen tartalékolni, tördelni a mérközést.
Karcsi azért hívta ki ellenfelét, mert biztos volt abban, hogy boksz tudása, fizikuma, mentális frissesége jobb.
Nincs beleerősödve 12 menetbe (VB cím mérközést 6 menettel pedig nem rendeznek).
Amig a kondi közepes, addig a teljesítménye csak gyenge bokszolok ellen érvényesülhet.
Tecnikai képzetség, ütőerő rendben. Tud Ő bokszolni, csak nem az egész mérközésen keresztül. :(
41 keoma [2009-12-06 21:11:07]
Egyáltalán nem értek egyet. Az, hogy korábban dícsérték a kommentelők (beleértve engem is) Karesz-t, az az akkori teljesítményének szólt. Az Inkin elleni meccs hiába nem volt meggyőző, mégis magasabb színvonalat képviselt (végig boxolt 12 menetet és majdnem KO-zta az ellenfelét). Boxolt már 12 menetet, tehát nyilvánvalóan képesnek kellene lennie újra megtenni, ha mégsem, akkor sumákol. Nem tesz meg mindent a győzelemért. Tehát minden szemrehányás jogos.
40 boxing doctor [2009-12-06 20:44:56]
nem ott szereztem meg Adam de meg kenne szereznem hogy gondolod?
39 bpjotruska [2009-12-06 20:44:38]
...es Don Fulig de Saint James :-)
38 Adam [2009-12-06 20:37:59]
Igazad van Tyll Vietta. Ezt én is így látom.

A sok nagyokos, akik másfél évvel ezelött folyamatosan azt szajkózták, hogy menjen el Karesz másik munkaadóhoz (Sauerland, Arena stb.), mert ott jobban menedzselnék, az vajon végiggondolta-e, hogy mekkora hülyeséget írt. Azt mondtam akkor is, azt mondom most is, hogy ennél jobban lehetetlen lett volna menedzselni. Kár, hogy nem sikerült élnie a lehetöségekkel.

boxing doctor Te valószínüleg ugyanott szerezted a doktori címed, ahol a Klitschko testvérek.
37 boxing doctor [2009-12-06 20:29:37]
Gutknecht kicsit job volt a vegen amikkor balzsay el kecdet futni töle es aszt a pontozok fel is irtak a papira acert nyert a nemet ez nem kellet volna karcsi , ez a ell futas az ellenfeltöl,mivan ha stieglitz elvesti a övet miranda ellen akkor balzsay-nak kellene mirandaval ösze csapni akkor egy nagy ko lenne. miranda le daraja ijen tejesitmenyel mind amit gutknecht ellen produkalt!
36 Tyll Vietta [2009-12-06 20:16:49]
"Egyszer a pajzsotokon hordoztok, egyszer kövekkel dobáltok"
(Egy hadvezér mondta ezt, a nevét rég elfelejtettem).

Agusztusig Balzsay Karcsi volt a magyar álomsportoló, aki a fórumozók egy része szerint akár egymaga is legyőzte volna az egész tatár hadsereget!

Az ütőerejével példálózva Erdei számára is követendő példának állították, mondván ha valaki tud ütni, akkor az ő, valszeg ő lesz az aki az usában is rendet rak majd.

A képességeit így gyakorlatilag misztifikálva sokkoló volt számukra az agusztusi veresége. Az nem lehet.... Elfelejtették, hogy ő is sima ember, és mások is győzni akarnak.

A második veresége után most pedig tolják a levesbe. Az egykor ünnepelt sportolót lesajnálja a fórumozó, mondván elrontották, kiégették, nem értenek hozzá, miket beszél, méghogy szűken, meg minden...

Azért ezt nem kéne.
35 boxing doctor [2009-12-06 20:15:35]
enis neztem a mecset balzsay nem ütöt egyaltalan pontosan meg mindig nagyon meg huzta a üteseket es nem is talalt 10 bö 3 szor talalt es a vegen el fogy a energiaja es kezd el futni az ellenfeltöl a jobbik ellenfeleknel ez törtenik es ezen a mecsen is igy törtent.Gutknecht nem jo boxolo sokal roszab mind inkin es stieglitz es ijen rosz boxot mutatni ellene nem ertem!!!
34 toni [2009-12-06 20:06:37]
Karcsi kikapott,ez nem kérdés.Olvastam több felvetést a kudarc okairól és némelyikben van is igazság!Én mégis úgy gondolom nem szabad leírni karcsit,én adnék neki esélyt,persze szemléletet kellene váltani!!!A meccs utáni nyilatkozata tényleg nem volt a legszimpatikusabb,védekező mechanizmusnak tudom be.
33 Dagobert [2009-12-06 19:56:40]
Na ez az...mitől ilyen elégedett? Miért nem akar többet? Mert a sok okos ott körülötte telebeszélte a fejét mindenféle marhasággal...az a legdurvább, hogy szerintem el is hitte amit nyilatkozott, azaz hogy ő nyert....és csak vmi nagy összeesküvés áldozata. Nevetséges........
32 jicsini [2009-12-06 18:53:39]
Véleményem szerint ennek egy sima felhozó meccsnek kellett volna lenni. De Karesz elbukta egy Hurka-Gyurka ellen, akit 4 menet alatt ki kellett volna ütni!
31 Gabe1 [2009-12-06 18:01:24]
Szerintem felesleges túlragozni!
Gyenge ellenfél ellen, nagyon gyengén boxolt, és még el is fáradt, egy nulla iramú meccsen!
A legnagyobb vicc, hogy vigyorogva nyilatkozik egy ilyen produkció után, és a pontozásról beszél,
mint aki bevette a leszaromtablettát! Nem való ez neki!
30 Tyll Vietta [2009-12-06 17:05:30]
Ez így van, a kifordulás amúgy is hiba, elméletileg intenek is érte.

Karesznek sem állt jól, sőt, úgy tűnt mint amikor valaki kész van teljesen, megadja magát,,,de sz.tem nem sportszerűtlenségből csinálta. Akkor már inkább a fáradtsága miatt.

Talán egyensúlyvesztésből, időhúzásból, vagy idegesítette, hogy rátehénkedett amikor lenyomta a fejét,,,mittudomén.

Volt egy pillanat, ahogy nyomta le Balzsay-t, és majdnem rávert a hátára...

Ott nem Karcsi fordított neki hátat.

29 bpjotruska [2009-12-06 16:52:57]
Tyll Vietta: En sajnos azt is sportszerutlensegnek tartom, amikor egy bokszolo ugy vedekezik a masik utesei ellen, hogy hatat fordit neki... Ilyenkor az ellenfel vagy abbahagyja az utlegelest, vagy azt kockaztatja, hogy a biro meginti tarkora vagy hatra iranyulo utesekert. Ezen kivul szerintem az a kifordulas es hatat forditas rendkivul rossz benyomast tesz a pontozobirokra is, egy szoros meccs akar el is uszhat egy ilyen "negativista" cselen.
28 Karesz [2009-12-06 14:56:25]
A különbség EMBER és ember közt:

Erdei Zsolt két komoly, sorsdöntő meccsen is lehozott 5-6 menetet sérülten/betegen, sőt Sahnoune-t lefiniselte.

Balzsay élete két sorsdöntő meccsén elfogyott, nem csak kondiban, de fejben és szívben is. Ezért lett előbbi bajnok, utóbbi, meg valaki, akinek öve volt. Nem hiszem, hogy visszetér, amit sajnálok, mert tényleg jó anyag a druszám.
27 gyaloggos [2009-12-06 13:44:15]
Mondok, megnézem, kinek van ilyen jó tolla, de nem találtam a toll tulajdonosának nevét!
26 gyaloggos [2009-12-06 13:42:48]
Tényleg jó írás!
25 keoma [2009-12-06 13:37:33]
Nem az edzéseken kell brillírozni, hanem a versenyen. Ezeket a vereségeket nagyon sokáig tartana elfeledtetni a nézőkkel. Ez nem lucky punch, amire azt lehet mondani, hogy a leggyengébb boxolónak is lehet ötöse a lottón, hanem iszonyatosan szar kondi kombinálva az akaraterő és győzniakarás hiányával. Őt már Magyarországon is nehéz hősként, nagy tudású, tehetséges boxolóként eladni, nemhogy külföldön.
24 Tyll Vietta [2009-12-06 13:23:54]
Nos, ha már így megszólítottál.
Igen, sz.tem - veresége ellenére - Karcsi volt a kettejük közül a képzettebb ökölvívó. Lényegében ez abból áll, hogy valamivel magasabb szinten használja a kombinációit, jobb pillanatokban üti be, és precizebb formában adja elő.

De látom, a "ha" szó tetszik neked nagyon. Vagy, "ha a volna ott nem lett volna" kifejezés. (Hmm, ezt talán még a végére írhattam volna, de sajnos megzavartak írás közben...)

Igen, rengeteg "ha" volt a mérkőzésben. Gondoltam nem térek ki rá, mivel fölösleges, hiszen tengert lehetne feltölteni a mérkőzéselemzésekkel, és aki érti, érti. Ráadásul a témakör amúgy is szubjektív, de ha te jobban tudod"...

Tehát pár ha, csak neked: ha Karcsi lélekben erősebb, ha amikor az ellenfele zsinórban egymás után többször is letolta a fejét ő is agresszívebben viszont szabálytalankodik, (felveszi a kesztyűt, vagy a ritmust...) ha nem hagyja magát a fogásokba-belharcba behúzni, ha lábon és törzsből jobban tudott volna elmozogni, ha a meccs második felében kívülről tartja a pontelőnyét, konrabokszol...

Persze én nem érthetek hozá... :)

Csak így gondolkoztam magamban.

Amúgy az nem volt sportszerűtlenség, amikor Karcsit hátulról lefogva maga előtt tolta métereken keresztül a ringkötelekre?...
(Kicsit mintha fura lenne az indentitása... :) )

Mert azt hittem, annak a résznek sok köze nincs a bokszhoz.... :)

Mindezek persze nem javítják Karcsi teljesítményét. Rosszul és gyengén bokszolt. Sz.tem nem az ellenfele volt a jó, hanem Karcsi volt a saját maga szintje alatt.

A hsz. amúgy konkrétan erre a pénteki mérkőzésre terjed ki, nem Karcsi helyzetére és a jövőjére.

23 Dagobert [2009-12-06 13:02:01]
"Ezt a fazont Karcsinak nagyon meg kellett volna vernie, és meg is tudta volna, ha..."

Ha mi? Úgy mégis....meséld el nekem is, hátha én is megvilágosodom.
22 Tyll Vietta [2009-12-06 12:57:47]
"Apafej, ez nem az angolkisasszonyok keringője..........."

Baze, én tökre aszittem...
21 Dagobert [2009-12-06 12:40:24]
Bpjotruska.....igen, és van még 1 lényeges különbség: Klicsek ütéseiben volt erő...Karesz meg 5 menetig pötyögtette a balosait, amitől a 2 okos kommentátor majd beszart a boldogságában, viszont ezt az Eduard gyereket nem nagyon viselték meg..........
20 bpjotruska [2009-12-06 12:35:32]
Ne tulozzuk el azert azt a sportszerutlenseget... Messze nem volt olyan sportszerutlen a ficko, mint amilyen ugyetlen :-) Az elso 5 menetben momentumai sem voltak, semmit nem csinalt gyakorlatilag. Ezt a fickot barmely nagykozepsulyu, aki vilagbajnoki szinvonalon akar bokszolni, bucira kene verje. Nem ertem ezeket a kondi-problemakat... Vitalij Klicsko 114 kilosan es 38 evesen minimum 2-3szor tobbet utott egy sokkal gyorsabb tempoju meccsen, es nem fogyott el 5-6 menet utan, de meg a 10.-ben is tokeletes kondiban volt. Es ez csak egy pelda, de nem is jut eszembe hirtelen olyan merkozes, ahol egy - volt vagy aktualis - vilagbajnok 5-6 menetet birjon megfelelo tempoban egy gyenge ellenfel ellen. Erdei betegseg utan es egy sokkal masszivabb ellenfellel szemben szinte elfogyott, de ugy is meg tudta huzni az utolso meneteket - es nyert.
19 Dagobert [2009-12-06 12:34:22]

Tyll Vietta, te mégis melyik meccset nézted? A szerinted "kamu sorozásaival" úgy kidekorálta a "világsztár" Karesz fejét hogy öröm volt nézni.................Sportszerűtlen volt?!?! Miért is? Jaaa mert nem ütött csodaszép balosokat, mint Karesz? Apafej, ez nem az angolkisasszonyok keringője...........
Talán ha Karesz nem fogyott volna el 4 menet után, akkor most másról beszélgetnénk..........Középszerű ellenfél volt, nem vitás, viszont ha Karesz őt sem verte meg, nem hogy magabiztosan, de sehogy sem...akkor..............
18 Tyll Vietta [2009-12-06 12:03:36]
Iszonyat inkorrekt és sportszerűtlen volt a német. A meccs első felében a hátrányát ideges csapkodásokkal, és szabálytalanságokkal akarta ledolgozni. Fogott, lökött, tolt, könyökölt,,, épp csak nem rúgott és harapott.

Egy igazi sportszerűtlen ellenfél volt, Karcsi meg nem tudott mit kezdeni vele. Talán nem karta felvenni a stílusát, talán nem tudta.

Ez a csákó egy képzetlen falusinak tűnt Karesz mellett, lassabb volt, ütemtelenebb, egyszóval mindenben rosszabb...

Egyetlen dologban volt jobb, a konokságban. Olyan makacsul ment előre, hogy a kamu sorozásaival meghintette a bírókat, még Karcsi is elhitte, hogy az ellenfele tele van tartalékkal, így ő tartalékolt, azt gondolván, pontozással szűken vezet, és nem mert kockáztatni egy kondi kifulladást.

Ezt a fazont Karcsinak nagyon meg kellett volna vernie, és meg is tudta volna, ha...

17 sheriff [2009-12-06 08:55:59]
Ez jó felvetés, érdekelne egy magyarázat a forumozó profijainktól: CSEPI, DUPLA:
Miért sok 4 meccsre felkészülni Karcsi szintjén?!
16 K.Feri 69 [2009-12-06 08:22:01]
Nevetséges a mai ökölvívás. Négy hónap alatt nem tud valaki felkészülni egy mérkőzésre:) Sugar Ray Robinson 6 év alatt 75 meccset vívott,ami 12 meccs évente,vagyis átlagban havi egy. Ezalatt legyőzte kora minden top bokszoloját. Maradék karrierjében még vívott 125 mérkőzést,igy végül 200 meccsből 175. megnyerve fejezte be karrierjét. Ez ráadásul abban a korban volt,amikor nem voltak szuper edzőtermek,szuper edzők, diatetikusok,csak akarat volt,és erős szív.
15 forgon arpi [2009-12-06 07:42:00]
ki van égve.ez az oka nem az edző és nem karcsi.az előző vereségnél is ki volt nagyon látszott rajta.
14 gudmen [2009-12-06 03:12:36]
hagyjuk már ezt a fáradtságot..4 honap alatt ha nem tud Karcsi kipihenni egy meccset még ha vereséggel is zárult...akkor teljesen mindegy, hogy 4 év mulva lép szoritoba...vagy 4 nap mulva..

kezd cink lenni a magyarázkodás..: folyadékhiány..fáradtság..4 meccs ebben az évben..birok elpontozták..stb..
a következö a BUX index lesz?
13 lecso [2009-12-06 01:43:48]
Osztom Totya nézeteit....,és nagyon jó az irás is.
Ez nem az a Karcsi volt akit én ismerek.sehol egy extrém villanás,sehol egy ritmusváltás..., a kibontakozás hiányának a idö elötti elfáradás félelme lehetett az oka.
Madárnak pedig nem merik odaadni Stieglitzet,hacsak nem épitenek fel a történetböl vmi olyasmi felhajtást,ami felkeltelné a Magyar és a Német emberek kiváncsiságát és igy már megérné a házon belüli meccs.
...pl:A Magyar Bosszúúúúúú avagy MADÁR VISSZAVÁG:)
12 Samat [2009-12-05 22:01:25]
Ugyanaz a hiba volt, mint Stieglitz ellen, csak az ellenfél nem büntetett olyan látványosan.
11 totya [2009-12-05 21:49:11]
A Karcsi még nem jött helyre teljesen lelkileg. Ennyi az egész.Az eredmény várható volt. ( régen az Universumnál vereség után 2-3 visszazökkentő meccset csináltattak , ami most elmaradt. ) Semmi gond
,ha a Karcsi is így fogja fel. Viszont, ha lelkileg még mélyebbre került , akkor itt a vége.

Igéretes boxoló volt . Az alapanyag jó volt , de valamit elrontottak . A mostani Balsay csak árnyéka önmagának. Teljes az önbizalom hiánya .

10 Boxpetya [2009-12-05 21:36:06]
Megnéztem a mérkőzést. Tudtam az eredmény, de igyekeztem hideg fejjel végignézni. Nem olvastam kommenteket, és a kommentátorokat sem figyeltem. Nálam döntetlenszagú volt a meccs, de ha az összhatást nézem, nálam is a német fickó nyert.

Sajnálom Karcsit, de ezzel a teljesítménnyel nincs keresnivalója világbajnoki mérkőzésen. Ezt akkor vállalnám, ha megosztott pontozással ő kapja a győzelmet. Tudásának csak a töredékét nyújtotta, pedig nagyon jól tudta, mi minden múlik ezen a mérkőzésen.
9 babor [2009-12-05 20:36:54]
Korrektnek érzem a fenti elemző írást. A kondi a sok munkából jön, amit Balzsay elvégzett az edzőteremben. A többi a SZÍV dolga.
8 Farkas Krisztián [2009-12-05 20:04:02]
Én szerintem ezt a meccsett szűken,látványtalanul de látható különbséggel Karcsi nyerte.Ronda meccs volt,élvezhetetlen,unalmas de én Karcsit láttam jobbnak,én inkább az Inkin meccsett láttam döntetlenszagúnak,ide is oda is pontozhatónak,ezt a meccsett viszont,még ha Karcsi egyértelműen saját tudása alatt teljesített is de ő nyerte.Legalább is szerintem.
7 sirlacika [2009-12-05 19:46:47]
Nálam nem nyert Balzsay. Egész mérkőzés alatt az a gondolatom volt, hogy nem idevaló. Nagyon sajnálom Karcsi negatív fellépését... De az az igazság, hogy ez sokkal jobb így! Gondoljatok bele:
Megnyeri ezt az övet. Stieglitz elbukja az övét... Márpedig elbukja!
Balzsay - Miranda? Miranda ledarálná Balzsayt... mint a sz@rt..
Lehet, hogy fáradt, lehet, hogy ki kellene hagynia egy kis időt és újra kezdenie. De szerintem nem csak a magyarok nem akarnak ilyen mérkőzést látni, hanem a németek sem. Állítólag a német közönség picit nagyobb a mienknél.

6 suni [2009-12-05 19:28:06]
A fenti cikk azt írja ,hogy a láb munkája ugyan olyan jó,hát ez enyhén szólva is túlzás! Lábmunka az szinte nulla volt.Nem értem,hogy miért erőlteti Sdunek ezt az álló bunyót. Szerintem Balzsay 2 éve azt a gyereket simán elintézte volna. Ha a folytatás mellet dönt jót tenne egy edző váltás!
5 sheriff [2009-12-05 18:44:10]
Apaba kimondta ami nekem is eszembe jutott:

Mivel Balzsay eljátszotta az esélyét, Madárnak elég komoly alternativa, hogy ne csak felfelé, hanem lefelé is kiránduljon egy súlycsoportot...
4 apaba [2009-12-05 18:01:11]
Érdekes meccs volt......Nagyon sajnálom, hogy kikapott Karcsi, sokat vártam tőle, bíztam benne, hogy szétharapja a srácot a múltkori fiaskó után. Lehet, hogy fáradt volt, mert sokat ,meccselt, lehet, hogy megnyerte ezt 2 ponttal, bár azt ne felejtsük, hogy azért egy regnáló világbajnokot elég látványosan kell megverni általában, és azért számomra is hiányzott az elszántság...... Nagyon jó példa erre Pacman legutóbbi meccse, aki még a 12.-dik menetben, a biztos előny birtokában is rárontott ellenfelére, nem biztonságizott.....
De mindez sajna már nem játszik, kikapott, ez tény. Akik annak idején fanyarogtak, az Inkin meccs után, most kajánkodhatnak........
Ezek tükrében tökéletesen értem, miért nem hívták a hatos tornába.....
Nem tudom, innen van-e út valamerre, vagy, hogy egyáltalán érdemes-e keresni, mert ha ezt a srácot sem verte meg, akkor vajon kit ?
Érdekes, hogy Madár, akit össze-vissza rángatott az uni, ő nyert, Balzsay, aki meg készülgettet nyugodtan, 2 vereséget gyűjtött, egy világbajnok számára simán verhető ellenfelektől.....
Lehet, hogy fejben van a gond ?
Azért talán megérne egy misét, ha Madár inkább lefogyna ide, és szétcsapná Stieglitz-et és ezt a srácot is....... :)
3 birok [2009-12-05 17:21:43]
Felesleges Studekre fogni, hogy rosszul készítette fel. Nem a rossz kombinációkban láttam a problémát. Úgy gondolom az, hogy valaki összehúzott szemöldökkel, elszántnak tűnő arccal lép be a ringbe az kevés. Bokszolni kell gyerekek, aki világbajnok akar lenni annak az ilyen hurkagyurka bokszolókon át kell gázolnia. Nem pedig azon rágodni hogy az egyik pontozó nem jól látta. Nézzétek meg Pacquiaot. Vagy emlékezzünk Papp Laci bácsira milyen körülmények között edzett.
Azon nevettem meccs közben, hogy Karcsi mi a fészkes fenének csinál elhajlásokat, amikor az ellenfele nem is üt. Simán szét lehetett volna bobmázni laza gyors balegyenesekel a fejét olyan szarul védekezett a gyerek. Erre mit csinált? Hajolgatott!!!!!!!! Mi ellen?
Ennyit tud oszt kész. Szerintem túl lett menedzselve, nem oda való
2 joco [2009-12-05 17:11:21]
nagy melény nagy ruha ugy jár mint koko egy nagy pofon elég volt neki magas amérce se sziv se tudás bármily modon érték el amit edig csináltak
1 VRRRT [2009-12-05 16:39:34]
Korrekt.


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika