Marco Antonio Barrera és Ricardo „Rocky” Juarez májusban egyszer megküzdött egymással, csakhogy a Los Angeles-i mérkőzésük nem adott választ arra, hogy 2006-ban melyikük is a jobb ökölvívó.
hirdetés
A bevezetőben az évszámot azért igyekeztem kihangsúlyozni, merthogy több szakértő olyan véleményen volt a megismételt találkozó előtt, hogy a 32 éves, három súlycsoportot meghódító világklasszis felett már eljárt az idő, tudása és régi fénye megkopott. Barrera ezzel szemben szombat éjszaka élete egyik legnagyobb győzelmét aratta, ami egyben egy óriási taktikai diadal volt részéről. A mexikói harcos élete legösszeszedettebb ökölvívását mutatta be, technikailag ellenfele fölé tornyosult. Bunyójában nyomaiban sem lehetett felfedezni az első Morales küzdelem alatt (2000) megcsodált szenvedélyességet, helyette a hideg, majdhogynem németes precizitás domborodott ki. A közönség azonban erre nem volt vevő, hangosan tüntetett, csakhogy Barrerát ez nem hatotta meg.
Barrera (63 győzelem - 4 vereség) egyetlen pillanatig sem engedte ki a kezéből a küzdelem irányítását, és így Rocky Juareznek a 12 menet alatt egyetlenegy olyan lehetősége sem akadt, amikor maga javára fordíthatta volna mérkőzést: noha menetet nyert, a háborút elbukta a fiatal amerikai harcos. A pontozás egyhangú volt, Barrera 117-111, 115-113, 115-113 arányú sikert aratott és megvédte WBC kiskönnyűsúlyú világbajnoki címét.
Értékelje cikkünket: (Eddig 0 szavazat érkezett)
Adja hozzá a kedvencekhez:
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!